Miért van az, hogy az olaszoknál kisebb balhéval működik minden? Látszólag szétszórtak és hanyagok és ráérősek és mintha soha nem történne semmi. Aztán egyszer csak valahogy mégiscsak minden megoldódik különösebb erőfeszítés nélkül.
Hát elárulom a titkot: azért mert kommunikálnak. Mindig. Mindenkivel. Mindenről.
A történet egy-két hónapja esett meg, de azóta is sokszor eszembe jut. A házunkhoz közeli kis park szélén évente menetrendszerűen letáborozik egy-két hétre, hónapra 2-3 vándorcsalád furgonnal, lakókocsival (általában a metróban zenéléssel keresik a pénzt). Békések, nem tűnnek veszélyesnek, de a családok szépen gyarapodnak és a sok gyerekkel rengeteg szemetet gyártanak. Ami aztán ott terül szét a parkban, és persze szúrja a szemét a környékbeli lakosoknak (vagyis nekem).
Pár nap telt el így, magamban morogtam és szidtam őket. Egyik reggel látom, hogy a köztisztasági felügyelet egyik dolgozója beszédbe elegyedik velük és vagy egy órát beszélgetnek. Gondoltam is, hogy na, akkor most szépen végre elküldik őket. Meglepetésemre azonban a családok nem tűntek el, viszont délutánra extra szemetszacskók kerültek a parkba. Cserébe a park többi részéről eltűnt a szemét és azóta is a hulladékok mindegyszálig a zacskókba kerülnek, amit a köztisztasági felügyelet rendszeresen elszállít.
Hát kérem, így is lehet.
photo credit: About Leeds University



na nem mu”kodik mindenhol ìgy!!!…..ès a mi kis-ko:zsègeinket a hideg ràzza , amikor -ìgy ahogy ìrod- jo:nnek a milliòt èro” lakòkocsikkal+ satellit mindegyik tetejèn-minimum Mercedes hùzza a legelo”re ès ingyen hasznàljàk 2-3 napig a fo”vìzcsapròl a vizet…(megtudtam egy tanàcsi ismero”so:mto”l: 2-3 napig nem ku:ldhetik o”ket el- to:rvèny van rà…)
ezt jó tudni arra az esetre, ha lakókocsis kirándulásra adjuk a fejünket :-)
:-)))
na majd nehogy Nomàdnak titulàljanak màààà
Hàt ez tökre igaz! Én már sokat gondolkodtam rajta hogy miért van így, különösebb balhé és furakodás nélkül oldják meg a dolgokat, nekünk meg persze úgy tűnik mintha nem történne semmi, csak mert nem jár nagy “csapkolódásokkal” és dühkitörésekkel egy-egy incidens! És tényleg: mert kommunikálnak, és nem rögtön egymás torkának esnek!
En is tòbb èves ittlèt utàn lettem biztos abban, h minden problèma megoldàsàhoz a kommunikalas a legrovidebb es legfajdalommentesebb ùt: èn elsòsorban a munkahelyemen làttam es tanultam meg a kollègaimtòl…igyekeszem otthon is alkalmazni…