Vacsora a villamoson

Azért a milánói BKV-nak van néhány jó ötlete és üzleti érzéke. (Javasolnék egy csereüdültetést a magyar és olasz BKV vezetők között, szerintem tudának egymástól tanulni.)

Már régóta vágyakozva néztük az esténként a városon átsuhanó, kivilágított régi villamost, és abban a fehérterítős asztaloknál üldögélő és látszólag jóízűen falatozó párocskákat. Addig-addig mondogattuk, míg szót tett követett és bejelentkeztünk az ATMosfera-ra keresztelt rendhagyó városnézésre.

És igen, nem tévedés ezt a programot a BKV (vagyis az ATM) üzemelteti. Mondjuk a bejelentkezés nem volt egyszerű, két hónapig próbáltam helyet foglalni, de mindig elhajtottak, hogy “nincs hely, próbáljam meg jövő héten, két hét múlva” stb. Na, de ha én egyszer valamit a fejembe veszek..! Végül mégiscsak sikerült egy négyfős asztalt szerezni egy csütörtök estére.

Igazi békebeli villamos, az ablakokon elkötött selyemfüggöny, a padok közt abroszos asztalkák. Mikor felszálltunk, az aszatalon már várakozott ránk egy-egy pohár pezsgő, előétel és a rengeteg villa, kés, kiskanál és pohár előrevetítte, hogy aznap estére bizony lőttek a fogyókúrának. 

A társaságunknak hamar jókedve kerekedett. Nem is csoda, hiszen Milánó legszebb részein robogtunk lassan keresztül, összehaverkodtunk a szomszédos nyugdíjas asztaltársasággal, közben térült-fordult a mosolygós hostess kisasszony, egymás utána hordta a finomságokat és az általunk választott borokból is kaptunk mellé két üveggel. A villamos pedig időnként álmában csöngetett picit az odakint esőben ázó bámészkodó járókelőkre. 

Két és fél órát töltöttünk el így nosztalgikus hangulatban, de észre sem vettük, ahogy elrepült az idő. (Talán csak abból, hogy hólyagunk kezdett a sok bor és ásványvíz miatt szorítani, ugyanis a szolgáltatás egyetlen bökkenője, hogy a villamoson nincsen mosdó.)

Nagyon ajánlom ezt a programot romatikus estékhez vagy baráti vacsorákhoz vagy egyszerűen csak városnézéshez. 

Helyet foglalni egyelőre csak telefonon, kizárólag Olaszországból hívható zöld számon lehet. (Viszont ebben szívesen segítek az otthonról programszervezőknek, ha valakit érdekel, mert ez olyan móka, amit érdemes kipróbálni!)

Az ár viszonylag borsos (65 EUR/fő), de ha figyelembe vesszük az étel-ital mennyiséget és a milánói étterem árakat, akkor már nem is kerül sokkal többe, de az élmény mindenképpen túlszárnyal bármilyen vendéglátó egységet.

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

16 megjegyzés a “Vacsora a villamoson” bejegyzésre

  1. Csilla szerint:

    Lehetek egy kicsit irigy? Gyönyörű lehetett!

    Belgiumban még nem láttam ilyet, de vannak olyan éttermek (most sajna nem jut eszembe a neve), amiket ilyen kiszuperált vonatokba rendeztek be. Kívülről látszik, hogy az asztalok és padok megmaradtak. Általában gyerekes családokat látok itt. Ezek a vonatok fix helyen állnak, azért gondolom az élmény meglehet, mert mindig tömve vannak, pedig az árak ott is elég borsosak.

    De azt gondolom, hogy amikor az ember rászánja magát, hogy elmegy egy ilyen helyre, akkor nem a pénzt nézi, hiszen nem megy oda minden nap!

    De az az alkalom biztos emlékezetes lesz, és ez a jó benne!

  2. Kinga szerint:

    de hogy nincs mobil-WC??? ès ha valakinek nagyon, de nagyon kell????
    :-)))

  3. Zsu szerint:

    @Kinga:Akkor jelez ès kinyitjàk neki az ajtòt egy bàr vagy egy nyilvànos wc elott.’En mèg anno Ròmàban szerettem volna kipròbàlni…..ki tudja lehetne-e mèg?

