Olasz esküvő

Nemrégiben részt vettünk életünk első olasz esküvőjén. A következőket tudtuk meg:

1., egyházi és állami esküvő egyben van, elég egyszer templomban “igen”-t mondani, azt bejegyzik a hatóságok is (állítólag nincs is külön olyan, hogy anyakönyvvezető, ha a pár nem akar templomi esküvőt, akkor lehetőség van államit szervezni, ilynekor az önkorműnyzattól kirendelnek valakit -ez azonban Olaszországban nagyon ritka)

2., nem illik lilát hordani az esküvőn, kivéve, ha éppen az a divat (és mivel most éppen az, a nőnemű vendégek fele lilában virított)

2.a., megtudtuk viszont, hogy tiszta fehérben sem illik vendégként esküvőn részt venni, mert az csak a menyasszonyt illeti meg

3., az esküvőn nemcsak a vendégek, de a pár is ad ajándékot, általában édességet (”bonboniere”)

4., Észak-Olaszországban nem divat a hajnalig táncos esküvő, általában dél körül vagy kora délután kezdődik és egy hosszú ebéd után este vége. Előfordul, hogy zene sincs, vagy éppen csak aláfestő jelleggel.

5., az olasz esküvők általában nagyok 150-200 fő meghívott vendéggel (amin mi vettünk részt, az kifejezetten kicsi volt 80 fővel)

An Italian Wedding

Creative Commons License photo credit: Christopher Chan

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

23 megjegyzés a “Olasz esküvő” bejegyzésre

  1. Nelly szerint:

    oh mi a 40 fot nem lèptuk tùl… a polgàrmester esketett minket, templomi eskuvo nem volt ès villàmgyorsan tùlvoltunk rajt’ kaptunk egy cuki kis bizonyitvànyt, ott kivonatosìtva vannak a kozos kotelezettsègek ès jogok. Kinn virìt a nappali falàn bekeretezve.
    Egyèbkènt muszàly onkormihez befutni, egy alàìràs erejèig, mert ha eltelik 2 hèt a templomi eskuvo utàn ès nincs bejegyezve, akkor nem èrvènyes… mert hogy ez egy polgàri szerzodès…

  2. pazzo szerint:

    Ha esküvő, akkor mi is ilyet szeretnénk (szerettünk volna). Mert az úri közönség táncol-t, nem szeretjük.÷)

  3. Katica szerint:

    @Nelly: na jó, de nálatok olasz-magyar esküvő volt ;-)

    @pazzo: pedig jó is az! pl. szerintem életem egyetlen lehetősége volt, hogy apámat és bátyámat táncra bírjam :-))

  4. Kinga szerint:

    hàààt- akkor mondhatom, hogy 2 utolsò eskuvore elmenve mindig volt zene is -tànc is ès vacsi volt, nem ebèd
    a polgàri eskuvo meg manapsàg egyre inkàbb kozkedvelt (sot a gyerekvàllalàs barmilyen eskuvo nèlkul is)
    nem ìrtàl a “pubblicazione”-rol- amit talàn a “kihirdetès”nek felel meg, amikor kifuggesztik az egybelkelendo pàr neveit nyilvànosan- ìgy, ha valaki valamilyen jogi akadàlyròl tud -idoben kozbelèphet

  5. dani2005 szerint:

    Nagyon ritka, h hasznos vagy legalabbis hasznalhato bomboniere-t kap az ember…..kezdenek rajonni az olaszok is, a kisebb disztargyak azon kivul, csak porosodnak a vendegeik lakasaban, nem viszik sokra ès hogy elobb-utobb gyakran a szemetesben vegzik vagy jobb esetben valami padlas tipusu raktarozo helyen….Mar jonehany eve a felesleges penzkidobalas helyett inkabb jotekonysagi celra forditjak azt az osszeget amit a bombonierekre adnanak ki es a meghivottaknak “csak” egy kepeslap jar confettivel, amin le van irva, h melyik szervezetnek stb adomanyoztak. A poen az, h (ha jol tudom) Magyarorszagon most kezd divatba jonni a bomboniere ajandekozasa a meghivottaknak, itt meg egyre inkabb kezdik elhagyni…
    Ugyanez a szokas keresztelokon, bermalaskor es minden egyeb hasonlo unnepen…..

