Eeeeegy, keeeettőőőőőőő … felkészül, vigyázz … hrm!
Folyosói pletykák szerint már akár hétfőn bejelentés következhet – ami ma estére boldog álmodozásba taszított. De annyira, hogy míg hazajövetel után kidöglöttem teljesen (mint Gus), pár órával később már ide-oda szaladgáltam a lakásban (mind a 40 négyzetméteren), majd hirtelen fejbevágott a gondolat!
Amit meg is osztanék veletek, de közben eszembe jutott egy másik is.
Most az a baj, hogy nem tudom eldönteni, melyiket mondjam el előbb.
Ez egy komoly probléma – mondhatni a legkomolyabb probléma az életemben jelenleg.
Szóval, elmondom a másodikat először.
Szóval, kedvem támadt játszani. Merthogy közeleg a 15000. komment a theitalianjob-on, meg jön a tavasz, rügyeznek a bejegyzések. Még nincsen kifundálva rendesen (merthogy éjfél előtt 17 perccel pattant ki a fejemből), de alapvetően kicsit földrajzos, kicsit olaszos, kicsit TIJs játék lenne, ahol mindenki egyénileg indul, de a továbbjutókhoz mindig csatlakoznak a leszakadók – míg a végén két lovagi sereg küzd a döntőben. Játszunk-e?
Aztán a világ nem elég, így a Közönségkapcsolati Baráti Bizottság jelenleg minden agycsimbókját meglengetve töpreng azon, hogy legyen-e március 13-án (pénteken, csakazértis) blogtalálkozó Pesten. Találkozzunk-e?
Ilyen és hasonló gondolatok keringenek a fejemben most alvás helyett.
photo credit: galo/*


találkozzunk és kell a játék is. naná!!! :-)
nanáá :)
Egyébként irigylem a problémáidat :D
Szia, változó idők ezek :) Minden jót a hétfőhöz :) :)
Találkozzatok,az mindig jó muri,de én pont egy héttel erről (is) lecsúszom majd :( de 2010-ben talán eljutok egy blogtalira, remélhetőleg :)
Játszunk! Naná!
13 viszont részemről stornó. Délutános vagyok.
Tökéletes időzítés (majdnem, kár, hogy Euthymia nem tud jönni), végre otthon is leszek.
Játék jöhet minden mennyiségben!
Igen és igen :)
igen igen és igen! (ja csak kettő kell? :D )
teljesen érthetetlen, hogy ezek kérdésekként és nem kijelentésekként manifesztálódtak benned :D
A blogtalálkozó előtt vagy után lesz foci?
Jó ötlet és jó ötlet :) (azért tényleg durva problémákkal küzdesz :P)
Ciao!
Én új vagyok itt, mint bejegyző, de mint olvasó, már vagy féléves. :) És örömmel adom hírül, hogy már 1 teljes hete Milánóban élünk a párommal, és egészen júliusig maradunk!! Esetleg egy “milánói magyarok” című találkát nem szeretnétek meghirdetni?
És az feltűnt-e valakinek, hogy február 13. is péntekre esik, meg március 13. is péntekre esik? Sőt november 13. is pénteken lesz?
Játszani jó, játszunk! Találkozni is biztos jó, csak erre nem jöttök.
Ööö, most csak én számoltam amúgy rosszul, vagy egy dolgot még nem osztottál meg és az majd hétfőn…?
Játszunk, nanáhogy! :)))
Ha már itt tartunk, március 14-e is jó blogtalálkozóra?
nekem a màrcius 7-8 lenne jò, mert akkor leszunk otthon, de èn csk kulonckodom :D :D
jàccunk, nanà… :)
Nelly, ha lesz márciusban új albérletünk, akkor lesz milánói “blogtalálkozó” is.
A magyar út időpontja viszont teljesen fix, sajnos :)
@Amby: Eh, blogtalálkozó turnét mikor szerveztek??? Játék: sí, sí, síííí! Amby: jó kis capo, sí, sí, sííí! Várjuk a végkifejletet! :-)
kriwi, turnét? :-) Nem vagyunk mi rockbanda!
Jó kis capo már úgy érzi, csak a bejelentés hiányzik. Az egyik nagyfőnök most hívta, hogy akkor szeretnének egy nagy projektet rám bízni az új szervezettel kapcsolatban. Mi akadálya van már annak a bejelentésnek, kérem szépen?
Pedig tök jó lenne egy tengerparti blogparty (nem rockparty :-)! Hajrá Amby capo, vesd bele magad, de azért azt a bejelentést tartsd szemmel!
És ma se volt még bejelentés? Úgy izgulok….
feltétlen, mindkettő
@bluemoon: tegnap sem, ma sem, holnap se lesz. Váltás ruhát készítsen be mindenki ;-)
Március 14 is szuper, viszont 7-e nekem nem jó, Nagydarabommal Amszterdamban ünneplünk évfordulót, ő meg elsőbbséget élvez ilyen esetben :)
hm, mi lenne, ha abbahagynám a drukkolást a bejelentéshez? Tán az segítene? :)
Ezen már semmi sem segít – megtörtént a bejelentés oszt rajta vagyok az “orgcsárton” ;-) Hamarosan részletesen is! (Stay tuned, vagy mit mondjak)
\o/
ojje