  4. ivcsek szerint:

    magam is gondolkodtam ilyesmin, speciel kocsmavillamoson, de mobil wc-vell, és menetrend szerinti megállókkal és megtelt táblával… de az éterem, még pazarabb, csak egy ilyen piciny konyhában mit lehet kifőzni:)
    elárulnád mi vot a kaja, étlapról, vagy menü?

    hátha mégis belevágok!

  5. Euthymia szerint:

    hihi, talán a MÁV járt arra, mert nekik van ilyen remek nosztalgia járatuk a Nyugati pu. és Vác között. Érdemes kipróbálni azt is, ha egyszer érdekel valakit :)
    Én nagyon szeretem az ilyen nosztalgia hangulatot!

  6. Kinga szerint:

    akkor az Orient Express??-ott àgy is van utàna :-))
    de ez a menu:-dolog 65 euroèrt engem is èrdekel-a bor màr benne volt?
    ès egy tàrsasàg is lefoglalhatja egyutt persze?? hàny hely van??

  7. Katica szerint:

    @ivcsek: szerintem a kocsnavillamos is működne! sőt!
    A főzéstr nyilván nem a villamoson oldják meg, hanem előre elkészítik és a villamoson csak megmelegítik (de teljesen frissek voltak az ételek). Itt az étlap: http://share.ovi.com/media/Katica.public/Katica.10052
    (előre kell jelezni, hogy hús-menüt vagy hal-menüt kér a vendég)

  8. kisvirag szerint:

    úúúú, ilyet én is akarok!
    csodás lehetett!

    Szegeden szokott lenni nosztalgiavillamos, de csak úgy magában, illetve bulivillamos is, évi 1-2 alkalommal (de az rendes új kocsi).
    Nemrég csináltak viszont egy bárt “7-es megálló” néven, ami egy régi villamoskocsi, ahol régen a 3-as vége volt, a város szívében. (mivel egy darabon nem lettek felszedve a sínek, volt hova tenni).
    Egyébként azt hiszem azért hívják hetesnek, mert valamikor volt 7-es villamos is, és az is innen indult, de ebben nem vagyok 100%.

    Gondolom egyébként nem ott főztek, vagy igen? azt nehéz elképzelni

  9. Euthymia szerint:

    Megtaláltam a neten, ha nem baj, hogy ide beteszem. Majd Katica töröld ki, ha nem jó, hogy ide tettem:
    http://www.mavnosztalgia.hu/

    Tényleg királylányos volt :)

  10. ujlakas szerint:

    Hú, ez nagggyon jó lehet :)

  11. CsillaM szerint:

    Ja,en is beallnek az ujjongva tetszestnyilvanitok soraba :-)…csak ez a WC-telenseg,ami a szepseghibaja…de,hogy kaphattak engedelyt …egyfajta vendeglatoegyseg(megha,helyvaltoztatos is) mellek”kocsik” nelkul :-O..!!??

  12. kriwi szerint:

    Jaj, voltatok? De jó nektek! Nekem is nagyon fájt rá a fogam amikor láttam :-). Lehet hogy van wc megálló, csak nem kérte senki?!

  13. kicsikrumpli szerint:

    Stockholmban a villamos-imádók megmentettek egy vonalat, amin egy kávézó-villamos megy körbe-körbe (a kávézás -fika- pedig annyira svéd, amennyire csak lehet)

  14. rita szerint:

    A vágy villamosa!?:) Erre én is szívesen felszállnék!

  15. mimke szerint:

    Félek ez nálunk nem működne az ÁNTSZ miatt, de azért a nosztalgiavonattal szivesen elmennék Vácra :)


Most Te jössz

Copyright © 2010 the italian job, életöröm Olaszországban.

