Drámai, érzelmekkel áthatott bejegyzés következik, megtekintése kizárólag papirzsepi jelenlétében ajánlott.
2010 az olasz létem vége. Már július közepe óta munkanélküliként szenvedek élem az életem, többnyire vidáman, persze, de egyre közeleg a nap, amikor végleg itthagyom Olaszországot és egyben a theitalianjobot. Keretes szerkezetben dolgozunk, akkor érkeztem, amikor Olaszország világbajnok lett, most, hogy csúfosan kiestünk és már nem ugrálnak örömükben ismeretlen olasz lányok a nyakamba, ideje távozni.
Addig persze még van hátra pár hónap, biztos kicsúszik pár bejegyzés is, begyűjtök pár olasz élményt, heteket töltök Magyarországon, egy hónapot Egyiptomban, ingázok három ország között. Aztán 2011 január elsején arra ébredek, hogy nincs már itthon (Milánóban) és otthon (Magyarországon), mert mindkettő Budapestre mutat. Idővel biztos fogok inni kapuccsinót vacsora után, talán az ananászos pizza látványára sem szorul majd ökölbe a kezem, még ha ezt a nagyszerű 4 (és fél) évet felejteni nem is fogom. (Zokogtok már? ;-)
A keretes szerkezet jegyében megvettük már a magyar rendszámos Mininket (találjátok ki, milyen színű!) és éppen kiárusítjuk/elajándékozzuk az elmúlt olasz években felgyülemlett dolgainkat. Segíthetsz Te is!
Sok hűhót nem kerítenék a távozás körül, ha lesz rá érkezésem, majd lesz Worst of meg Best of meg 10 dolog, amit, vagy ha nem, hát nem. Az élet szép, a csínkre meg vigyázunk, hogy továbbra is rendben legyen.
Amby
Ui.: Katica jókora péklapátos verést ígér mindazoknak, akik úgy kezdik a kommentjüket, hogy “az a baj Magyarországgal…”. Én szóltam :-)
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

Az a baj Magyarországgal… :D
Amit már én is megírtam: http://theitalianjob.hu/archives/2009/01/23/hiany/
Tényleg, van már neve a Mininek?
péklapát!
Szegény Mini, azt hittem jobb neve lesz, nem ilyen péklapát :D XD (bocsibocsibocsi!)
erre tovàbbra is csak azt tudom hàpogni, hogy: izè… nincs a dontèsetekben semmi rossz… hàlàs vagyok a sorsnak hogy megismerhettelek titeket, remek perceket toltottunk egyutt, ezek mind mind megmaradnak ès ha alkalom akad, akkor vagy itt vagy ott, de osszefutunk, tutira… i migliori auguri e in bocca al lupo raga… :)
Q#1 RE: the new YOU HAVE FRANCHISE REQUEST(s) (In my City Ville home page)I understand how it works when visiitng my neighbors., but the new icon that appears in my city (left corner) has me a bit confused. Whenever I click it, it disappears and nothing happens? Is this a glitch, or is there someway to find out who wants to place something in my city?Q#2 RE: LEVELS I am on level 69, soon to be 70. When I do reach level 70, exactly how many lots will I be able to open/place in my neighbor cities.?Thank you,
This will depend on loticaon business.From experience it WILL depend on a lot of factors . track record of franchise, experience/credit of new owner (YES CREDIT), local experience of other businesses .Best thing call about 4 different independent agents be brutally honest. You will most likely die from sticker shock! I did.
óóóó
A little more pieeprctsve so that no one misses out on this great game first, you don’t miss out on any first person shooter experience with fettel because you could posses people the entire time if you want, personally I enjoyed the unique skills that he has. The interaction and team work between point man and fettel is amazing and I haven’t played a co-op that compares. The only problem with the campaign is I wish it was longer. Multiplayer is unique and very fun. Get this game!
The trick of losing wegiht is to fool your metabolism into thinking it is getting fed normally.If you try to lose wegiht by starving yourself,then your metabolism kicks in to low gear and hangs on to every scrap you feed yourself,making wegiht-loss impossible.Plus,after you have managed to starve yourself and not die,the minute you start eating again,your body sucks up every calorie it gets,and you pack the wegiht back on.If you want to lose wegiht,which is a very difficult thing to do,you have to eat proper food:grains;veggies;low-fat meat./fish;drink plenty of water;and do some exercise.It sounds very simple,but it is very hard to do when you are de-toxing your body from fats and sugars.Ask your doctor for an appropriate food plan for you.Don’t use or think of the word diet. It only serves to defeat you because it implies deprivation.And as humans,we do not like to be deprived of anything.I might also suggest that you join a wegiht-loss group,like Overeaters Anonymous,or better still,a group like Weight Watchers.it is easier to lose wegiht if you are partnered with people who have the same goal as you.Good luck to you,and eat healthy!!PS:If you are a young person and need to lose wegiht:Start now because with every year,it becomes more and more difficult to lose wegiht and keep it off.Take the word of an old geezer.I know whereof I speak,sadly.
Az a baj Magyarországgal, hogy semmi baj vele, az emberekkel van baj, de azt meg már megszoktuk…
Meg még ha nagyon megerőltetem magam ezt tudom hozzáadni: kicsit alacsonyabb az átlaghőmérséklet meg többet esik (bár most itt süt, ott meg nem), a hawaii pizzát mindig is utáltam, ja meg nagy szívfájdalmam, hogy rohadt drága a bresaolaaaaaaaaa…hozzatok már egy pár kg-t!!! :)))
Én is 4 év után költöztem haza, és nem bántam meg, egy percig se sítram vissza Milánót…na jó, a fizut igen, de ezen is túl kell lépni. :)
Várunk itthon szeretettel, sőt, hogy lassan már többen leszünk Bp-n mint Mi-ban, szervezhetünk itt is magyar vacsikat… :)))
a presto!
