Loading ...
Először fel sem tűnt. A levegőben még ott voltak a lebegő dolgok. Léggyökerek, amik otthonomhoz kötöttek. A ház, amit eladtunk de kicsit bánjuk. A sok haver, nagy társaság, 50 ember egy házibuliban. (Mikor is töröltem őket a Névjegyzékből?) Az emberek, akiknek már régóta nem hiányzom. Nem kérdezik már, mikor megyek haza.
Haza, ahol mások fárasztanak le. Ahol egy mosolyra semmi okom rá a válasz, s ember embernek divatkritikusa, életmód-tanácsadója és jó barátja egyben. Ezeregyszáz év ugaron tenyésztett 1100 kifogása, 1100 nekem jár joga. Ahol giz-gaz panasz az égig nyúl, de senki nem sorköteles kertész.
Hazám, ahol a miért ne csak egy értelemmel rendelkezik, ahol egy esetből mindig és soha, két esetből agresszív kismalac, háromból apátia lesz. Idegesít, hogy a legtöbb blog arról ír, hogy mi idegesíti. Hogy mindenki előbb akarja megkapni a fizetséget s jogait és csak utólag elvégezni a munkát s kötelességet.
Tényleg mások miatt nem történik semmi, vagy csak önnön kitartásunk hiánya fáraszt le? Ahogy hallgatom magam az elmúlt egy évben, elfáradtam. Magamtól. A kifogásaimtól, a nekem ez jár csodavárással töltött időtől, a tettek hiányától. És egy kicsit talán tőled is, érted?
Itt az ideje valóban tenni és örömmel munkát végezni. Nem olyan amerikánus minden szép alapon. Nem oldalt választani, de elnyesegetni pár gyökeret.
Expat leszek, s fát nevelek.
photo credit: davebluedevil
I’m gonna be an expat, again! a fanevelésről még nem döntöttem!
I am an expat, welcome to the real world. Csak egészség legyen, a többit megvesszük…
persze semmi sem ennyire egyszerű
@Czimi, tényleg semmi sem ilyen egyszerű ;-) De rá kellett jönnöm, hogy nem bírom a kétlakiságot már – no meg, meg kell szabadulnom magamtól és attól, hogy “mások miatt” ilyen-vagy-olyan az életem.
@zhaoman, ez már tényleg nem csak egy hosszúra nyúlt nyaralás ;-)
A legfontosabb, hogy belső békédet megteremtsd. És ezt bárhol, bármikor megteheted. Ehhez valóban el kell vágnod gyökereket, de újak is nőhetnek belőled.
Én valahol ott kezdtem szarni rá, amikor egy “régi haverom” egyszer csak nekem jött valami kapcsán, hogy én újgazdag köcsög vagyok, mert külföldön élek. Rájöttem, hogy teljesen feleseleges magyarázkodni, hogy miért élek külföldön, aki akarja, az megérti és elfogadja úgyis, aki meg nem, az elhagyhatja a termet. Nekem az otthonom ott van, ahol a családom, és ez a legfontosabb.
Eleinte én is modnogattam, hogy majd megyek haza, csak tapasztalatot gyűjtök, meg nyelvet tanulok, de nyilvánvaló, hogy nem így van. El kell fogadni. GNL nailed it, a lényeg, hogy neked meglegyen a belső békéd :) Ha ez megvan, sokkal könnyebb lesz minden. LEgalábbis nálam így volt.
A gyökerek teljes elvágásáért halkan tiltakozom…Egyébként igazad van.
Én most éppen tevékenyen magamat teszem rendbe. Mert szerintem az is fontos…
Expat vagyok, hazajárok. Hogy változtassak. Mert egyetértek. Mert én is úgy látom, hogy el kell jönni, hogy lássuk, mi működhet jobban. Nem hiszem, hogy itt minden jobb. Vagy hogy otthon minden rossz. Van mindenhol mindkettőből.
