A dohányzást be fogják tiltani?

S h i n e   O n   M e“Húhh!” – döbbenten összegzem a látottakat s hallottakat.

Sokakat sokkoló hír látott napvilágot: Nápoly és több olasz kisváros után Milanó is csatlakozna azon városok közé, ahol zöld övezetben is betiltanák a nyilvános füstölgést. Az javaslat egyelőre még Letizia nénit, a város polgármester asszonyát várja, hogy elfogadásra kerüljön.

A kérdés – mint örök dilemma – jelen esetben is nagy fejfájást okoz sokaknak, pörögnek a “pro”-k és “contra”-k, láthatóan mindig egy-egy lépéssel a nemdohányzók tárbora felé közeledve, az ő malmukra hajtva a vizet.

Több mint két éve a nemdohányzók táborába tartozom, előtte viszont sokáig hódoltam a füstölgős élvezetnek, így mindkét fél aggodalmait átélem: igazat adok a babát váró anyukák nemtetszésének, akiknek a nagyobbik gyermekük éppen a kisbiciklit hajtja a parkban, és egy elhaladó dohányos az orruk alá pöfögi a füstöt. Viszont igazat adok a dohányozást már az életvitelükbe beépített “ladies and gentlemen”-eknek is, vagy a tapasztalatokat szerző fiataloknak, akik egyszer már ki lettek zárva éttermekből, bárokból, üzletekből, stb, jelen esetben pedig a friss levegőn is visszafognák öngyújtós kezüket, szinte már csak az otthoni dohányzást engedélyezve…

A kérdés kulcsszavaként én személy szerint éppen az előbb viccesen mondatba csempészett “ladies and gentlemen”-t jelölném meg. A hangsúly az “úriemberek és úriasszonyok”-on van, pontosabban viselkedési, etikai és és empatikus síkra szeretném vezetni a “vitakezdeményezést”.

Azt gondolom, hogy ha több felelősségérzettel szaladgálnának a cigit kezükben tartók, ha figyelmesebbek lennének, hogy a füst ne szálljon a játszótéren mászókázó gyerekek arcába, ha a strandokon nem csikkeken, hanem a tiszta homokon tudnánk feküdni, akkor valószínűleg nem lenne a kérdés állandó napirendi pont, itt és ott történő megszorítási próbálkozásokkal. Egészen más érzéssel vacsorázik a kisgyermekes párocska a tengerparti étterem kerthelységében, ha az éppen asztalt választó újonnan érkezett hölgy a kisgyermek jelenlétére felfigyelve egy távolabbi asztalhoz lép. Ehelyett gyakran az idilli estét állandó dohányfüsttől való köhögés zavarja, azzal a kellemetlen szájízzel, hogy nem szívesen szól az ember a magát észre nem vevő, nyugodtan füstfelhőt fújdogáló asztalszomszédnak.

Te egyetértenél a dohányzás teljes betiltásával?
Creative Commons Licensephoto credit: i:tzharr

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

42 megjegyzés a “A dohányzást be fogják tiltani?” bejegyzésre

  1. Kinga szerint:

    na feladtad a leckèt! :))) hòhèr alà a dohànyzòkat!!! :))

  2. Gyula szerint:

    Bocsánat, de a dohányosok nincsenek kizárva az éttermekből! Addig nem gyújthatnak rá, amíg bent vannak. Talán ki lehet bírni annyit, utána, máshol szabad a füstölés.
    Én azt mondom dohányozzanak csak, ha nekik ez jó, csak ne fújják a füstöt a nemdohányzók orra alá!

  3. mimke szerint:

    Nekem amúgy nem az a problémám elsősorban, hogy a dohányosok a parkokban az ember orra alá fújják a füstöt, hanem hogy ez legtöbbször azzal jár, hogy a padok környékén, de legtöbbször a füvön is csomókban hevernek a cigaretta-csikkek. Nyilván nem igaz minden dohányosra ez sem, de sajnos itt ez a jellemző..

  4. kriwi szerint:

    @Gyula: hát igen, én is így gondolom, meg szerintem sok nemdohányzó. Viszont visszagondolva a “régi szépidőkre” – bár a józan eszem mindig mondta, várd meg a kávét, és utána kimész pöfékelni – a szenvedély fogságában késztető hang mindig kiabált odabent: most lenne öt perced amíg kihozzák a leves, de jó lenne rágyújtani, na, most, most, annyit kell várni erre a sülthúsra…. stb…. És persze titkon szídtam a nemdohányosokat hogy miért vannak jelen, amikor nekem cigiznem kellene. És még1X: a józan eszem pedig tudta, hogy persze, bármikor ki lehet menni. Ez cigifüggőség volt a javából.