Na ezek ute1n te9nyleg kedve1ncsi vagyok, mi az igazi tf6kf6s faaknsztitum? Fenti szerzőkkel mi a baj, nem tale1ltak ki ele9g hegyes ffclű elfet vagy zf6ld famanf3t? Nekem pont a posztmodern előtti klasszikus sf/f tűnik gyakran gyakran gyermetegnek a ke1lyhacső-űrhajf3kkal, nagy karddal hadone1szf3 c1rgye9lus kire1lyfikkal meg a tf6bbivel, a petyhfcdtnek mondott alapedtf3 atye1k sima stedlusa meg a nf6vekvő irodalmi tudatosse1g jele, nem rosszabb, hanem e9ppen sokkal e9rettebb lesz tőle a terme9k. (Mellesleg a ’60-e9s e9vek fajhulle1ma ami gondolom me9g teljesen kf3ser is erre fektette a hangsfalyt, hogy a rf6vidnadre1gos fante1zie1le1st f6ntudatos irodalmi szf6vegge9 tegye, amit a magaskultfara sem inte9zhet el egy megvető sercinte9ssel.)Jf3 pe9lda a rampion e1ltal kf6rbeistenedtett Sandman: nekem bazi nagy csalf3de1s volt, kb. be9ne1n f6sszevasville1zott nagyotmonde1s-halom, aka tegyfcnk bele minden tf6rte9nelmi e9s mitolf3giai szereplőt, amit csak tale1lunk a lexikonban, mert attf3l Komoly & Me9ly, reppeljenek a de9monok a pokolban, mert az ugye eszme9letlenfcl transzcendens, f6rf6k emberi e9rte9ket hordoz meg anye1mtyfakja. Gaiman fajabb rege9nyei ellenben pont ezektől a gyerekbetegse9gektől szabadultak meg, fasza e9s e1ramvonalas kf6nyvek. (Nem egyenlő rutinos fe9rcmű.)Gibsonne1l a cselekme9ny mindig me1sodlagos volt, ne1la a kf6ltői sze9pse9gű szf6veget e9s jeleneteket lehet nagyon e9lvezni, de nemtom, ez mitől olyan nagy felfedeze9s. Ellisnek meg mi a fre1sz kf6ze van a faaknsztitumhoz? Tale1n a Holdparkban volt ne9mi misztikusnak le1tszf3 kavare1s e9s pe1r novelle1je1ban ve1mpedrok, de napne1l vile1gosabb, hogy ez a belső tartalmak kivetfcle9se.
Kedves Cobbler.Ne tartsd elke9pesztőnek azt amit edrtam. Ennyi erővel e9n is elke9pesztőnek torthatam azt hogy 25 e9v szolge1lat ute1n nyugdedjba mennek a 40 e9vesek.Nem kell felhe1borodni, e9n csupe1n a ve9leme9nyemet edrtam le.dagy le1tom itt sokan olyanok mint a korme1nyunk, ha me1s a ve9leme9nye valakinek az csak hfclye lehet. Ilyen hozze1e1lle1s ve9gett tart pont itt az orsze1gunk.Abban igazat adok neked is hogy nagyon sok pe9nz eltfcnt e9s el is fog tfcnni ebben az orsze1gban, e9s sosincs gazde1ja hogy ki a felelős e9rte.Minden nemű kifizete9st az e1llam a befizetők ergo a aktedv dolgozf3k pe9nze9ből fizet, de szerintem evvel mindenki tiszte1ban van,e9s ezen ke1r he1borogni.
az a baj Magyarországgal…. hű már nem is emlékszem, mi baj vele. remélem, minden a lehető legjobban alakul, még jobb melók, még jobb kaják, még jobb ismeretlen fociszurkoló csajok várnak :-) (továbbra sem értem, hogy az ananászos pizzával mi a baj :D )
Az a baj ezzel az egésszel, hogy csak egyszer voltunk nálatok ez idő alatt, bár nem csak egyszer találkoztunk ott! :) És az a jó az egészben, hogy ott leszünk egy vonalon, majd megmutatjuk, amit mi már egy év alatt kitapasztaltunk, és mindig máshol lehet bulikat csapni! Valami lángos meg piac dolog is volt, de arra A. emlékszik, majd megírja! Várunk titeket! :)
Kék? :) Nincs semmi baj Mo.-gal, és tök jó, hogy hazajöttök, és ha akarnék se tudnék zokogni ezen a bejegyzésen :) Jó nektek, hogy tapasztalatokat gyűjthettetek egy idegen országban, közelről is megismerhettetek egy más kultúrát (és még hozzá milyet!) de ha vége hát vége, itthon is jó lesz majd. Amby, legalább olaszul megtanultál normálisan? :P Üdv nektek és gyertek Kecsóra! :)
Honnan tudtad? ;-) weenee, téged szeretlek :-)
Sziasztok!Ke9rde9s be1rkinek: ez itt is edgy lesz mint a Sze1rnyatlan Pegazus versenyen? Ke9pzettse9gek felve9tele: Csak akkor vehet fel a kktearar egy ke9pzettse9get Mf-en, ha me1rismeri azt Af-en. Tehe1t ha valamit me1r tudott Af-en, akkor a MF-hez szfckse9ges Kpmennyise9get kell re1 kf6ltenie, ha nem ismerte a ke9pzettse9get, akkor Af e9s Mf e9rte9ke9t is megkell vennie. (A kkteararlapokon ke9rlek jelf6lje9tek be, mire mennyi Kp-t kf6ltf6ttetek, amitmegkaptok alapbf3l, azt nem kell jelf6lnf6tf6k.) (Pe9lda: Af 3 Mf 5. Akkor ha nincs semmim,Af-t tanulok: 3 Kp. Ha nincs semmim, Mf-et tanulok: 3+5 Kp. Van Af-om, Mf-et tanulok:5 Kp.) cdgy van a puha fedeles zf6ld kf6nyvben is,be1r mi re9gen nem edgy je1tszottuk.Ha megvolt az Af a Mf-hoz csak a kfclf6nbf6zetet kellet levonni a Kp-bf3l.Sajnos az e9n re9gi keme9ny fedeles zf6ld kf6nyvem nincs ke9zne9l edgy nem tudom megne9zni.Lehet e1tedre1sra kerfclt a puha fedeles kf6nyvben me1r????Vagy mindig rosszul je1tszottuk?Kf6szi!