A születésnapi bulimra (Pesten) eljött egy csomó régi jó barátom. Örültem, könnyeztem, hogy még ha nem is annyira szoros már a kötelék, mint volt, még ha nem is kérdezik, hogy “ugye akkor jövő hétvégén jössz?”, azért él ott az a kapcsolat, nem tűnt el teljesen.
Szerencsés vagyok, mert nem vágja senki a fejemhez, hogy “neked milyen jó ott kint”. Vagy ha mégis, akkor megkérdem, belegondolt-e abba, hogy én mit áldozok azért, hogy “jó” legyen. Mármint azért, ami szerinte jó. És hogy valóban “jó”-e az, ami szerinte jó.
én ezt itthonról fogalmaztam meg. 3 év külföldön lét után elég nehéz hazaszokni…
http://zhaoman.blog.hu/2008/10/16/jelenleg_ugy_latom_amint_lehet_ismet_kulfoldre_megyek
I’m an expat as well.
Eleg sok baratom expat. Legtobb leirtakkal egyet is ertek, persze nincs ket egyforma ember, nem eljuk meg egyforman. Nekem is van eleg jo par baratom ottthon akik azok is maradtak, bebizonyitottak ezzel, valoban azok.
Minden hely ad jot-es rosszat egyarant bar az emberseghez mert aranya a kettonek eleg fontos es valoban, ezt sokszor csak egy masik helyrol, tavolrol lehet latni.
Nemrég egyszerű, nyitott olasz barátaink tették fel nekünk a kérdést, hogy mi az, ami miatt szeretünk itt élni, milyen érzés hazamenni.
Kerek szemekkel, sóhajtva hallgatták, amikor megpróbáltuk nekik elmagyarázni, hogy a legfájóbb az a mentalitásbeli különbség, ami miatt soha nem előre mennek a dolgok. A “Miért én csináljam, csinálja más”, a könyöklés-taposás, az egyéni érdekek. Az, hogy ha nem panaszkodsz, akkor utálnak. Mert egy Hogy vagy? kérdésre panaszkodni szokás, sőt, kell. Megpróbáltuk nekik elmagyarázni, amit most Amby is megfogalmazott.
Sajnos a család, a barátok társaságán túl a legtöbb otthoni élmény kínos, fárasztó. Igyekszünk megtalálni az egyensúlyt, de jövőre biztos nem töltünk már annyi időt otthon, mint idén.
A végét megették a bitek:
Ha ez már az, akkor anch’io sono expat.
Attól függetlenül, hogy kicsi családommal mi is tervezzük az expat létet a nagyon közeli jövőben, egy POZITÍV élményt szeretnék megosztani itt veletek. Az elmúlt fél évben rengeteg kisgyermekes anyukát ismertem meg, akik tettre készen online vállalkozásba fogtak (gyerek mellett, otthonról) és SIKERESEK. ITT-HON! És nem panaszkodunk, kesergünk, hanem minden nap valami új élményt, pozitív dolgot osztunk meg egymással! Hihetetlen mi? Pedig mindannyian magyarok vagyunk, a hozzáállásunk más… és egy baba annyi örömet ad minden percben, hogy csak csodálkozik az ember :-) Szép napot Nektek!
jokat irtok, en eppen Pesten keszulok az erettsegi talalkozomra. fogok hosszabban is valaszolni, de talan annyit, hogy en nem erzem rossznak a dolgokat itthon. de akkora a kulonbseg, hogy nem birok ket kulturalis kozegben egyszerre letezni. talan a legnehezebb az, hogy nem kompatibilis egyik a masikkal. ha csak itthon lennek, nem lenne gond – de elszoktam a dolgoktol es vedtelen vagyok a bejegyzesben emlitett dolgokkal szemben.
@Amby: ezek szerint otthon vagy? :)
Én fát nem, de most már két virágot nevelek az albérletben ^^
És jelenleg igenis élvezem, a “munkámat”. Meg úgy nagyjából mindent.