  5. kriwi szerint:

    @mimke: hát igen, szerintem leges-legelőször erre kéne rendeletet hozniuk, és büntetgetni! Svájcban csipesszel mennek utánad ha eldobsz egy csikket, és jól megirgumburgumolnak!

  6. kriwi szerint:

    Kifelejtettem: ehhez persze az is hozzàtartozik, hogy a nemdohànyzo se dobaljon el csokipapirokat erre-arrra.

    • mimke szerint:

      ez abszolút igaz, én is így érzem..CSak talán az emberek még így is szivesebben hazaviszik a csipszes papírt, mint a cigicsikket…Azt azért mégsem vágod zsebre, nemigaz?
      Egyébként pl a Gödörnél járnak a szemétszedők, és elviszik a szemetedet, sőt éjszaka összeszedik a csikkeket is…

      • Katica szerint:

        egyébként, de, zsebrevágom :-)

        • mimke szerint:

          helyes viselkedés :)

          heti kisszines: Japánban nem nagyon találsz szemetest, mert az emberek egyszerűen hazaviszik a szemetüket.

          • Henna szerint:

            Japanok, turistakkal vagyunk kapcsolatban, “szeressuk oket” turistkategoria. Van ilyen kis zsebhamuzojuk, es nem felnek hasznalni. Nagyon kornyezettudatos es elegans szerintem. Mondjuk lehet kapni itt is, kulcstartos formaban, strasszos-flitteres, jo ajandek lehetne dohanyos csajsziknak :)

  7. pazzo szerint:

    Szívem szerint itthon az aluljárókban (is) betiltatnám a füstölgést. Nincs rosszabb, mint amikor feljössz a metróból, és a képedbe kapod azt a tömény füstöt.
    Szerintem nyugodtan kitilthatnák őket a parkokból is.÷)

  8. Hettie szerint:

    ez azt jelenti, hogy a parkokban sem lehet ragyujtani? Mondjuk valamilyen szinten ez jol jon uzletileg a teraszos kavezoknak, ettermeknek… Egyebkent nem ertem, hogy miert nem fognak ossze a dohanyosok a csikkdobalo es gyerekarcba fustolo bunkok ellen.

    • mimke szerint:

      hát szerintem ennek az az oka, hogy a legtöbb dohányos maga is le akar szokni, és talán ezért nem alkotnak ilyen jellegű klubokat…

  9. Hettie szerint:

    Egyebkent nem ertem, szilveszter elott voltunk egy jazz koncerten ahol szinte mindenki cigizett, a zenekar is, es megsem volt fust, annyira kiraly volt a szellozoberendezes. A Centralban sem erezni, raadasul ott kulon ultetes van (nekem ez a fajta dohanyzaskorlatozas a legszimpatikusabb), ugyhogy megkisebb esellyel erzi a nemdohanyzo a fustot.

    Egyebkent mar regota erdekel, hogy kinek mekkora az ingerkuszobe a cigifusttel kapcsolatban, mert pl mikor en hazamegyek Budapestre 3 napig kohogok es magfazasos tuneteim vannak, na nem a cigifusttol, hanem a belvarosi autoforgalomtol. Ehhez kepest ha valaki fele szall a fust egy parkban, vagy az utcan maris koveteli, hogy tiltsak be a cigizest mindenhol.

    • mimke szerint:

      én az autósforgalommal sem szimpatizálok..De sokkal erősebb az összefogás jelenleg a budapesti autósok között, mint a dohányosoknál…
      Nekem változó az ingerküszöböm, de leginkább azt utálom, amikor azért kell becsuknom az erkélyajtót, mert a szomszédtól átjön a dohányfüst…És ez csak akkor fog elmúlni, ha végleg betiltják a dohányzást…

      • Hettie szerint:

        ezek szerint a szomszed csak az erkelyen gyujthat ra. Erre tenyleg nincs megoldas… ha pedig sehol mashol nem gyujthat ra (kocsma, park stb) akkor kesz.