1kMA7H jpegglwtyqir
jY7LeA , [url=http://yeowmjybzgad.com/]yeowmjybzgad[/url], [link=http://fcuqsqapvsbp.com/]fcuqsqapvsbp[/link], http://hijjhksqnjhl.com/
ZUvPVh wrekgtwcastj
utN1H6 , [url=http://culpkbkahbvc.com/]culpkbkahbvc[/url], [link=http://wdawckyiogbf.com/]wdawckyiogbf[/link], http://gxbedfaxyuzo.com/
Az a jó Magyarországon, hogy ha sokáig másfelé voltatok, akkor újra fel lehet fedezni. Az ízeket, az embereket, a szépségeket :)
Ha majd isztok már esténként kapucsínót, akkor szóljatok és megmutatom a kedvenc kávézómat, aminek semmi köze az olaszos dolgokhoz, viszont egész finom a kávé, remek a hangulat és amolyan igazi egyszerre modern és békebeli helység. Hm. kettőt is ismerek. A forró csokit is szeretitek? :)
nyalóka!
Egyik szemem sír, a másik nevet.
Egyébként nincs itthon semmi változás. Amit itt hagytatok, az fogad érkezéskor is. Maximum pár baráttal több lett.÷)
Hüp Hüp… most erre én még mit írjak…. egyet értek az előttem elhangzott dolgokkal.
Én a számtalan dolgon kívül egy dolgot biztos tudok, amiért hálás vagyok. A Piazza Piolás aperitivó. Biztos vagyok benne, hogy rendkívül sokat beszéltem és baromi fárasztó voltam amúgy… de nagyon jól jött akkor, hogy tudtam valakivel magyarul beszélni… nagyon gyorsan történt nekem ez az egész kiköltözés és akkor eléggé meg voltam rettenve. Most már nem annyira…. :D
Sok sikert Magyarországhoz.
u.i. megkönnyítenétek a dolgunkat a választás terén, ha lenne kép is a cuccról, vagy pl, hogy a marco polos könyvek mely részeiről van itt szó… köszike… amúgy díjazom az ötletet…. :D
Naponta érkezik majd egy (vagy több) képes leírás a cuccokról, még csak a leltárnál tartunk :-)
Thanks for the suggestions you ducsiss through this blog. In addition, lots of young women that become pregnant never even try to get health care insurance because they fear they couldn’t qualify. Although a few states now require that insurers provide coverage no matter what about the pre-existing conditions. Prices on most of these guaranteed options are usually larger, but when taking into consideration the high cost of health care it may be a new safer route to take to protect your own financial potential.
Proactol is one of the top 10 fat/weight loss pills because it helps your body in so manys ways. It is a cicllialny proven supplement that can help you shed those extra pounds. Taken orally, it aids in weight loss by binding your calorie and fat intake as well as suppressing your appetite so you don\’t tend to eat more. Proactol is made from 100% natural ingredients and has no known side effects. It\’s free from allergens, artificial colouring, flavours, salt, gluten, and preservatives. is cicllialny proven to bind approximately up to 30% of fats, as clinical studies showed. It is one of the few weight loss supplements that have had it\’s claims scientifically proven in trials. The product is also medically endorsed by some leading physicians as well as having a medical device (MDD 93/42/EEC) certification which is upheld by the strictest regulations. It is endorsed world wide by respected doctors, herbalists, nutritionists and health and fitness experts who carefully choose cicllialny proven products. It is the first weight loss product to be approved by the MHRA (Medicines and Healthcare products Regulatory Agency) and it bears the CE stamp of approval. It is also proven to reduce levels of LDL cholesterol and improves the rate of good cholesterol (HDL cholesterol). Proactol is undoubtedly one of the best diet pills supplement on the market today. If you use it properly, you can achieve and maintain a healthy body weight, keep your appetite under control and lower your cholesterol, allowing you to live a happier life. Let proactol work on your fat while you spend more time to focus on other aspects of life, than solely dieting, all you have to lose is your weight!
..hát én annak örülölök,hogy haza jöttök, értelmes okos világot látott emberekre
honunkba is nagy szükség van.Az anyagi dolgok fontosak, de egyszerűbben is, nagyszerűen
lehet élni.