Egyébként valahol azt is elég szar hallgatni, hogy “ti magyarok mennyit szenvedtek már” Holott az én ismerettségi körömben sem ez a jellemző…
Érdekes, én éppen azért bírom az olaszokat, mert őket érzem hozzánk legközelebb állóknak, persze az igaz, hogy mi állítólag úgy élünk, mint egy nagy olasz család :)
@Kata milyen online vállalkozásba fogtak az anyukák?
Nem panaszkodom. Pedig magyar vagyok. Láttam a kinti létet, s látom az itthonit. Van különbség, persze. A fejekben.
Lásd, hogy van, aki itthon is gondol rád :))) http://anyuhamos.freeblog.hu/archives/2008/11/01/Hetet_egy_csapasra/
@pazzo:
Rengeteg félét: saját készítésű ékszerek vagy táskák webáruházán keresztül, a kismamák számára tervezett online vállalkozásépítő tanfolyamon át, online adózási tanácsok oldalát vagy gyereknevelésről, gyerekjátékokkal kapcsolatos oldalakat. Több tizet tudnék írni, érdekel Benneteket? :-) Mindenki abban próbál szerencsét, amihez ért vagy érteni akar. Gyerek mellett, hajnalban/alvásidőben vagy éjjel dolgoznak és mindezt azért, mert a saját gyermeküket saját maguk szeretnék felnevelni és nem más intézményre hagyják ezt… Tőlük lehet tanulni igazán sokat :-)
@Kata: a “màs intèzmènyen” gondolom a bolcsodet erted – nem lehet tul jo velemenyed roluk (meg azokrol sem akik bolcsibe jaratjak gyerekeiket?!)…
@Hamburger – ha magabiztos vagy (ami én egy ideig nem voltam), akkor nem érdekelnek ezek a “kóstolgatások”. Ezért is kellett egy kicsit átrendeznem magam dolgait és nem próbálkozni azzal, hogy mindenhol megfeleljek. Tényleg vannak szokásaim, amihez már nem akarok visszatérni.
@Krónikás – nálunk ennyire nem tiszta a helyzet, sajnos.
@bttn – mi is eljutottunk oda, hogy csak eseményre megyünk haza – bár ez inkább annak köszönhető, hogy a Wizzair nem szállít kisállatot ;-)
Az otthoni mentalitást elítélni nem tudom, nem akarom – ez egyben az én örökségem is. Viszont sokat kűzdöttem már évekkel ezelőtt, hogy megszabaduljak jópár rossz tulajdonságomtól (ld. panaszkultúra) – amit utána itt kint sikerült tovább tanulnom. Úgy fogalmaznám meg, hogy otthon sok energiámba került, hogy jobb ember legyek – és nem akarok a pár évvel ezelőtti Ambyval többet találkozni ;-)
@dani2005:
Nem szeretnék látatlanban senkiről véleményt alkotni, mindenki úgy neveli fel a saját gyermekét, ahogyan akarja :-) Rengeteg “kemény” döntést kell nap mint nap meghozni egy családban és biztos vagyok benne, hogy minden édesanya vagy édesapa, ha tehetné, akkor otthon maradna. A mai magyar intézményrendszer minősége és elérhetősége nem felel meg az igényeimnek. Pl: nem tartom normálisnak, hogy ha 2 évesen be akarom iratni a gyermeket bölcsődébe, akkor a születése pillanatában kell várólistára tenni… (mert nálunk közel és távol háromszoros túljelentkezés van mindenhol). És szerintem fontos az is, hogy azok a szülők, akik otthon szeretnének maradni, azokat támogassa a környezete, a munkahelye is. Tudtátok, hogy a kisgyermekes anyukák FELE azért nem megy vissza gyes után a munkahelyére, mert nem tud? Na de ezzel már eléggé elkalandoztam az eredeti témától :-)
@mimke, @pazzo – a különbség, amit nem tudok már áthidalni lefordítva azt jelenti, hogy nem értek egyet veletek ;-)
