Minden, amit tudnod kell az első 147 millió euród megszerzéséhez

Te mit kezdenél 39,4 milliárd forinttal? Építenél belőle 1234 km bicikliutat vagy kifizetnéd előre 165 évre az augusztus 20-i ünnepségeket? Azt hiszed mindez elérhetetlen? Olvasd el az alábbi magyarázatot és már a vasárnap reggeli kávé mellett tervezgetheted a szép jövőt!

Hogyan játszák az olasz lottót?

Az olasz lottón – amit itt Superenalotto-nak hívnak – 1 és 90 között kell 6 számot megjelölni. Hetedik szám a Szupersztár, amivel növelni lehet a nyerés esélyét és a nyeremény összegét. Minden kedden, csütörtökön és szombaton van húzás.
Mind a lottószámokat, mind a Szupersztárt te választhatod meg, vagy kérheted, hogy véletlenszerűen sorsolják azokat neked.

Egyszerre minimum 1 euróért kell játszani, ami vagy két sorozatot vagy egy sorozat Szupersztárral együtt.

Adott sorsolásra a húzás napján 19.30-ig lehet fogadni.

Mi a Szupersztár?

Ha a szelvényen feltüntetett Szupersztár szám megegyezik a sorsolt Szupersztár számmal, akkor normál nyereményen felül – az eltalált számok darabszáma szerint – növeli a nyeremény összegét. Ami 6 eltalált szám esetén 2.000.000 Eur, 5+1 esetén 1.000.000 Eur, 5 esetén a nyeremény 25-szöröse, 3 és 4 esetén a nyeremény százszorosa. Eltalált Szupersztár esetén a 0, 1 és 2 találat is fizet 100, 10 illetve 5 Eur-t.

A Szupersztár számot te választhatod ki, vagy ha akarod, akkor gép sorsolja.

Mi a Jolly szám?

A rendes sorsoláskor a 6 számon kívül kihúznak egy hetediket is, ami Jolly. Ennek csak az öttalálatos esetén van szerepe, ezzel együtt lehet 5+1 találatod. Ami ugyan nem a főnyeremény, de azért elég szépen fizet, csütörtökön így vitt el két ember is 1.444.200 Eur-t.

Hol lehet játszani?

Olaszországban az erre kijelölt, bárokban, trafikokban és lottózókban lehet szelvényt feladni (kizárólag készpénzes fizetéssel). Ha van olasz lakcímed és adószámod, akkor regisztráció után online is lehet fogadni bankkártyás fizetéssel a www.sisal.it vagy a www.superenalotto.it oldalakon. Olasz nyelvtudás szükséges! Itt megtalálható az összes információ a lottózással, a húzott számokkal és a nyereményekkel kapcsolatosan, illetve a szelvényen található sorozatszámot beütve megtudhatjuk azonnal, hogy nyertünk-e és ha igen, mennyit.

Külföldről a www.thelotter.com oldalon lehet játszani. Ez egy bróker oldal, ahol ugyan kicsit (kb. 50%-kal) magasabb összegért fogadhatsz az olasz vagy más országbeli lottón. Az oldal több nyelven is használható (magyarul nem). A fizetés természetesen itt is bankkártyával történik.

A nyeremény

Nyereményt 3, 4, 5, 5+1 (ld. Joker) és 6 találat esetén fizetnek. Az otthoni rendszerhez hasonlóan itt is megoszlik a nyereményösszeg, tehát ha most ketten is jól tippelik a 6 számot, akkor 147millió helyett fejenként 73,5 millió Eur jut. A hármasra 15-20 Eur, a négyesre 200-400 Eur és az ötösre 30.000-40.000 Eur körül fizetnek mostanság. Amennyiben nincsen hattalálatos, akkor ennek a nyereménye tovább gördül és növeli a megnyerhető összeget a következő húzáskor. Így eshetett meg, hogy most szombaton szerencsés esetben 147millió Eur-t lehet hazavinni, ugyanis január óta (100 sorsolás alatt) nem volt hatos.

Ugyanez vonatkozik a Szupersztárra is, tehát az ezzel nyerhető plusz pénz is függ a jól tippelők számától.

Most már mindent tudsz, ami az első 39,4 milliárd forintod megszerzéséhez szükséges.