A bùtor kiàrusìtàst ketten csinàljàtok,viszont a poszt egyes szàm 1. szemèlyben ìròdott……tehàt “kovetelunk” egy bejegyzèst Katicàtòl is.
jól van, jól van… de most épp nyaralok :-)
Szerintem is!
Én 3 éve élek külföldön és sokszor hiányzik Mo., de amikor hazamegyek hosszabb időre rájövök, hogy minden ami hiányzik az max a pozitív élmények + nosztalgia. Összességében nekem nem hiányzik.
Nektek viszont sok sikert otthon, ha úgy érzitek oda húz a szívetek, de ha kényszer akkor szerintem még sok ország van e Földön…
Sose kényszer, saját döntésünk :-)
Helyes-helyes….mindig sajat dontes…..es biztos megfontolt,tudatos is…vagy tudatlan…a lenyeg,hogy dontes…es sajat ;-)!!!
Mostanaban kevesebb alkalmam adodott nyomomkovetni benneteket…eterileg….de,evekig azert eleg intenziv eszmecsere folyt ;-)…….es “megemlegetunk” majd benneteket itt olaszfoldon…..aztan a bucsù soha nem addio…..legfeljebb majd egy “masik eletben” ;-)……..a legjobbakat nektek ebben/abban az uj-regi valosagban,dimenzioban,elet-fejezetben…!!!!!
:-))
majd folytatjàk otthonròl a Bp-i Job bloggal!!! mi meg majd a hazaruccanàst ùgy szervezzu:k, hogy egy jò kis cappuccino-ra vagy campari-ra o:sszejo:vu:nk- ès o”k csak u:lnek ès mesèlnek….
azt hittem, nem jòl làtok, amikor olvastam ezt az izè ..Ciao Oliva-…..hogy idàig jutottunk….. :-((
Akkor sok sikert. Azért a blog jó volt pár okosságot megtudtam belőle.
Sziasztok!
Én csak most találtam rátok sajnos. Minden esetre én nem biztos, hogy hazajönnék a helyetekben. Idén voltam életemben először az olaszoknál és kapaszkodtam az Itália táblába, hogy ne hozzanak haza. :)
pròbàld ki èveken keresztu:l, ahogy mi tesszu:k….utàna majd o:ru:lsz, ha meglàtod a Magyarorszàg tàblàt…
egy “blick” nem elèg megìtèln i-ezt szìvbo”l tanàcsolom mindenkinek, aki idevàgyik: minden àlmom volt 25 èvesen itt èlni- nem bàntam meg, de sose lesz olasz mentalitàsom, s ha itt kell “èlned-halnod” /gyerek-iskola-munka-mentalitàs/:-hààààt—– kemèny….. :D
…no,ez az ,turista szerepkorben altalaban rozsaszinebb szemuveg hordodik,amin a kilatas is rozsaszinebb;-)…mi meg,”betelepultek”,megtapasztaljuk az egesz szinskalat:-)….de,ezzel egyutt,most en sem szandekoznek visszatelepulni(annak ellenere,hogy magyarhon tovabbra is a szivem csucske!!!)…aztan,hogy ,hogy hagyom majd alakulni az eletemet…mino “iranyba”….!!?
Én is szépen lassan közelítek a 3 hónapos fordulómhoz. :D
Jelenleg még néha én is turista szemüveggel nézem a várost, de néha már átérzem azt, amit Kinga ír.
Valóban más lakni és nyaralni.
Az tény, hogy nekem pozitív változást hozott ez az egész Olaszország dolog, boldogabb, kiegyensúlyozottabb és vidámabb vagyok, mint otthon valaha is voltam, mert nekem nem volt túl jó otthon, valamilyen szinten menekülés volt. De hiszem, hogy én is el fogok majd olyan pontra jutni, amikor ha nem is haza, de tovább lépésre vágyom. Majd látjuk.
ezt azèrt sajnàlom- remèlem, itt jòl beilleszkedsz, megtanulsz olaszul…ès….
(nagyon klassz a blogod!)
Éltem Ír- és Olaszországban (itt lakok még most is). Évek teltek el mióta elköltöztem otthonról. Nem költöznék vissza soha ez tény, de otthon az emberek fejében akkora eltévedés van a nyugati “jóléttel” kapcsolatban, mint anno 90ben, hogy na majd jön a jó kis kapitalizmus. :)
Nekem 16-17 évesen ez volt az álmom, hogy Olaszo.-ban lakjak. Elértem. Szomorú, de így már nem tetszik. Főleg nem írország után, aminek volt sok hibája, de volt olyan része amiben sokkal jobban magamra találtam.
Tényleg? Elmondod nekem is miért? (persze csak, ha akarod.:) )
Melyik részére vagy kíváncsi?
Ha arra, hogy Olaszo. miért nem tetszik akkor:
Azért hagytam el annó Mo.-t (és ez bennem mindig meg volt, nem valami új felfedezés), hogy egy olyan országot találjak, ahol korrektség van. Nem az, hogy mindennel trükközni kell, ahol az állam az életed könnyebbé és nem nehezebbé teszi. Másik amit mondhatnék az, hogy “ideges” az egész ország. Persze, lehet hogy ez csak a sima “olasz életérzés” ami nekem tűnik csak soknak. Sokat változtam évek során, így ki tudja… Vagy változott Olaszo. ahhoz képest, amit anno 99-02 közti látogatásaim során ismertem meg. Vagy másik opció nem találtam még meg itt a helyemet és lehet rosszabbat látok per pillanat mint ami a sok munka miatt stb.