  • finasteride pharmacy
  • treatment of stroke
  • powerful weight loss
  • type 2 diabetes
  • viagra for cheap
  • anti nausea medications
  • gout medicines
  • skin infection treatment
  • anti anxiety meds
  • fat loss secrets
  • weight loss solution
  • diet for high blood pressure
  • antibiotics sideeffects
  • free stop smoking ways
  • blood sugar levels
  • stomach pain
  • suffering produces endurance
  • hair loss products
  • healthy weight loss plan
  • levaquin interactions
  • xanax 5mg
  • canada drug store
  • health support
  • medicine for stress
  • generic for levitra
  • buy drugs
  • anxiety drugs
  • pregnancy after plan b
  • sildenafil kamagra
  • nolvadex 10mg
  • fast weight loss supplement
  • ear pain
  • weight loss online
  • pet medicine
  • improve your skin
  • bone health buy online
  • vytorin generic
  • malaria medicines
  • effects of high blood pressure
  • care health pet
  • women and viagra
  • osteoporosis hormon
  • flu
  • dog and health
  • allergies
  • cancer medicine
  • list all vitamins
  • treatment for anxiety
  • viagra for her
  • alcoholism medical treatment
  • cialis 5mg cheap
  • medication for blood pressure
  • how to get white teeth
  • health remedies for dogs
  • cheap cholesterol medications
  • cialis online softtabs
  • discount prescription medications
  • back muscle pain
  • quite smoking
  • weight loss supplement program
  • cat hairball remedies
  • cancer drug
  • high amount of acid in blood
  • pet health products
  • high blood pressure medicines
  • liver infection treatment
  • blood sugar levels
  • drugs used for high blood pressure
  • weight loss product for women
  • pain in left side
  • hair loss help
  • sleep problems
  • high blood pressure medication
  • dog health info
  • flu shots
  • skin disorder
  • free weight loss help
  • medical weight loss pill
  • body building diet
  • what causes high blood pressure
  • women body building
  • natural breast enhancer
  • medicine online
  • heart attack treatments
  • new products for hair loss
  • how effective is plan b
  • how to buy pain meds online
  • diet aid
  • post pregnancy weight loss
  • strattera generic
  • high blood pressure treatments
  • buy plan b
  • treatment for lung cancer
  • bring blood pressure down naturally
  • dog health products
  • information soma
  • valium 2mg
  • cures for high blood pressure
  • latest breast cancer drugs
  • skin cell
  • cold flu drugs
  • women and viagra
  • best weight loss programs
  • aleve online
  • build muscle strength
  • meds without prescriptions
  • sleeping problems uk
  • men health
  • natural cure for hair loss
  • stop smoking tablets
  • mens health drug
  • how to prevent strokes
  • anti nausea medications
  • online weight loss program
  • drugs for diabetes
  • treatment for aids
  • prevent high blood pressure
  • doxycycline dose
  • free weight loss tips
  • hiv treatment
  • buy a weight loss program
  • canadian pet products
  • cheapest place buy viagra online
  • buying medications online
  • hair loss products online
  • viagra shop
  • improve sleep
  • build muscle mass
  • buy medicine online
  • bactrim dosages
  • heart attack and prevention
  • viagra from usa
  • new drug treatment for cancer
  • acne
  • cats health
  • relief from back pain
  • hair care hair loss
  • acai cleanse
  • weight loss cheap
  • irritable bowel syndrome cures
  • effective weight loss program
  • loss of hair
  • cheap medicine
  • drug prices
  • prednisone allergy
  • prices of drugs
  • generic price viagra
  • flu help
  • pain doctors online
  • new weight loss products
  • asthma treatment drugs
  • how does osteoporosis occur
  • meclizine medication
  • fast weight loss supplement
  • weight loss health health
  • over the counter drugs
  • prescription meds without a prescription
  • free prescription medication
  • new medication for cancer treatment
  • medician for heart attacks
  • dog skin remedies
  • relieve upper back pain
  • allied health
  • trazodone medication
  • stomach pain relief
  • pediatric diarrhea
  • heart failure drug therapy
  • weight loss system
  • weight loss solutions
  • cholesterol drug list
  • canada pharmacy drug perscription
  • new medication anxiety buy
  • improve your skin
  • flu treatment alternative
  • my drug store
  • about levitra
  • weight loss systems
  • order medication
  • real valium
  • how to treat the flu
  • problem skin
  • weight loss for kids
  • effects side viagra
  • levaquin 500mg
  • relieve muscle pain
  • female body building
  • best body building products
  • hangover help
  • prescription medicine prices
  • online medication
  • natural hair loss remedies
  • drug stores
  • care of a cat
  • high blood pressure in elderly
  • withdrawal zyrtec
  • hair loss prevention
  • treating prostate cancer
  • increasing blood flow
  • body building women
  • osteoporosis arthritis