@Kata: en a magyaro-i helyzetet nem nagyon ismerem, itt Olaszo-ban is nagyon nagy tuljelentkezes van es csak olyan szuloknek van “eselyuk” a bolcsodei hely megkaparintasara, akiknek nincsen nagyszuloi segitseguk es akik mindketten a lakohelyunktol messze dolgoznak (mint pl mi). Az elso gyerkocnel nagyon feltem az egesztol es bizonytalan voltam, foleg, mert meg nem is volt egy eves a fiam, amikor be kellett adnom bolcsibe (Olaszo-ban nincs 3 evig gyes, hanem 5 honap mindossze a gyes ami utan fizetes nelkul lehetsz otthon a baba 11 honapos koraig korulbelul. Utana valaszthatsz, h vagy felmondasz vagy nem). Szerencsere nagyon pozitiv csalodas volt a bolcsi minden szempontbol igy most a masodiknal mar sokkal kevesbe okoz fejfajast….Ez tenyleg nem ide tartozik es elnezest a tobbiektol, h elkalandoztunk……
@dani2005:
Nagyon jó, hogy írtad :-) Kíváncsi vagyok a részletekre!!! (Többek között ez is része a diplomámnak:) ha van kedved mesélni még róla, írj privátba légyszi: kata.pesti@gmail.com
Hosszabb távon Rómában leszek expat (csak, hogy témába vágó mondatom is legyen)… egyik barátnőm Új-Zéland-Brazília-Svédország útvonalat járt be. És még mindig örülök, hogy van miről beszélgetnem vele. Más a kapcsolat, de élő! Köszönöm neki!
Én az utóbbi huszonegynehány évemet azzal töltöttem, hogy a lakásomtól mintegy 160 km távolságra dolgoztam/zom. Ez ugyan nem akkora változás, mintha külföldre költöztem volna, de az érzés ugyanaz. Mindig lemaradsz valamiről, mindenki kicsit idegennek tekint, sose vagy ott, amikor a többiek éppen érdekes programot szerveznek. Te mindig éppen úton vagy. És ez azzal jár, hogy sehol se vagy igazán otthon. Márpedig Tamási Áron óta tudjuk, az ember azért született a világra, hogy valahol otthon legyen benne. Az otthonlét pedig az egy nyereg egy fenék ekvivalanciája. A régi helyre csak ritkán, rövid időre, és vendégségbe kell “haza” menni.
Egyébként komolyan fontolgatom, hogy jelenlegi jogászi végzettségem helyett tanulok valami “kétkezi” szakmát, és kiköltözöm mondjuk Gran Canáriára, Juan Grande-ra. Keressek annyit, hogy gond nélkül megéljek, és ott az óceán, a napi munka után bármikor elmehetek búvárkodni. És nem kell, hogy érdekeljen a napi politika, nem fog zavarni a gáz áremelés, a fűtésszámla, a légkondi villanyszámlája. Csak legyen szélessávú internetem.
És akinek hiányzok, az majd megtalál ott is.
Nem is tudom mire várok még…
@bluemoon – akkor lehet, hogy szomszédok leszünk egyszer és együtt járunk majd búvárkodni ;-)
Az “egy fenékkel két nyerget nem lehet” szólás pedig tényleg nagyon találó erre a helyzetre :-)
bluemoon: Ez olyan, hogy először még hivogatod az embereket, és ők is téged. Ekkor még csak azok morzsolódnak le, akik nem hívnak…Aztán már nem hívogatod azokat sem, akiket addig, mert új barátokat találsz és nekik meg meg van a saját életük..És így múlnak el a régi kapcsolatok..
Amby, szívből gratulálok hogy eljutottál eddig. Bevallom, nekem még nem sikerült erre a pontra eljutnom, pedig mióta érik már bennem a “tevékeny kertészkedés”-re a vágy, hogy rendet rakjak “saját házam táján”. Örülök neked, azt hiszem a bejegyzésed elolvasása után előveszek egy-két kedvenc verset is olvasgatni. Passzol és építő, és köszi!