  6. Nelly szerint:

    @Katica, ès az mièrt “csak” egy olasz – magyar eskuvo volt.
    nem hivtuk meg a fèl vilàgot, csak a legkozelebbi rokonokat ès baràtokat.
    egy baràti pàros (olasz – olasz) “suttyomban” megeskudtek ès csak utòlag szòltak (a kapott ajàndèkbòl jottunk rà), hogy a keresztelos vacsora, az bizony eskuvoi unnep is volt… ès kellemes meglepetèskènt èrt minket….

  7. Katica szerint:

    @Nelly: de hát én nem is mondtam, hogy “csak”! :-)

    Persze biztos vannak kivételek, de azért szerintem az általános mégiscsak az, hogy az olasz párok templomban esküsznek, nagy vendégsereggel.

  8. pazzo szerint:

    @Katica nem szeretjük a nagy felhajtást.A csendet viszont nagyra értékeljük.÷)

  9. Nelly szerint:

    @Katica, uhum a dèlolaszoknàl szokàs….
    Az èaszkolaszok jòval visszafogottabbak, semmi cècò csak a kozos orom… nincs nyakkendo vàgàs, “trèfàs” ajàndèk a menyasszonynak stb…
    ok nem mondtad, hogy “csak” :D

  10. Sofina szerint:

    Az önkormányzati aláírást tényleg nem tartják fontosnak. Nekem egy ismerősöm lelkendezett, hogy már nagyon tervezik az esküvőt, és milyen jó is lesz feleségnek lenni, aztán kiderült, hogy papíron már 3 hónapja házasok.

  11. Kinga szerint:

    akkor mint Las Vegas…

  12. katz szerint:

    A parnak is illik ajandekot adnia. Ez altalaban bonbon, “Confetti”kent hivatkoznak ra, es a kollegak is elvarjyak eskuvo utan, amikor az ember kirakja a feher csokrot :)

  13. kisvirag szerint:

    jah, es nem tudom feletek szokas-e, felenk az, mar irtam korabban is, hogy a friss hazaspar hazara/bejaratara/erkelyere feher masnikat kötöznek/tüznek.
    (gyerekáldáskor meg kéket vagy rózsaszínet, egyszer az egyik faluban a főutcán egy darabon minden fára volt kötve nagy rózsaszín masni, na gondolom ott baromi nehezen jöhetett a gyerek, vagy nagyon nagyzolosak voltak a szulok, de mindenesetre nagyon orulhettek neki :) )

  14. CsillaM szerint:

    No,a mienk gyorstalpalos egybekeles volt….semmi egyhazi kozbenjarassal….ja,apropò,aki egyhazira(is) adja a fejet,annak elotte honapokig az egyhaz altal rendezett “felkeszito tanfolyamra” kell jarnia(abszolut nem vagyok bennfentes egyhazi berkekben,talan magyarhonban is ez a kotelezo sors !??)….szoval,a mienken 8 db szemely volt jelen cakkumpakk (mindenkit beleszamolgatva),meg az egybekeleszto….elotte,kozben,utana semmi ceco,…semmi tomegesseg,…semmi feherruha(aminek a hianya,a vegen,nem is maradt traumatikus emlek ;-)!!!)……..àààà,es itt a telepules utcai kitapetazodnak az egybekelest hirulado “plakatokkal”,feltuntetve az “aldozatok” nevet,az esemeny datumat stb…OGGI SPOSI jelszoval….jajjj…:-)!!!!