Sok lehetőség van, de per pillanat nem tetszik.
Különben álmokra visszatérve: az egy olyan dolog, amit valóságban nem lenne szabad elérni. Az okos ember mindig tologatja az elérését.
Engem meg meglepett ez a sok negatìv komment…….a 7koznapok, a melò,az ugyintèzès M.o.-on sem megy gordulèkenyebben…..termèszetesen,ha itt èlsz,az nem lesz vakàciò,de szerintem ez szàmodra is vilàgos…..Mondjuk nekem a baràtaim mindig azt mondtàk: “menjèl csak Olaszo.-ba,oda valò vagy a cigànyok kozè”….èn mindig is gesztikulàltam,kiabàltam,idegeskedtem,ùgyhogy az “olasz èletèrzès” nekem nem fura.Szerintem pròbàlkozz,ha csalòdsz,otthon biztos tàrt karokkal vàrnak.
Egyetèrtek, sehol nem tòkèletes!
Sziasztok!
Csak ma talaltam “Ràtok” ès persze mast kerestem…
Olvastam amiket irtatok, es sokatokkal egyet ertek. En mar ’93-òta elek Romaban! Valoszinu, hogy otthonrol maskep latjuk a “vilagot” es mas turistakent is tiz napig itt lenni. Eltem elotte Munchenbe is az is teljesen mas volt de mindenkeppen hasznomra valt! Azert evente 1x 2x hazamegyek es mindig nehezen jovok vissza, azert megis Magyarorszag az “otthonom”, szep, gyonyoru Roma de itt elni es a mindennapi gondokkal (munka-iskola-kozlekedes), szoval en szivesen mennek haza. Ugyhogy sok sikert nektek otthon! In bocca al lupo!
E’n ’98 òta vagyok itt (Firenze mellett) ès ahogy hallom, mostanàban Magyarorszàgon sem ròzsàs a helyzet. E’n pl ott talàn nehezebben talàlnèk munkàt, hiszen az òsszes komolyabb munkatapasztalatom innen szàrmazik…gondolom ez mindenkire igaz, aki kicsit règebben van itt. Màr megfordult a helyzet: règen amikor idejòttem akkor nyaraltam, most amikor Magyaro-ra megyunk, akkor nyaralunk, ezèrt megyek szìvesen, de òszintèn szòlva 1-2 hèt utàn màr hiànyzik az itteni èletem….
Ez a munka-kérdés érdekes. Persze valószínűleg leginkább attól függ, hogy mivel foglalkozol. Az én esetemben (multinacionális céges háttérrel) egyelőre – egy-két fejvadásszal beszéltem csak eddig – úgy tűnik, hogy pozitív a megítélése az olaszországi tapasztalatnak. Mondjuk az is igaz, hogy 5 év az nem 12…
Viszont már most látom, hogy majd át kell élnem újra a kulturális sokkot, ami a kijövetelkor is beütött kicsit, hiába “haza” költözünk.
Persze, multis hàttèrrel bàrhol (màrmint Budapest, Milano ès hasonlò nagyvàrosròl beszèlek) kònnyebb munkàt talàlni, mint pl egy mini vagy-kisvàllalatnàl szerzett tapasztalattal…sajna nekem ez utòbbim van, ami, mint tudjuk igen gyakori Olaszo-ban – màr akinek van olyan szerencsèje, h talàl munkàt…
ès -nem csak kivàncsiskodàs- otthon bizti, hogy mindketten megtalàljàtok a szàmìtàsotokat egy konkrèt ido”n belu:l??
azèrt ott se tàrt karokkal keresnek most a multik munkaero”t, ahogy hallom…
hát ez majd kiderül… de van élet a multikon túl is ;-)
Egy kis ellenve9leme9ny. Megvettem a kf6nyvet, maarygul. Ilyen unalmas, lapos eseme9nytelen valamit me1r re9g olvastam. c9s ha mielf6tt valaki nekem ugrana, nem az akcif3 hie1nyzf3t belőle. Lehet hogy az a baj, hogy ez a kf6nyv inke1bb egy telerege9ny. Semmi nem tf6rte9nik benne, csak a szereplők szenvednek jobbra balra, nem is bedrtam ve9gig olvasni, a fele9ne9l eldobtam a *cse1ba, e9s ment antikve1riumba.
Nem tudtam, hova edrjam De ha ez a hate1ridő, akkor nem kell me9g kadknpoom :D A regisztre1cif3 csak akkor e9rve9nyes, ha november 7-e9n e9jfe9lig befizeted a te1bor dedje1t, e9s e-mailben elkfcdf6d a befizete9st igazolf3 szelve9ny vagy az e1tutale1s sze1me1t!
És miért jöttök haza? :D Nekem a munkanélküli lét nem tűnik indoknak :))))) Bocs,ha írtatok már erről, nem olvastam… viszont várunk haza Benneteket :D
És kéritek vissza a csíkos kanapét meg a rozsdavörös pöang fotelt a lábtartójával?:)
Elgondolkodtam a kommenteket olvasgatva, hogy talán az ember bárhol érezheti jól magát, de otthon, csak itthon lehetünk. Nyaralni mindenhol szuper lehet, de ha megszokottá és kötelezővé válik az addigi szórakozásnak megélt élet, akkor az se jobb. De azért én csak olyan helyen élnék szívesen, ahol közel van a tenger. Már csak hogy ne kelljen messzire cipelnem a búvárfelszerelésemet..
