A ma éjszakánk igen érdekes volt. Kezdésnek a kutyák ébresztettek, akik – az általános tiltással ellentétben – felugrottak az ágyra és befurakodtak közénk. Ez még nem volt meglepő, mert már este el kezdett ázni a fenekem a nyitott tetőablakon át, no meg volt egy kis traffipaxozás is. Az annál inkább, ami ezután történt.
Kettőkor leszakadt az ágyunk, ugyanis. Rémülten gurultunk oldalra róla, mert a kisebbik kutyánk (Trixi) rendszeresen az ágy alatt alszik. Szerencsére azonban már levonultak egy szinttel lejjebb (van eszük, nem szeretnek a tetőtérben aludni villámláskor). Kis feszültséglevezetés után visszaaludtunk háromkor.
Kati aztán kutyás ébresztést kapott hajnal ötkor megint, amikor jobban körülnézve felfedezte, hogy nem lát ki az ablakokon. Odakint trópusi eső ömlött (nem mintha tudnánk milyen az), dézsából, vagy víztoronyból inkább.
A fél hetes menetrendszerű kávéval kézben aztán tovább bámultuk a, ahogy ömlik a víz a tetőről, próbáltuk kivenni a szomszéd ház körvonalait – no meg én azon gondolkodtam, hogy miért pont most cseréltem az esti kutyasétát reggelire ;-)
Fél kilenckor még mindig ömlött, a kutyák rekordgyorsaságú két perc után maguktól hazaindultak, valószínűleg azt latolgatva, hogy otthon lepisilve a konnektort is kisebb veszélynek vannak kitéve.
Kati jelentése szerint az aluljárókban áll a víz mindenütt, nem mennek a metrók. A Garibaldi állmást félig elöntötte a víz (itt száll le Kati munkábamenet). Nálunk a házban a -2. szint (mélygarázs, ahol a miénk is van) víz alatt. Közel 20000 ember maradt áram nélkül és még pár óra míg mindent helyreállítanak a közlekedésben.
A bejegyzés elkészítése közben semmilyen állat nem sérült meg.
Forrás: Corriere

Nézd meg térképen

17 szavazat
deakkorvégülis, ez most eső volt, vagy valami cső (víztorony)törés? :)
mert ez nem világos.
Eső (nagybetűs ;-)
garantàlom, hogy ” szimpla” eso”- de itt màr tegnapelo”tt èjjel is volt…olyan hurrikàn-utòìze van a ko:rnyèku:nko:n a ledo:nto:tt fàkbòl itèlve
Múlt hét szombaton volt ilyen itt Budapesten, a Kálvi téri metróállomást le kellett zárni, mert elöntötte a víz.
de jó, hogy mi akkor Makó környékén voltunk :)
Nálunk pár éve volt a garázs víz alatt a cégnél. Ha az épületnek van biztosítása (elvileg kellene) ÉS jófej a biztosító, akkor kifizetik a kocsiban keletkezett kárt.
Uh, ez elég rosszul hangzott. De azért megnyugodtam kicsit, hogy nem én vonzom mágnesként a csúnya esőfelhőket és a szakadó jeget-vizet… Múlt héten otthon, most meg itt a ködösben van olyan NYÁRI ZÁPORozás , hogy rossz nézni :(
Reméljük, elvonul már a vihar onnét is, innét is, mindenhonnét is!!
Szép napot!
Ezt jól végigizgultam!
Nemrég itt is volt tenger a “hátsókertben”..De azért ez durva..pusszancs a kutyanózikra…
És persze az aknába is befolyt a víz, így most a lift sem működik.
hát itt is van ítélet idő rendesen, majdnem minden nap. Viszont jól jönnek a divatos gumicsizmák:) ez se egy utolsó szempont!
és ez komolyan ma volt?? Durva… a hírekben erről semmit sem hallottam…
Iiigen,a svajci hatar toveben is tombolas volt…szakadt az eg…a manzardunkban nalunk is “vizerecskek” diszitettek tobbfagerendankat :-/!!!