Marhavagonba a bevándorlókkal!

Külön kijelölt helyek biztosítását indítványozta a milánóiak számára a metrón és villamoson Matteo Salvini, aki jelöltként indul az EU választásokon a Lega Nord színeiben. “Hiszen kiejölt helyek vannak az öregeknek, a mozgássérülteknek és a terhes nőknek, hát miért ne lehetnének kijelölt helyek az adófizető milánói lakosoknak?” Kolléganője, Raffaella Piccinni ennél is tovább megy, és biztonsági okokra hivatkozva egyenesen külön vagont követelt a bevándorlók kívüliek számára.

Linea verdeAz indítvány természetesen nagy vihart kavart, májusban az egyik kedvenc közszájon forgó téma volt Milánóban. A rivális pártok felbőszülten tiltakoznak és rasszizmust kiáltanak. “Az egyetlen módja, hogy ezt a javaslatot véghez lehessen vinni, ha csillagot tűzünk az emberek mellére különböző színekben rassz szerint”-válaszolta felháborodottan-cinikusan Dario Franceschini a Demokrata Párt titkára.

Az ellenállás hatására Salvini és Piccinni persze visszakoznak, és a nők védelmét helyezik előtérbe:

“10 év múlva az igazi milánóiak kisebbségben lesznek a városban, és meglátjátok ott fogunk kikötni, hogy kijelölt helyekre lesz szükség. Addig is megkérjük az ATM-et, hogy egy-két vagont biztosítson külön a nők számára (akár olaszok, akár nem), hiszen százával érkeznek bejelentések arról, hogy milyen atrocitásoknak vannak kitéve a nők nap mint nap.”

“A nők nem érezhetik magukat biztonságban a milánói tömegközlekedési eszközökön a sok agresszív és neveletlen bevándorló miatt, akik nem tanúsítanak semmi tiszteletet a nők iránt.” – monja Piccinni. – “Taxisként dolgozom és minap elromlott a taxim, ezért kénytelen voltam este metróra szállni. Dantei utazásban volt részem: cigányok, akik a metrón gyerekeket vesznek rá, hogy kolduljanak, rablások, a nők valódi veszélyben vannak. Ezért indítványoztam külön vagont a nőknek. Nem külön vagont az bevándorlóknak, hanem a nőknek”.

A sötétkékek hátra, a világoskékek előre…

Creative Commons License photo credit: luiginter

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

8 megjegyzés a “Marhavagonba a bevándorlókkal!” bejegyzésre

  1. mimke szerint:

    Érdekes felvetés…Azért ennyire nem durva a helyzet, hogy meg kell védeni az embert nem?

  2. anna szerint:

    a “féljünk a metrón”-t tipikusan olyanok mondják, akik tízévente egyszer utaznak vele….tanult, nyitott, nem lega-s, viszont kocsival járó kollégáim is őrületes sztorikat mesélnek, úgy, h idén még egyszer sem metróztak.. és igen koldusok meg vannak, de ezen egy külön kocsi hol segítene? meg egyébként is honnan veszik, h egy bevándorló sem fizet adót? és nem beszélve arról, hogy egy ideköltöző embernek (nevezzük bevándolrónak) esélye sincs hamar beszerezni a papírjait, diáktársaim is illegális bevándorlónak minősülnek, úgy hogy olaszország számára kutatnak, olaszország számára “termelnek” szellemi tőkét (amiről a legtöbb milánóinak fogalma sincs, h micsoda)
    és ezen kívül pedig annyi rendes és normális olasz van, csak ők épp nem politikusok:D

    • mimke szerint:

      ja, ez ismerős, mint ahogy Budapesten sem jár senki a parkokba?

      Nekem az a fura, – a konkrét ötletet nézve- hogy nem látom, hogy hogy lehetne megvalósítani..Akkor nekik külön peron, meg bejárat lesz? Vagy hogy?
      Érdekes..