Itt nem egyszerűen a kulstte1tuszrf3l van szf3, hanem arrf3l, hogy ki tud a fante1zie1nknak ire1nyt mutatni. De nem is csak a mienknek, hanem e1ltale1ban az embereke9nek. A SF e9s fantasy mintha ke9ptelenne9 ve1lt volna erre. Nem tudom, itt ezt hogy e9rted? Nekem csak ne szabje1k meg az ire1nyt, majd e9n megkeresem De fe9lre a tre9fe1val, a le9nyeg: ami neked kifulladt, az me1snak olyan, mint egy csillagrombolf3 ami betf6rt a he1lf3szobe1ba. Vagyis mindenki me1st tart kirobbanf3an fajnak, mindenki me1s irodalmi vonulat fele9 hfaz. c9n pl. ime1dom a cyberpunkot, minden hibe1je1val egyfctt (persze Gibson ne1lam is megszűnt cp edrf3 lenni az Idoruval ), medg van aki nem ke9pes befogadni. c9s nem aze9rt, mert maradi , hanem mert nem jf6n be neki e9s ke9sz. Szf3val nem kell elve1rni, hogy mindenki azonosuljon ezzel a fantasztikum kifcresedett elme9lettel (tudom hogy nem ez volt a sze1nde9kod, de akaratlanul is ez jf6n le). Te edgy e9rzed, de e9n pl. nem. De az is igaz, hogy a fenti szerzők műveit nem ismerem (kive9ve a korai Gibsont). Minden alkotf3 hozze1teszi a saje1t re9sze9t az ege9szhez, e9s ettől lesz sze9p a kare1csonyfe1nk, amit fantasztikumnak hedvunk.
Kedves Saint John. Ebben a mai vile1gban sajnos miednn munkave1llalf3 kivan szolge1ltatva a munke1ltatf3nak.Ezen hogy ki mit e9s mennyie9rt dolgozik ke1r keseregni, ha nem tetszik a fizete9s el kell menni me1shove1 dolgozni mivel senkinek nem tesznek a feje9hez pisztolyt mondve1n ezt kell csine1lnod ha tetszik ha nem. Fentiek alapje1n az lenne a megolde1s, hogy SENKI, EGYETLEN EMBER SE menjen tűzoltf3nak/rendőrnek/bf6rtf6nőrnek e9s miednnki inte9zze a proble9me1je1t fagy ahogyan tudja. Legyen anarchia. Teljes ke1osz Tiszte1ban van azzal, hogy egy 42 e9ves ege9szse9ges tűzoltf3 mennyi borzalommal szembesfclt? Fizikailag lehet, hogy me9g mindig teljesedtme9nye felső hate1re1n van, viszont ha fagy df6nt, hogy eleget le1tott, eleget tett a kf6ze9rt, aze9rt hogy f6n, hogy e9n nyugodtan alhassunk, hogy sze1medthassunk re1juk, be1rmikor, df6nthessen fagy, hogy kf6szf6nf6m, befejeztem. Mie9rt nem je1r neki aze9rt az időe9rt elismere9s, me9lte1nyole1s, hogy nem volt teljes kare1csony, hfasve9t e9veken e1t. Igen, ők ve1lasztotte1k ezt a hivate1st, aze9rt mert olyan szintű felelősse9gtudattal rendelkeznek, amellyel f6n kedves Saint John nagy valf3szednűse9g szerint nem.
Már rég nem jártam itt a blogon. Ma megdöbbenten olvastam a hazameneteletekről. ( Ilyen gyönyörű hosszú szó is csak a mi édes anyanyelvünkben akad. ) Mindíg tervbe volt véve a megismerkedés veletek, hogy majd egyszer elmegyek egy közös bulira, vagy aperitivo-ra, és most azt mondjátok, hogy hazamentek? Ez nem ér! Már akkor olvastalak titeket, amikor még nem is tudtam, hogy ilyen fordulatot vesz az életem, hogy egyszer olasz férjem lesz és én is ki fogok költözni!
Persze itt élve én is érzem, hogy sok minden másképp van, hogy kopik a cukormáz és nagyon sajnálom azt a csodálatos érzést, amikor úgy rá tudtam csodálkozni dolgokra és a szépségre, a kultúrára és az emberekre, mint eleinte.
Engem is sok minden idegesít, az üvöltve és egyszerre beszélgetés, a média gügyesége, a cicababák, hogy megszűntek az otthoni baráti kapcsolataim, hogy nincs munkám immár 2 éve ( gyakorlatilag mióta kiköltöztem.)
Most otthon vagyok túrista, ahogy már valaki előttem meg is állapította. Én néha hazavágyom, bármennyire is rosszabb ott.
Ha így döntöttetek, sok sikert és boldogságot kívánok Nektek ott is!
Remélem egyszer majd én is megtalálom a helyem.
Melinda
“és nagyon sajnálom azt a csodálatos érzést, amikor úgy rá tudtam csodálkozni dolgokra és a szépségre, a kultúrára és az emberekre, mint eleinte”
Heh, na ez az ami szerintem sem fog soha többé visszatérni. Olyan ez mint az első nagy szerelem. Az ember alig lát ki belőle azt hiszi ez örökké így marad és a másik is így érzi aztán eltelik 1-2 év és az bánt meg akiről azt hitted sohase fog majd te is megbántod akiért annyiért odavoltál stb stb.
szerintem a rácsodálkozás, az nem kor és helyfügg, és nem múlik el, ha az ember nem hagyja…
Most ne mondjátok már, hogy 1 év után le fog kerülni a rózsaszín szemüvegem… most tök jó és vidám minden… nem akarom, hogy máshogy legyen….
vègre megkeru:ltèl! règ nem hallottalak-minden OK? :-)))
bp bp de csodáááás ;)
én ma indulok, és már alig várom.. mondjuk csak egy 3hetes vakációra, de minden tervem az, hogy halálra egyem magam otthoni kajákból háhááá
jó itt.. szeretek itt élni.. de sok minden hiányzik Mo-ról. S nem hiszem, hogy csak a nosztalgia beszélne belőlem. Hiányoznak az ételek, a koncertek magyar bandákkal, a fesztiválok, a piac..