        • mimke szerint:

          Igazából nem az erkélyen dohányzik, hanem a szobájában, de az azért mégsem mondhatja az ember, hogy ott ne dohányozzon az illető…Viszont az erkélyről hamuzás az minősített eset…De az szerencsére nincs…

  10. Babarum szerint:

    Vannak dolgok a világban, amit nem érdemes tiltani, mert úgyis kitüremkedik.Ilyen az alkohol és a cigaretta.
    Ésszerű szabályozásra van szükség, viszont ha az megvan, vasszigorral betartatni.
    Engem pld. egyáltalán nem zavar, ha egy étteremben egy másik helyiségben van dohányzó rész. Persze legyen tényleg teljesen különálló rész, és ne zavarja a nemdohányzókat.
    Itt volt már szó szélsőséges megoldásról is. :D

  11. kriwi szerint:

    @Babarum: tökre 1etértek! Ésszerű szabályozás, viszont azt mindenki tisztelje. Amúgy Milanó nem csak a parkok füstmentességéért akar tenni, hanem már tett maga a belváros kipufogófüstmentességéről is :-). Jól meg is büntettek minket, asszem Katica írt róla…

  12. mimke szerint:

    http://www.youtube.com/watch?v=2vO-pETWTPo
    a fijugg videókat nézegettek munkaidőben..
    Nem mint megoldás, hanem mint szórakoztatás ;)

  13. gus szerint:

    tiltsák be örökre. legalább leszokom. :-)

  14. mimke szerint:

    Amióta megjelent ez a post, azóta folyamatosan találkozom a legküönbözőbb marhaságookkal a dohányzással kapcsolatban…Ma a dailybesten: http://thedesigninspiration.com/articles/top-45-creative-anti-smoking-advertisements/

  15. rg szerint:

    1-et, azaz d’accordo interdire fumare, a kérdés csak az, hogy a d’accordo mit vonz? d’accordo a interdire fumare? vagyis hogy van helyesen?

    üdv

    rg

  16. amico di Fini szerint:

    Milyen olaszok vagytok ti? Természetes a csikk a földön, mitöbb, még több szemetet kéne gyártani, ez az olasz image! Ki lehet bírni – írta valaki… Persze, meg a fürdést is víz nélkül! Pár éve a katonák még cigarettát kaptak karácsonyra, a filmek tele voltak dohányosokkal, ma meg kiszorítják a dohánykultúrát mindenhonnan! Bezzeg Heluth Schmidt, ő rágyújtott feleségével az operában, tüntetőleg, mikor ott is kezdték feszegetni a kérdést! Természetes, hogy legyen elkülönített helyiség a nem dohányosok számára, de ki már mégse tiltsák szegény bagósokat!

  17. amico di Fini szerint:

    a “Svájcban csuipesszel mennek utánad”-hoz fűzném, miszerint velem is vetette már fel német rendőr a csikket, mitöbb házikedvencek hátrahagyott maradékait én is felvetetem mással, persze ha merem, de Itáliában úgy illek, hogy eldobjuk a csikket, mifelénk legalábbis! A tengerpart kivétel, ott elássuk szépen!

  18. Glynis Javaux szerint:

    Hi there, You have done an incredible job. I’ll definitely digg it and personally recommend to my friends. I’m sure they will be benefited from this website.

  19. As I website possessor I believe the content material here is rattling great , appreciate it for your hard work. You should keep it up forever! Best of luck.

  20. Asbestos szerint:

    hello!,I really like your writing so a lot! proportion we communicate more approximately your post on AOL? I require a specialist on this house to unravel my problem. May be that’s you! Having a look ahead to peer you.

  21. Rattling nice style and design and great articles , absolutely nothing else we need : D.

  22. Wow! This can be one particular of the most beneficial blogs We’ve ever arrive across on this subject. Actually Great. I’m also a specialist in this topic so I can understand your hard work.

  23. Everything is very open with a very clear description of the issues. It was really informative. Your website is extremely helpful. Many thanks for sharing!

  24. I conceive you have remarked some very interesting details , regards for the post.

  25. I’m now not sure where you’re getting your information, however great topic. I must spend some time studying more or figuring out more. Thanks for great info I used to be looking for this information for my mission.

  26. Super-Duper site! I am loving it!! Will be back later to read some more. I am bookmarking your feeds also

  27. blog url szerint:

    Hello! I could have sworn I’ve been to this web site before but after browsing through some of the articles I realized it’s new to me. Anyways, I’m certainly delighted I found it and I’ll be book-marking it and checking back regularly!

  28. Thanks for the ideas you reveal through this site. In addition, numerous young women that become pregnant usually do not even attempt to get medical health insurance because they worry they might not qualify. Although many states currently require that insurers provide coverage regardless of pre-existing conditions. Fees on these guaranteed options are usually greater, but when considering the high cost of medical care it may be some sort of a safer way to go to protect your current financial potential.

  29. dogginguk szerint:

    It’s actually a great and helpful piece of info. I am glad that you shared this helpful information with us. Please keep us up to date like this. Thanks for sharing.

  30. Into the bad gateway I turn though it is a 502 error I see. Okay. I can live with that but don’t want to.


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.