  3. Euthymia szerint:

    Ez roppant érdekes egy felvetés, de arra esetleg nem gondoltak, hogy valahogy másképpen kéne a közbiztonságon javítani?
    Érdekes ám ez a bevándorlós dolog, mert persze vannak “gonosz” érkezők is, de a többség dolgozni, termeli, haladni akar, nem pedig kizsákmányolni és törni-zúzni. Vagy csak rosszul állok hozzá a kérdéshez :)

    • Zsu szerint:

      Ezt azèrt talàltàk ki,mert manapsàg senkinek nem jut eszèbe àtadni a helyèt mèg idos embernek sem,nemhogy n”oknek

  4. Zsu szerint:

    Valamelyik szatirikus musorban,problèmamegoldàskènt,a Lega Nord tagjainak javasoltak kulon vagont.

  5. amico di Fini szerint:

    40 év múlva talán rájönnek sokan, miszerint Bossiéknak igaza volt! Nézzetek már körül! Franciországban például a születési arány 1,9 – a legmagasabb Európában, noha nem éri el a 2,1-et, ami a népesség fenntartásához szükséges lenne. Mindegy, ez csupán statisztika, fogyhatunk is, minthogy túlnépesedik a világ, állítólag, csakhogy ez Európában is áll! Ami a probléma, hogy nem mi népesítjük be, az 1,3-as gyalázatos olasz aránnyal, hanem a bevándorlók a 8,1-es születési mutatóval, ami ahhoz vezet, hogy francia földön a nagyvárosokban lassan a 30 év alattiak 30 százaléka bevándorló, kevésbé integrálódott családból való, az európaitól egészen eltérő szokásokkal, törvényekkel is akár. a déli nagyvárosokban ez az arány a lakosság ezen rétegében, azaz a fiatalság körében lassan 45 százalék! Vidéken természetesen jobb a helyzet, oda nem vándorol senki, de ezen folyamatok mentén pár év múlva, ez persze negyven, ötven esztendő, a hajdan “az egyház legidősebb leányaként” emlegetett Franciaországból muzulmán köztársaság lesz. Felőlem legyen, de Itáliából soha! Félre értés ne essék, nem rasszizmusról van szó, hanem arról, hogy léteznek kultúráli ellentétek, melyke talán feloldhatatlanok, még ha oly liberális gondolkodásúak vagyunk is, hogy ezt kétségbe vonnánk! Az eszement Lega-ötletről pedig csak annyit, hogy ha másként nem megy, talán így! Gondoljunk csak a földrengésre, illetve az ott kialakult konfliktusokra, azok okozóira, vagy a statisztikákra, vagy Lampedusára, vagy a 2007-es Vanessa-ügyre, Isten nyugosztalja! Ahhoz meg, hogy a milánói megtudja, mi az a szellemi tőke, hagyni kéne, hadd ismerkedjen a munkával, ne vegyük el től – mondom ezt ironíával, mert világos, hogy büdös neki a munka, de ha belegondolok, hogy kik végzik, lehet, hogy én sem szertnék velük dolgozni – mondhatja a milánói. Ha nem végzi el senki azt a munkát, csak elvégzik az olaszok, bár ez lehet, hogy naívan hangzik! Adjunk nekik esélyt, a bevándorlóknak pedig a hazajutásra, beilleszkedni úgy sem tudnak, régen pedig az olasz is le tudta húzni maga után a wc-t, menni fog újra, dolgozzanak csak!


Most Te jössz

Copyright © 2010 the italian job, életöröm Olaszországban.