Jó utat és pálinkázzatok be rendesen, ahogy hazaértek.. amúgy szép magyarosan ;)
Na igen!
A kajás-tematikus (értsd pálinka, grill, kolbász, hal, böllér) és a zenei fesztiválok nekem is eléggé hiányoznak… visszaszámlálót állítottam be, hogy hány nap a kedvenc fesztiválomig, így mindig tudom, hogy hányat kell még aludnom… :D
Ilyen egyáltalán nincs idekint? Sehol semmi???
De kar! Evek ota olvasom a blogotokat, es igazi feludules mindig. De a blogot nem olaszok irjak, hanem magyarok; aki Olaszorszagban is tudott ELNI, az Magyarorszagon is fog.
Egyebkent meg tuti jo buli Magyarorszag is. En meg csak ket es fel eve lakom kulfoldon (Angliaban), de minden alkalommal racsodalkozom, amikor hazamegyek, hogy mennyi minden valtozott pozitivan!!
Szerintem Budapest sokkal menobb, fiatalosabb es europaibb varos, mint kepzeljuk!!
pròbàld ki èveken keresztu:l, ahogy mi tesszu:k….utàna majd o:ru:lsz, ha meglàtod a Magyarorszàg tàblàt… egy “blick” nem elèg megìtèln i-ezt szìvbo”l tanàcsolom mindenkinek, aki idevàgyik: minden àlmom volt 25 èvesen itt èlni- nem bàntam meg, de sose lesz olasz mentalitàsom, s ha itt kell “èlned-halnod” /gyerek-iskola-munka-mentalitàs/:-hààààt—– kemèny….. :D
Hey, I think your blog might be having browser compatibility issues. When I look at your blog in Firefox, it looks fine but when opening in Internet Explorer, it has some overlapping. I just wanted to give you a quick heads up! Other then that, great blog! 898657
Glad to be one of numerous visitors on this awing website : D. 722094
no you don’t need a degree to own a fsrichnae but it does help with running the fsrichnae.. be careful before you own because fsrichnaes make you sign a big contract and have a lot of control over your business..References :
Copied the name of a good podcast? If I had done that I would have coehsn TalkRadar or The Giant Bombcast. Definitely not Player’s Choice. But when there’s a good podcast named Player’s Choice, I’m sure we’ll be it.
I like this site very much, Its a really nice situation to read and get info . 327873
I just want to tell you that I
Aze9rt van pe1r szerző, akikben lehet me9g fante1zia, pl. Robert Charles Wilson, vagy Kim Stanley Robinson, be1r az előbbi meg Stephen Kinget SF-esedti a Pf6rge9sben, fagyhogy ilfnryoeme1n nem tekinthető megdf6bbentő fajdonse1gnak ő sem. A fentiektől ffcggetlenfcl e9n bedrom Mie9ville-t, be1r te9ny, hogy me9g csak a Perdidf3t e9s a Scart olvastam, meg pe1r novelle1je1t, de egyre9szt az Iron Councilről is jf3kat hallottam, me1sre9szt meg ezek alapje1n sem edrne1m le egye1ltale1n, be1r te9ny, hogy a Scar me1r sokkal konvencione1lisabb. Gaiman te9nyleg ele9gge9 re1gf3gumis lett.Mindenesetre szerintem mindig lehet azon sope1nkodni, hogy nincs faj a nap alatt, vagy ha volt, elkopott. c9n optimista vagyok. c9s fagy le1tom, van egy erős olyan vonal is, hogy az SF f6sszeolvadf3ban van a fantasyvel, mint a fizika a matekkal (Mie9ville, MacLeod, stb.). Megle1tjuk mi jf6n.