  15. Kinga szerint:

    10 perc a tanàcsnàl ès hidegtàlas u:lo”-àllò hàziparty-kaszinòtojàs-tormatekercs-franciasalàta…ès boldogan àlunk, mìg…17 ève màr…a fehèrruhàt is megbàntam-nagyon nem volt odaillo”-tàn egy kosztu:m jobb lett volna…:))

  16. sylverdevil szerint:

    nahát, ez érdekes. pont nem ilyet vártam volna az olaszoktól, de talán jól is csinálják. nincs az a megjátszott jópofizás egész éjjel a sokmillió majdnem ismeretlen vendéggel, meg ilyesmi.
    na meg jó hosszú lehet a nászéjszaka :)

  17. CsillaM szerint:

    …….deeee,van olyan ejszakabanyulos is…sajnos,nekem mar kijutott ilyen “eletfogytiglantartobol” is ….delben asokapanagyharang,3 korul mar az etteremben….es hajnal 2-kor meg mindig ott kellett vegetalnunk :-/….szoval,oket nemigazan inspiralta a hosszu naszejszaka :-(…inkabb a nasznep ejszakajat is “magukevatettek”… ;-)!!!

  18. dani2005 szerint:

    Ugy latszik, en a kisebbseg koze tartozom: nekunk Magyararo-on volt az eskuvonk, normalis vacsora, semmi extra, kb 80 fo, csalad es legjobb baratok (a mieink es nem a rokonainke..). En sem vagyok a rongyrazas es a feltunoskodes hive, de legalabb egyszer mi voltunk a kozpontban, nembeszelve arrol, h igy tobb ev tavlatabol van egy nagyon jo emlekunk, nekunk es kb 40 olasz baratunknak, rokonunknak. Az egeszben nem is annyira az eskuvo napja volt a legjobb, hanem az elozo delutanok-estek a szuleimnel ahol egybegyultunk 30-40-en kerti “ismerkedes” es osszevont leany-legenybucsu neven….

  19. Katica szerint:

    @dani2005: Én teljesen egyetértek veled. Annyira jó visszagondolni a mi esküvőnkre is, gyönyörű helyen, együtt a családdal, barátokkal. És igenis jó volt megünnepelni saját magunkat ;-)

  20. kriwi szerint:

    @dani2005: jó ötletet adtál. Én is így képzelem el a nagy napot. Csak a közeli barátok és ismerősök, kilövöm azokat akiket csak a jóneveltség miatt kellene meghíni.

  21. Furbetta szerint:

    annyira jo volt olvasni ezeket a begyzeseket…. èn mèg a nagy nap elott àllok… azèrt az 5 èves tervemben benne van….

  22. Pézsé szerint:

    Nálunk önkormányzati volt, extra rövid, de szép helyen, ez eddig jó volt, viszont utána a 15 fős némacsöndes ebédet máig bánom. Nagylétszámú, táncolós, éjfélig tartó bulit szerettünk volna, de ahhoz előbb bankot kellett volna rabolni… Azzal vigasztalom magam, hogy inkább legyen egy pocsék esküvő és jó házasság, mint fordítva :)

  23. Katica szerint:

    @pézsé: ámen! :-)


Most Te jössz

Copyright © 2010 the italian job, életöröm Olaszországban.