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

548 megjegyzés a “Minden, amit tudnod kell az első 147 millió euród megszerzéséhez” bejegyzésre

  1. ujlakas szerint:

    Ha nyertek, megcsináljuk itt a fittnest? :)

  2. CsillaM szerint:

    A penteki helyett nem szombati a heti 3. sorsolgatas!??…egyebkent meg abszurdum..minden ami a superenalotto kornyeken tortenik….felmerulhetne a gondolat,hogy fondorlatos manipulacio is zajlik a hatterben….egy ekkora osszeg mar-mar egy orszag ekonomiajara is ranyomna a belyeget…..,kepzeljuk csak el ha megnyeri(ha hagyjak megnyerni!?) lo zio Antonio egy kis izolalt,800 lakosu telepulesen…eloszoris ,kibirna -e az emocionalis sokkot(igaz,ez barkiben megfagyasztana a vert egy pill.ra),aztan,ujra felocsudvan(hacsak az infarktus nem rendezte el veglegesen)merre is venne az iranyt?????……a mokas,az az egeszben,hogy amiota igy megemelkedett(hagytak megemelkedni ;-)!?),szoval ily tehetos lett az osszeg, boldog-boldogtalan probalkozik….es amig CSAK “szereny”2 mill. eurot ert,az emlitesremelto sem volt …adddig…eddig……..es hogy kulfodrol celiranyosan kulon repcsik indulnak lottougyben fonyeremenyvadasz “turistakkal” :-O!!?…..hmmmmm,jokis business es az allamnak(vagyis,akinek benne van a mancsa)……

    • Katica szerint:

      dehogynem! :-) Szóval ma este mindenki küldje felénk a szerencsét hozó pozitív energiákat!

    • Kinga szerint:

      remèljuk- fèrjunk nagybàcsija a Zio Antonio…:))

      na leugrom lottòzni- ùgyse lottòztam mèg èletemben de nehogymà ku:lfo:ldi charterral valaki megfùjja az itteni szorgos mèhecskèsen o:sszegyu:jto:tt olaszàllami vagyont- na ne mà-
      ezt nem hagyhatom!!!
      akkor tudom hol voltàl tegnap este Csilla: SuperEnàzni XD

      • CsillaM szerint:

        :-))))….tenyleg,meg a multheten megjatszott szelvenyt sem kontrollaltam…mindig elfelejtem….mondjuk a nagy love nem lehet az enyem,latvan,hogy ma este hagytak megnyerni valaki(k)nek,aki nem en lennek(mivel nem is szponzoraltam a neporuletet ezuttal)…de,valami kis morzsacska talan az en szelvenyemre is akadt a multkor…..:-)!?!

  3. Amby szerint:

    Egy 6találatos volt az olasz lottón: 147.807.299 EUR a nyereménye :-o (nekünk nulla :)

    • CsillaM szerint:

      Hmmm,..igen ..es egeszsegere valjon a szamok birtoklojanak…sikeres tulelest neki…..,habar ,talan tomeges befektetes volt,igy osztozkodasra kerulne a sor…..lenne mibol :-)…!!?

      • Katica szerint:

        remélem a Kinga volt, és megkapjuk az 1% jutalékot, amiért felbujtottuk a lottózásra ;-)

        • CsillaM szerint:

          :-)…jaaaaa,…ilyenkor tunnek am fel a szinen a keresetlen rokonok,ismerosok,baratok…hacsak nem ugyesen,startegiasan, figyelemfelkeltes nelkul sikerulne birtokaba kerulni az osszegnek…..minimum atcuccolas Svajcba :-)….szoval,ha valamikoris hipp-hopp ott kotnenk ki…..hmmm…..elgondolkodtato lehetne ;-)!!!!

        • Kinga szerint:

          a superstar 27 et megjàtszottam de a tobbi 6 kozott jott csak ki:(((

  4. Amby szerint:

    Na, a következő sorsolásnak máris 39 millió EUR a tétje. Egye fene, azt is elfogadnám :)

  5. Furbetta szerint:

    Én szívességből is tartok nektek aerobic órát a leendő fitnessben… – legalább lesz egy “fegyelmezett” rendes csapatom, s nem csináltok casino-t mint az olasz óralátogatóim… :-)
    lehet hogy vennem kellene egy lottót?

  6. Duncan Haswell szerint:

    Keep your nice blog with this article type, I am sure many people like this.

  7. Sirena Peteet szerint:

    I appreciate your nice info, really help me. I will revisit your site.

  8. Jimmie Payor szerint:

    Ohh great article, may you explain more? waiting your more articles.

  9. Go to my site also along with inform me your current view.

  10. Louie Lajoye szerint:

    I found some good ones here as well.

  11. Rogelio Macera szerint:

    I spend a lot of time to find this info, finally I got it now, Big thanks to you.

  12. Nickie Guinasso szerint:

    Great article! You definitely got my SU thumbs up!

  13. Roland Wahlstrom szerint:

    Your blog is interesting.