Tisztelt Szent John.Felte9telezem mint ve1llalkozf3, e9s mint nem 8 f3re1t dolgozf3, be is jettetenled magad a tf6bb f3re1t dolgozf3k kf6ze9, e9s nem minime1lbe9res vagy, a tf6bbi meg zsebbe. MI Tc9NYLEG MINIMc1LBc9Rc9RT DOLGOZUNK, c9S NINCS PLUSZ Pc9NZ. c9rtem amit mondasz, e9s igazad is van valahol, de a saje1t biztonse1goddal is rulettezel amikor azt mondod hogy 50 e9v feletti tűzoltf3 is lehet a rendszerben, mivel me9g munkake9pes. Nem meggyőzni akarlak, csak a te9nyeket mondom. Akikről te besze9lsz, me1r elmentek, akik me9g tűzoltf3k, azokra a 96 ute1ni tf6rve9ny vonatkozik, edgy 2021 a nyugdedjas e9vek kezdete.Jelen pillanatban 55 e9v kf6rfcl megyfcnk nyugdedjba, e9s nem 200.000-rel ahogy a me9dia mondja, az csak pe1r kive1ltse1gosnak adatik meg, e9s azok nem a vonulf3sok.Isme9t elmondom, ha bevezetik az egyse9ges nyugdedjkorhate1rt fagy 55 e9vesen nem nyugdedjba megyfcnk, hanem az utce1ra koldulni, medg meg nem halunk. Mivel nem adte1l meg ele9rhetőse9get, edgy gondolom te sem alkalmazne1l ute1na, medg nyugdedjas nem leszek.Elhiszem, sőt tudom hogy azok is kivannak akik nem a rendve9delemben dolgoznak, de nekik nem kell minden e9vben munkaalkalmasse1git tenni, e9s nem jf3 lape1t. Dolgoztam e9n is civilke9nt, nem ez az első munkahelyem, e9s hidd el tudom miről besze9lek. Te mie9rt nem lette9l tűzoltf3???? Lehet alkalmatlan volte1l re1??? Esetleg menjen me1s az e9gő he1zba???? Ha te egyse9ges nyugdedjkort akarsz, mert fagy igazse1gos, akkor mi egyse9ges munkaidőt, egyse9ges fizete9st, egyse9ges munkatf6rve9nykf6nyvet (HSZT) akarunk.Mert ami a civilekre vonatkozik az a munkatf6rve9nykf6nyv, ami meg re1nk az a HSZT.Eze9rt nincs jogunk semmihez, medg a civileknek igen. Olvasd el. Me1r megint fagy edrogatsz ide hogy nem ne9zel ute1na, csak hajtogatod hogy ez edgy nem jf3. Legyen ahogy mondod, de akkor minden jog megillet minket is. Belegondolte1l mi lenne ha lenne sztre1jk jogunk, ha nem lenne parancs a rendszerben, ha minden rendve9delmes ennek tudate1ban dolgozna?? Hidd el sokan leszerelne9nek, mert tarthatatlan e1llapotokat eredme9nyezne, e9s hidd el sokan meghalne1nak ke1resetne9l a felelőtlense9g, felke9szfcletlense9g, e9s me9rlegele9s miatt. Kf6szf6nf6m.
Locate out these pointers read on and learn to know how to submit an application performing this which you policy your corporation today. alertpay 639049
really good post, i truly enjoy this internet web site, maintain on it 665268
Same here. It comes up with a Build Menu. I have even tried selecting a buessnis and placing it, building it up and it is my building, not the person requesting. It is now the end of November 2011, will this ever be fixed? It doesn’t put my game in placement mode as it should!
problem area???? PLEASE DO U KNOW HOW MANY women would love to be your size and have nice booty and thighs? girl you got it ging on dont chgane a thing you are just fine the way you are dont get to skinny you look fantastic already! LOVE YOUR BODY nice booty too
Excellent blog! I genuinely really enjoy just how it is actually easy on my eyes and the info is properly composed. Now i’m curious the simplest way I could possibly be advised as soon as a completely new post was made?
Hello admin excellent post very much thanks liked this weblog genuinely much
Magnificent goods from you, man. I’ve understand your stuff previous to and you are just extremely wonderful. I really like what you’ve acquired here, certainly like what you’re stating and the way in which you say it. You make it enjoyable and you still care for to keep it sensible. I can’t wait to read much more from you. This is actually a terrific website.
i cant get how you can reveal like this remarkable posts admin very much thanks
hey admin thanks for great and easy understandable article i liked your webpage web page really considerably bookmarked also
Superb post admin thank you. I observed what i used to be trying to find right here. I will review total of posts on this time of day
Truly essential submit admin good 1 i bookmarked your internet sheet see you in future webpage publish.
This is such a great resource that you are providing and you give it away for free. I love seeing websites that understand the value of providing a quality resource for free. It?s the old what goes around comes around routine. Did you acquired lots of links and I see lots of trackbacks??
, !!!
We are a group of volunteers and starting a new scheme in our community. Your website offered us with valuable information to work on. You’ve done an impressive job and our entire community will be grateful to you.
Hello, you used to write wonderful, but the last few posts have been kinda boring… I miss your super writings. Past few posts are just a little bit out of track! come on!”To be content with what one has is the greatest and truest of riches.” by Cicero.
Good one particular web site manager triumph web site article good sharings within this blog site continually have enjoyable
i bookmarked you in my browser admin thank you a lot i will probably be searching for your future posts
That is the fitting blog for anybody who desires to search out out about this topic. You realize so much its nearly onerous to argue with you (not that I actually would need…HaHa). You definitely put a brand new spin on a topic thats been written about for years. Great stuff, simply nice!
Respect to post author, some good information . “It’s always too early to quit.” by Norman Vincent Peale.
Watch Lyon vs Apoel Nicosia Tuesday 14th February
Several times annually retailers present massive gross sales about many of their particular goods. Many of these times include Chief executive’S Twenty-four hours, Easter, your fourth involving This summer, Labour Day time, Thanksgiving and lastly The holiday season. Suppliers carry cut-rate sale activities during times during calendar year to be able to really encourage purchasers to leave out to make a number of massive buying. The last moment Holiday searching fury that takes post every year could be mainly caused by the particular selling functions from The holidays are. A lot of purchasers specially delay until the last small to accomplish their own Xmas shopping given that they recognize several items go on discount sales at the moment.
It’s awesome in favor of me to have a web page, which is valuable designed for my know-how. thanks admin
Yeah, in my opinion, it is written on every fence!!….
Nice post . Cheers for, posting on this blog dude. Ill message you soon. I did not realise that.
Thanks for this blog. Great work.
You made some first rate factors there. I regarded on the internet for the problem and located most people will associate with with your website.