Vízállásjelentés
Éjjel egykor tetőzött a római belvárosi szakaszon a Tevere. A ma reggeli felmérések szerint az északi városrészen milliós károkat okozott az áradás, a belvárosi helyzetjelentések alapján viszont a turisták élvezték a „látványosságot”. Valóban impozáns látvány volt a medret majd’ teljesen kitöltő folyó, a Tiberina-sziget szinte teljesen víz alá került, a rajta lévő kórház mint egy hajó emelkedett ki a barnán hömpölygő folyóból. Este még kaptuk a telefonokat, hogy menjünk mi is tetőzést nézni; nekem Firenzébe kellett mennem, úgyhogy Ale nézett körül, sajna fotót nem csinált…
Firenzében nagyjából rendben volt az Arno belvárosi szakasza, amennyit futtában láttam belőle. Velencei kolléga viszont nem örült, hogy egy héten belül másodszor is víz alá került a város. Először sajnálkozva hívtam fel, hogy együttérezzek kicsit meg ilyesmi, de kiderült, hogy nem élik meg tragikusan a dolgot, sőt. A velenceiek együtt élnek az „acqua alta” jelenséggel, mindenkinek van jópár gumicsizmája, combközepes horgászcsizmája, és egyik kollégának sem rebbent szempillája mikor ugyanúgy gályázni kellett menni a nagy vízben, és az irodát is elöntve találták reggel.
Ma reggel pedig hallottam, hogy egyes szállodák „special offer”-eket hirdetnek esőköpennyel, gumicsizmával – borsos áron – a víz alatt lévő Szent Márk tér vonzerejére apellálva.
Nézzetek Teverét, bár Dunához – Tiszához szokott szeműeknek nem lesz sokkoló élmény. http://it.youtube.com/watch?v=aThs9hG1zuM&feature=related
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

igen- a màjusi esozès alatt a Pàlyaudvarral szemkozti bòdèban az esernyos nèni 15 euroèrt kìnàlta a kb 50 centes kìnai-szìnes- àtlàtszò zacskò-esokoponyeget…
(Velencèben)
Egyetértek a velenceiekkel. Szegeden is pár éve a Stefánián korzózott a fél város, ahol a Tisza tán 5 centire lehetett a sétány támfalát lezáró homokzsákok tetejétől, és rájöttem, miért van az üdülőtelep összes háza egy emelet magas cölöpökön (úgy ért a víz pont a küszöbig). Persze más élmény az egész, ha minden évben kétszer ekkora egy folyó, vagy ha nemtomhány éve nem volt rá példa.
@Pèzsè Igen, a Tisza azèrt nem ugyanaz a szint mint a Tevere. Nagyon nem :)
Hm, durva. Nekem egyszer volt szerencsém a rakparton úgy végig menni, hogy a kocsi kerekét félig ellepte már a Duna, és olyan érzésem volt, mintha hajót navigálnék a folyó közepén, ahogy az enyhe hullámok lengették. Félelmetes élmény volt, rögtön utánam le is zárták a rakpartot, én voltam a legutolsó autós :-). Megjegyzem, kicsit szerintem elkéstek!