  • finasteride pharmacy
  • treatment of stroke
  • powerful weight loss
  • type 2 diabetes
  • viagra for cheap
  • anti nausea medications
  • gout medicines
  • skin infection treatment
  • anti anxiety meds
  • fat loss secrets
  • weight loss solution
  • diet for high blood pressure
  • antibiotics sideeffects
  • free stop smoking ways
  • blood sugar levels
  • stomach pain
  • suffering produces endurance
  • hair loss products
  • healthy weight loss plan
  • levaquin interactions
  • xanax 5mg
  • canada drug store
  • health support
  • medicine for stress
  • generic for levitra
  • buy drugs
  • anxiety drugs
  • pregnancy after plan b
  • sildenafil kamagra
  • nolvadex 10mg
  • fast weight loss supplement
  • ear pain
  • weight loss online
  • pet medicine
  • improve your skin
  • bone health buy online
  • vytorin generic
  • malaria medicines
  • effects of high blood pressure
  • care health pet
  • women and viagra
  • osteoporosis hormon
  • flu
  • dog and health
  • allergies
  • cancer medicine
  • list all vitamins
  • treatment for anxiety
  • viagra for her
  • alcoholism medical treatment
  • cialis 5mg cheap
  • medication for blood pressure
  • how to get white teeth
  • health remedies for dogs
  • cheap cholesterol medications
  • cialis online softtabs
  • discount prescription medications
  • back muscle pain
  • quite smoking
  • weight loss supplement program
  • cat hairball remedies
  • cancer drug
  • high amount of acid in blood
  • pet health products
  • high blood pressure medicines
  • liver infection treatment
  • blood sugar levels
  • drugs used for high blood pressure
  • weight loss product for women
  • pain in left side
  • hair loss help
  • sleep problems
  • high blood pressure medication
  • dog health info
  • flu shots
  • skin disorder
  • free weight loss help
  • medical weight loss pill
  • body building diet
  • what causes high blood pressure
  • women body building
  • natural breast enhancer
  • medicine online
  • heart attack treatments
  • new products for hair loss
  • how effective is plan b
  • how to buy pain meds online
  • diet aid
  • post pregnancy weight loss
  • strattera generic
  • high blood pressure treatments
  • buy plan b
  • treatment for lung cancer
  • bring blood pressure down naturally
  • dog health products
  • information soma
  • valium 2mg
  • cures for high blood pressure
  • latest breast cancer drugs
  • skin cell
  • cold flu drugs
  • women and viagra
  • best weight loss programs
  • aleve online
  • build muscle strength
  • meds without prescriptions
  • sleeping problems uk
  • men health
  • natural cure for hair loss
  • stop smoking tablets
  • mens health drug
  • how to prevent strokes
  • anti nausea medications
  • online weight loss program
  • drugs for diabetes
  • treatment for aids
  • prevent high blood pressure
  • doxycycline dose
  • free weight loss tips
  • hiv treatment
  • buy a weight loss program
  • canadian pet products
  • cheapest place buy viagra online
  • buying medications online
  • hair loss products online
  • viagra shop
  • improve sleep
  • build muscle mass
  • buy medicine online
  • bactrim dosages
  • heart attack and prevention
  • viagra from usa
  • new drug treatment for cancer
  • acne
  • cats health
  • relief from back pain
  • hair care hair loss
  • acai cleanse
  • weight loss cheap
  • irritable bowel syndrome cures
  • effective weight loss program
  • loss of hair
  • cheap medicine
  • drug prices
  • prednisone allergy
  • prices of drugs
  • generic price viagra
  • flu help
  • pain doctors online
  • new weight loss products
  • asthma treatment drugs
  • how does osteoporosis occur
  • meclizine medication
  • fast weight loss supplement
  • weight loss health health
  • over the counter drugs
  • prescription meds without a prescription
  • free prescription medication
  • new medication for cancer treatment
  • medician for heart attacks
  • dog skin remedies
  • relieve upper back pain
  • allied health
  • trazodone medication
  • stomach pain relief
  • pediatric diarrhea
  • heart failure drug therapy
  • weight loss system
  • weight loss solutions
  • cholesterol drug list
  • canada pharmacy drug perscription
  • new medication anxiety buy
  • improve your skin
  • flu treatment alternative
  • my drug store
  • about levitra
  • weight loss systems
  • order medication
  • real valium
  • how to treat the flu
  • problem skin
  • weight loss for kids
  • effects side viagra
  • levaquin 500mg
  • relieve muscle pain
  • female body building
  • best body building products
  • hangover help
  • prescription medicine prices
  • online medication
  • natural hair loss remedies
  • drug stores
  • care of a cat
  • high blood pressure in elderly
  • withdrawal zyrtec
  • hair loss prevention
  • treating prostate cancer
  • increasing blood flow
  • body building women
  • osteoporosis arthritis