  • finasteride pharmacy
  • treatment of stroke
  • powerful weight loss
  • type 2 diabetes
  • viagra for cheap
  • anti nausea medications
  • gout medicines
  • skin infection treatment
  • anti anxiety meds
  • fat loss secrets
  • weight loss solution
  • diet for high blood pressure
  • antibiotics sideeffects
  • free stop smoking ways
  • blood sugar levels
  • stomach pain
  • suffering produces endurance
  • hair loss products
  • healthy weight loss plan
  • levaquin interactions
  • xanax 5mg
  • canada drug store
  • health support
  • medicine for stress
  • generic for levitra
  • buy drugs
  • anxiety drugs
  • pregnancy after plan b
  • sildenafil kamagra
  • nolvadex 10mg
  • fast weight loss supplement
  • ear pain
  • weight loss online
  • pet medicine
  • improve your skin
  • bone health buy online
  • vytorin generic
  • malaria medicines
  • effects of high blood pressure
  • care health pet
  • women and viagra
  • osteoporosis hormon
  • flu
  • dog and health
  • allergies
  • cancer medicine
  • list all vitamins
  • treatment for anxiety
  • viagra for her
  • alcoholism medical treatment
  • cialis 5mg cheap
  • medication for blood pressure
  • how to get white teeth
  • health remedies for dogs
  • cheap cholesterol medications
  • cialis online softtabs
  • discount prescription medications
  • back muscle pain
  • quite smoking
  • weight loss supplement program
  • cat hairball remedies
  • cancer drug
  • high amount of acid in blood
  • pet health products
  • high blood pressure medicines
  • liver infection treatment
  • blood sugar levels
  • drugs used for high blood pressure
  • weight loss product for women
  • pain in left side
  • hair loss help
  • sleep problems
  • high blood pressure medication
  • dog health info
  • flu shots
  • skin disorder
  • free weight loss help
  • medical weight loss pill
  • body building diet
  • what causes high blood pressure
  • women body building
  • natural breast enhancer
  • medicine online
  • heart attack treatments
  • new products for hair loss
  • how effective is plan b
  • how to buy pain meds online
  • diet aid
  • post pregnancy weight loss
  • strattera generic
  • high blood pressure treatments
  • buy plan b
  • treatment for lung cancer
  • bring blood pressure down naturally
  • dog health products
  • information soma
  • valium 2mg
  • cures for high blood pressure
  • latest breast cancer drugs
  • skin cell
  • cold flu drugs
  • women and viagra
  • best weight loss programs
  • aleve online
  • build muscle strength
  • meds without prescriptions
  • sleeping problems uk
  • men health
  • natural cure for hair loss
  • stop smoking tablets
  • mens health drug
  • how to prevent strokes
  • anti nausea medications
  • online weight loss program
  • drugs for diabetes
  • treatment for aids
  • prevent high blood pressure
  • doxycycline dose
  • free weight loss tips
  • hiv treatment
  • buy a weight loss program
  • canadian pet products
  • cheapest place buy viagra online
  • buying medications online
  • hair loss products online
  • viagra shop
  • improve sleep
  • build muscle mass
  • buy medicine online
  • bactrim dosages
  • heart attack and prevention
  • viagra from usa
  • new drug treatment for cancer
  • acne
  • cats health
  • relief from back pain
  • hair care hair loss
  • acai cleanse
  • weight loss cheap
  • irritable bowel syndrome cures
  • effective weight loss program
  • loss of hair
  • cheap medicine
  • drug prices
  • prednisone allergy
  • prices of drugs
  • generic price viagra
  • flu help
  • pain doctors online
  • new weight loss products
  • asthma treatment drugs
  • how does osteoporosis occur
  • meclizine medication
  • fast weight loss supplement
  • weight loss health health
  • over the counter drugs
  • prescription meds without a prescription
  • free prescription medication
  • new medication for cancer treatment
  • medician for heart attacks
  • dog skin remedies
  • relieve upper back pain
  • allied health
  • trazodone medication
  • stomach pain relief
  • pediatric diarrhea
  • heart failure drug therapy
  • weight loss system
  • weight loss solutions
  • cholesterol drug list
  • canada pharmacy drug perscription
  • new medication anxiety buy
  • improve your skin
  • flu treatment alternative
  • my drug store
  • about levitra
  • weight loss systems
  • order medication
  • real valium
  • how to treat the flu
  • problem skin
  • weight loss for kids
  • effects side viagra
  • levaquin 500mg
  • relieve muscle pain
  • female body building
  • best body building products
  • hangover help
  • prescription medicine prices
  • online medication
  • natural hair loss remedies
  • drug stores
  • care of a cat
  • high blood pressure in elderly
  • withdrawal zyrtec
  • hair loss prevention
  • treating prostate cancer
  • increasing blood flow
  • body building women
  • osteoporosis arthritis