Tag Archives: uticel

Gigantikus nyúlvadászat az olasz hegyekben

Gigantikus nyúlvadászat az olasz hegyekben

Pont egy évvel ezelőtt hívta fel a figyelmünket Pan egy óriási rózsaszín nyúlra, amit holmi művészeti alkotásként helyeztek el Olaszországban egy domboldalon. Lassúreagálású hadtestként, elhatároztuk, hogy idén – a házasségi évfordulónk napján – felfedezzük magunknak ezt a gigantikus nyulat. Reggel szökkent szárba a gondolat, és beazonosítottuk a célpontot az interneten (ami akkora, hogy a Google [...]

Szex és Róma

Szex és Róma

WARNING! A címmel ellentétben ez nem egy shopping tour guide – pedig már majdnem azt hittétek ;-) és persze itt is a SALDI közepén járunk. Továbbá nem is egy „Roma by Night” típusú bejegyzés, és minden valósággal kapcsolatba hozható szereplő vagy részlet csakis a köztudottan vak, szerencsétlen (tudom, ma már ezt úgy illik, hogy hendikeppes) [...]

Hasznos tudnivalók Rómáról

Hétvégén Rómában jártunk. Turistáskodtunk. Habár legalább havonta egyszer ellátogatok oda, mégis kellett ez a hétvége, hogy megismerjük kicsit az igazi Rómát. Le is vontunk néhány tanulságot, ami hasznos lehet, ha annak, aki az “örö városba” látogat: Tengeri herkentyűs halvacsorát kedden vagy pénteken érdemes megejteni, ugyanis ezeken a napokon érkezik friss halászzsákmány Rómába. A Colosseum-ot leginkább [...]

Csodabogyós barlang

Amikor tavaly karácsonykor a család arról faggatott, hogy mit szeretne Amby karácsonyra, csak azt tudtam mondani, hogy valamit, ami gyorsan elfogy vagy aminek nincsen fizikai kiterjedése. (Az előző lakásunkhoz képest harmadakkora albérletben ugyanis egyszerűen már semmi új dolog nem fér el.) A fantáziátlanabb rokonok egy része itallal, csokival állt elő. Ám nővérem egy igazán különleges [...]

Egynapos turistaprogram [Blogkarnevál 4]

Vajon belesűríthető-e egy napba egy hely? Ritkán, mégis ebben a hónapban jópáran megkísérelték összeszedni, merre érdemes helyben barangolni, ha csak egy nap áll rendelkezésre. Bonni krónikás nem sajnálta az ötleteket tőlünk, számtalan programjavaslattal jelentkezett. Van szó Eifelről (ami nem a torony), Loreleyről, de azt is megtudhatjuk, hol moshatunk pénzt egy napon belül Bonnból kiindulva. Tengerparttól [...]

Milánói egy napos program turistáknak

Az idegenvezető ernyőjére tűzve egy Prada csizma, hogy messziről is lásd, merre megy a csorda. Szereted Te ezt? Mi életünkben nem voltunk még szervezett turistaúton. Ha Te is másra vágysz, a következőkben megosztjuk veled egy napos milánói programjavaslatunkat. Csak a lényeg, ami belefér egy napba Milánóból. Ébredj időben! Nem tervezünk végighajszolni 50 látnivalón, de maximalisták [...]

Segíts népszerűsíteni Magyarországot!

Két évvel ezelőtt nem telt bele két napba, hogy elhangozzék a “Magyaroszágon akarok élni!” felkiáltás milánói vendégeink szájából Budapesten. Idén ezt szeretnénk megismételni. Akkor jártunk Liszt Ferenc téren, Holdudvarban, hajnalban a mólóról néztük a napfelkeltét. Láttunk Tűzrakteret, jártunk a Lancelotban, ettünk gulyást és mákosgubát a Piszkos Fredben. Fürödtünk éjszaka a Rudasban és nappal a Széchényiben. [...]

Velence a Megváltó ünnepén

Azt mindenki tudja, hogy Velence a farsangi karneváljáról híres. Februárban özönlenek is ide a turisták. A velenceiek igazi ünnepe azonban a Festa del Redentore (A Megváltó ünnepe) és ezt igyekeznek is megtartani maguknak, mélyen hallgatnak róla és nem népszerűsítik a turistáknak, még az olaszok többsége sem tud róla. Minden év július harmadik hétvégéjén díszbe öltöznek [...]

Szicília – 4 nap alatt

Péntek Meglepi várakozás a catania-i reptéren. Reggeli, briós (igazi, nem croissant!) és kapuccsinó a Dóm téren. Hatalmas obeliszket cipelő, fekete elefánt, árnyékban hűsölő diskuráló nyugdíjasok és a kétutcányira levő halpiac hangos zsibaja. Városközpont, felújított, olcsó apartman, segítőkész szállásadók. Etna túra? Vasárnap este. Done. Félelmetesen lassan “gyorsuló” Fiat Panda. Találomra kiválasztott tengerpart. Éjszakai fürdés a magányos [...]

Egyperces nyár

Én már voltam Gusékkal Cinque Terrén, de ha nagyon erőlteted, hajlandó vagyok megint oda menni. Céges megbeszélés lesz Cataniában, mi lenne ha az Alitalia pontokból vennénk neked is egy jegyet és meghosszabbítanánk a hétvégét? Nelly rendes és lenne dogsitter egy hétvégére. Még mindig nem erősítették meg a céges megbeszélést, de akár elmehetnénk Monte Carloba szerpentineken, [...]

Pisa-ban jártunk, turistákat láttunk

Pan szalasztott drótpostán kétségbeesett kérést, fotóznánk-e néki Pisában (hihihi) orrszarvút. Ígért mindent, két kezét és fele Tandemjét. Mi kérettük magunkat egy kicsit, aztán váratlanul beköszöntött a tavasz, s mi egykettőre az úton találtuk magunkat, Pisa (hihihi) híres városába. Ahogy megérkeztünk, egyből feltűnt: sok a turista és kevés a torony. A füvön, az utakon, mindenütt számolatlanul [...]

Öt év a termálfürdőben

Szombaton leszünk ötéves házasok Katicával. (Még nem gratulál, előbb elolvassa a többit is. ;-) Arra gondoltunk, hogy Firenzébe megyünk barátlátogatóba és naplementenézőbe, de mindkettő a tengerparton tölti a hétvégét. Marad hát az édeskettes (négyes), de a pizzát-rendelünk-és-megnézünk-egy-évad-Jóbarátokat helyett szívesebben mennénk termálfürdőbe dögledezni. Kérdés (ez egy ilyen hét, ne is mondjátok, minden zizeg): tud valaki Milánó [...]

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.