Múlt hét pénteken és szombaton este is fura dolgokat észleltek Gavirate lakosai, amiről már egy-két TV csatorna híradója is beszámolt. A Varesei-tó felett gömb alakú fények percekig cikáztak az égen, amelyek a szemtanúk szerint nem hasonlítottak semmilyen eddig tapasztalt jelenséghez. Az égi tüneményt több, egymástól független személy is jelezte. A bennfentesek (varesei származásal büszkélkedő kollégák) szerint ez nem az első eset, hogy a Varesei-tónál ufók cirkálnak, egy-két évente lehet hallani furcsa, megmagyarázhatatlan atmoszférikus jelenségekről a környéken. Bizonyára ennek a területnek valami kiemelt jelentősége lehet! Kicsit kutakodva a neten például kiderül, hogy 1950-ben nemcsak, a járművel, de annak földönkívüli utasaival is sikerült találkoznia egy szavahihető és megbecsült varesei polgárnak.



hàt èn pl nem tudtam, pedig itt lakok kozel a tòhoz… :D az ufòk nekem nem szòltak hehh :)
meg hogy ott van az Aliante repulotèr ugyebàr-
Aliante=Vitorlàzòrepulo
Alieno=foldonkivuli….
berùgtak a Toronyo”ro:k??? vagy szokàs szerint az ùjsàgìrok a szezont a fazonnal…Roma per Toma
Na végre megérkezett a varesei különítmény! Nelly, Kinga már kíváncsi voltam, hogy mit szóltok, illetve láttátok-e ti is az ufókat. :-D
Sziasztok!
Segítségre lenne szükségem. Nemsokára megyek Olaszországba egy hétre. A terv a következő: Pisaban száll le a gép, ott töltök egy éjszakát, utána mennék Firenzébe, ott is egy éjszaka, majd 4 éjszaka Róma, és az utolsó éjszakát még nem döntöttem el. Megtaláltam a Trenitalia honlapját, látom meg is lehetne venni a jegyet (elég drága!), de pl Pisaból Firenzébe nem tudok jegyet venni, az lehetséges, hogy nincs már jegy? A busztársaság oldala meg teljesen olaszul van, és én nem tudok egy szót sem olaszul, csak angolul beszélek. Ha valaki tudna nekem segíteni abban, hogy érdemesebb utazni, busszal e vagy vonattal, és ha busszal, akkor esetleg tipp, hol találhatnék buszmenetrendet angolul, vagy mégis kb milyen árban vannak a jegyek?
Az emailem kedves kukac gmail pont com. Köszönöm, ha valaki szán rám kis időt! :)
Pisabol Firenzebe kb fèl òrankènt van vonat, a mentetidò kb 80 perc, az àra kb 7-8 euro. Az àllomàson bàrmikor tudsz jegyet venni, a hagyomanyos jegyarus ablakokon kivul vannam automatak is es az ujsagos is àrul vonatjegyet. Olyan nincs, h “nincs màr jegy” a vonatra. A busz àràt nem tudom, de kènyelmesebb es gyorsabb a vonat.
Köszönöm szépen, megnyugodtam! :)
egyszer láttam ufót
aztán kiderült, hogy egy közeli diszkó fényei :)