  14. Benito Lacava szerint:

    VERY interesting article. Lots of info for a super newbi like me.

  15. Larissa Bicking szerint:

    Go to my site also along with inform me your current view.

  16. Dino Youngblood szerint:

    Thanks for this it’s really helpful, but unfortunately, I’ve already put a theme live and made modifications to it already

  17. Lupe Rahn szerint:

    I’ve recently started a blog, the information you provide on this site has helped me tremendously.

  18. Vincent Reenders szerint:

    you’ve a good style. Apologize for my noobie question. Could you tell me what this site skin is?

  19. Brooks Culliver szerint:

    Hello webmaster! I found your website using Google, and this is very good news.

  20. Luanna Partis szerint:

    Can I implement a fragment of your post to my site?

  21. Alfonzo Timothy szerint:

    Your blog is very nice, I like your articles, Its very help me.

  22. Cyndi Bleak szerint:

    Outstanding…keep up the goodwork!

  23. Claud Klosky szerint:

    your blog is really amazing.

  24. Hayden Watler szerint:

    I like this blog and I will be here again.

  25. Damien Burgin szerint:

    HEy Thanks ..it helped me a lot..:)

  26. Elicia Batzri szerint:

    why waste your intelligence on just posting videos to your site when you could be giving us something informative to read?

  27. Norene Keeny szerint:

    I have not tried it even so, but correct following A few years I am just about to change it out

  28. The certain New york Diet can be an highly affordable and versatile eating far better tool built for time expecting to loose fat along with naturally maintain a healthful everyday life. la weight loss 506837

  29. Playa del carmen szerint:

    Resources such as the one you mentioned here are going to be very useful to everyone! I will post a website to this page with my blog. I believe my visitors will find that very useful.

  30. Edmond Concannon szerint:

    I have to develop a great content articles out there and that i truly assume this post Matches really very best involved with it.

  31. Loreen Tufnell szerint:

    Thank you when again! Rather very good report. I just found your weblog post as well as planned to point out that We’ve really appreciated reading your site blogposts.

  32. Some really marvelous work on behalf of the owner of this web site , dead great subject matter. 907235

  33. Yuriko Casner szerint:

    That’s just about all fairly a new comer to me personally and also this write-up genuinely opened up my personal eye.Thanks for sharing around your current perception.

  34. Kip Blackmer szerint:

    I’ll be social bookmarking net website i really could amass way up from the upcoming.

  35. Odis Saska szerint:

    Hey there i came across your site nowadays and I read excellent top quality info over right here

  36. Blake Blight szerint:

    Thanks, it was useful. I believe I am just lastly obtaining our go about all of it !

  37. Sammy Granberry szerint:

    Fantastic morning i came across your web web site these days and i also have read some great content material articles over right here

  38. Del Albaladejo szerint:

    Thanks. The internet site might be packing 40% faster.

  39. Emery Mcgurr szerint:

    I got what you mean, regards for posting. Woh I am glad to find this website through google.

  40. Tracey Zeches szerint:

    It really is an excellent internet site for that reason I’ve bookmarked your world wide web site and may possibly go to once more a later date allow it a appropriate view although i will give that more time.

  41. Deedra Garrett szerint:

    First time We’ve went to your internet site. I love this. Thanks for anything you carry out.

  42. Essential post, numerous thanks for posting

  43. Thank you when once more ! Quite good submit. I basically stumbled upon your website and also planned to state that I’ve really liked looking at your blog articles.

  44. carpinteyrozce szerint:

    Franklin & Marshall Pas Cher Boutique en ligne – Ways à vendre Franklin Marshall,Franklin Marshall Homme,Franklin Marshall Femme.Economisez jusqu’à 50% -70% Franklin Marshall boutique officielle, revendeurs officiels de cher Franklin Marshall Vêtements en ligne. avez-vous voulez acheter vêtements franklin marshall?notre magasin sera votre meilleur choix,le meilleur careful et le prix le towards to bas,venez acheter!

  45. Stephenie Siami szerint:

    I absolutely love your website web template, where exactly would you get a hold of it from?

  46. bölüm izle szerint:

    I was searching for this blog site previous 3 nights excellent website owner good posts anything is superb

  47. Randal Nuzzo szerint:

    At any rate, I discovered this certain topic matter when you use Snuggle to be able to download world wide web pages.

  48. Sherryl Lowrie szerint:

    Enjoy your publish, keep on retaining upon !

  49. yemek tarifleri szerint:

    Greetings thanks for wonderful put up i used to be looking for this problem previous two times. I will search for subsequent precious posts. Have fun admin.


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.