Habár a gengszterek is már több mint 3 éve állandó milánói lakosok , eddig nem találtam olyan állatorvost, aki mellett elköteleztem volna magam. Most azonban, úgy tűnik, sikerült rátalálnom. Félix-szel küzdünk egy éve, mert valamiért be van dagadva az ínye és időnként begyullad (őt ugyan nem zavarja, csak engem), és az eddigi orvosokkal sehogy sem jutottunk egyről a kettőre. Ezzel a fiatal dokival kapcsolatban is eleinte kétségeim voltak, mert olyan kis szeleburdinak, kelekótyának tűnt. 5 percig simogatta meg beszélt a kutyához, mielőtt egyáltalán rákérdezett volna, hogy mi a probléma. Aztán elmondtam, megvizsgálta. Miután énekelt(!) neki pár strófát egy angol versikéből, hogy “hej, de szép macska vagy te, Félix”, kikérdezett részletesebben is a kórtörténetről. És ő volt az első, aki belenézett Félix fülébe is. Kiderült, hogy bizony ott is csúnyaságok vannak, ami összefüggésben lehet a begyulladt ínyével.
Kaptunk gyógyszert, fülmosót, cseppet, szájkrémet és részletesen elecsetelte, hogyan s mint járjak el. Egy hét múlva volt vizit, amikor is ismét hosszasan eltársalgott Félixszel, aztán velem. Mivel a helyzet nem sokat változott (mármint a szájában, habár a gyulladás lejjebb ment és a füle az szépen rendbe jött), mondta, hogy nem akarja szerencsétlen kutyát mindenféle további gyógyszerekkel terhelni, csakhogy engem megnyugtasson, előbb inkább konzultálni fog a száj- és fogbetegségekre szakodosodott kollégájával. Majd hívjam fel. Na, itt ismét kételyeim támadtak, mert ilyenkor persze általában többszöri telefonálás meg több hét után lehet csak bármi infohoz jutni. Ő azonban, amikor két nap múlva hívtam, már valóban beszélt a szakorvossal, aki látatlanban diagnosztizálta ugyan, de a doki mondta, hogy a szabadságok után azért inkább szeretné megmutatni neki.
Így legközelebb szeptemberben találkozunk, de nincs görcs a gyomromban arra gondolva, hogy állatorvos megyünk, tudom, hogy Félix jó kezekben van. Sőt, kíváncsian várom, hogy ezúttal vajon mivel szórakoztatja majd a kutyámat (esetleg rajzolni vagy táncolni fog neki?)
Ja, és azt nem is említettem, hogy hogy hívják a dokinkat: Dr. Zoofito a becsületes neve.
Ilyen névvel nem is lehet más, mint állatorvos. Vagy esetleg állatkert igazgató…
Szóval jó szívvel ajánlom minden milánói kisállat tulajdonosnak:
A Clinica Veterinaria Gran Sasso-t és főként dott. Zoofito-t!
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -
Nézd meg térképen

17 szavazat
Akkor ez már majdnem Dr. Dolittle :).
:-D
Na, hát nekem már az éneklés és a szőrössel való beszélgetés elég lett volna ahhoz, hogy elkötelezzem magam a doki felé:) Amúgy Olaszországban is jóképűek az állatorvosok?? Itthon szinte minden állatdoki jópasi (a jók tuti:)
hát, ízlések és pofonok, denézd meg nyugodtan a “clinica veterinaria gran sasso” honlapján a “staff” cimszó alatt!
De az csak egy részük, rajtuk kívül te láttál több olasz állatorvost :)
És Félix hogy tűrte az éneklést? Meg a beszélgetést?
amúgy édes orvosnak tűnik :)
Félix mindig nagyon jól tűri az ilyenket, sőt! Asszem neki is ő a kedvenc dokija ;-)
azért az éneklésre elképzeltem milyen arcot vágott, de ezek szerint az is bejött neki :) aranyos lehet a dokibácsi ;)
Az az igazság, hogy mi addig mentünk állatorvos után, amig azt nem láttam, hogy az állat az első, vele foglalkozik a doki nem pedig velünk. (Volt egy magyarországi kellemetlen tapasztalatom, amikor az állatorvos megjegyezte mindjárt az elején, hogy nála a lónál kezdődik az állat, a többi kisebb valamit csak kényszerüségből látja el!) Most egy kicsit idősebb, de tünemény dokihoz járunk már 3 éve. Kínlódok, ha akkor beteg valamelyik “jómadár”, ha ő szabin van és muszáj másikhoz menni. Engem nem nagyon zavarna, ha énekelne is, legfeljebb jót vigyorognék rajta, de le nem venné a kezét az állatról míg ott nem vagyunk. Az a jó, hogy másoknak is ajánlottuk már és nekik is elnyerte a tetszésüket. Remélem a megelőlegezett bizalom be fog érni!
És persze gyógyulást Félixnek természetesen!
Hmmm… a doktornéni ugyanezt szokta Dorka lányommal csinálni :-) Milyen felkészült leszel majd a gyerekorvosnál :-)))))
jut eszembe: kutyu hogy van?
kutyu jól van, szép a szőre és ami fontosabb, tiszták a fülei :-) Most szeptemberben kell meglátogatnunk újra a dokit az ínyproblémával (bár Félixet továbbra sem zavarja).