Pont egy évvel ezelőtt hívta fel a figyelmünket Pan egy óriási rózsaszín nyúlra, amit holmi művészeti alkotásként helyeztek el Olaszországban egy domboldalon. Lassúreagálású hadtestként, elhatároztuk, hogy idén – a házasségi évfordulónk napján – felfedezzük magunknak ezt a gigantikus nyulat.

Reggel szökkent szárba a gondolat, és beazonosítottuk a célpontot az interneten (ami akkora, hogy a Google maps műholdas képein is teljesen jól kivehető). Rövid úttervezés után – autóval Artesina-ig, onnan pedig kellemes 600 méternyi séta a nyúlig -, bepakoltuk a gengszetereket Baghirába és uccu neki. Gyönyörű napos, nyári idő volt, ideális egy kis kirándulásra. Csak útközben jutott eszembe, hogy naptejet nem ártott volna hozni, ha már kopár domboldalon terveztünk sétálni.

Ahogy közeledtünk azonban Artesina felé, a kocsi külső hőmérője elkezdett visszaszámlálni. 18 foknál gondoltuk, hogy ez így jó is lesz, de aztán lement 16-ra, aztán 14-re… Mikor Artesinába érve letekertük az ablakot, megállítva egy járókelőt, hogy “Csókolom, nem tetszik tudni hol találunk itt egy óriási rózsaszínű nyulat?”, akkor bizony éreztük, hogy kissé hűvös az ablakon beáradó lég. A parkolóban 12 fok, s ahogy körbenézünk körülöttünk mindenütt hófoltok. Ja, hát azzal nem számoltunk, hogy a nyúl-domb, az 1700 méteren található, egy síparadicsom kellős közepén.

Ha már eddig eljöttünk, akkor itt már nem adjuk fel! A short és vászoncipő fölé felvettük a csomagtartóban talált pulcsikat és nekivágtunk a gyalogos szakasznak. Na, itt ért minket a második meglepetés, merthogy az a kényelmes 600 méter séta 250 méter szintkülönbséget jelent fölfelé. Ezt már csak az nehezítette, hogy mindezt nagyrészt hóban kellett megtenni. Végül is nézzük a jó oldalát, a végére már egyáltalán nem fáztunk, sőt, inkább izzadtunk.

A nagyfülűt 2005-ben rakták ki a hegyoldalba és 20 évig ott is hagynák. Hát a terv szerintem kicsit túlságosan optimista, ugyanis a 4 év alatt bizony már elég  “jól rájárt az idő vasfoga”. Már nem éppen rózsaszín és ki-kivillan már a belső tartalom. A panoráma viszont gyönyörű, és így májusban a nyúl körül telis-tele van különböző gyönyörű virágokkal.

Lefelé menet jókat csúszkáltunk a hóban, Amby deszka nélkül próbálgatta a snowboardozást, én meg kevésbé szándékosan egyéni stílusban, fenéken. (Ez utóbbi nem tesz jót a fehér nadrágnak.)

A romantikus éttermi vacsorát a kevéssé igényes megjelenésünk miatt hazafelé kihagytuk, de az biztos, hogy ezt az évfordulót nem fogjuk elfelejteni!

Még több fotó itt.