A múlt heti könyvajánlóm, rengeteg mindenkit megihletett. Íme hát összegyűjtve az olvasók ajánlásai. Kellemes szemezgetést!
- George Orwell: 1984
“90-es évek eleje, gimnázium, Bonanza Banzai. Volt valami abban az időkben, a Depeche Mode-ban, a depresszióban, a Bonanza koncertekben. Igy találtam rá a 84-re, ami megbélyegzett. Szavakba foglalni nehéz, de akárhányszor guglizok, eszembe jut” (Krónikás) - J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
“mert teljes világ, mert még mindig nem olvastam el az összes háttérmitológiát, mert hobbitalkat vagyok magam is. Idén még nem, de ‘85 óta évente.” (shizoo) - Móra Ferenc: Aranykoporsó
“…mert ennek a könyvnek köszönhetem az írást. Az Aranykoporsó hatására kezdtem bele első regényembe, aminek még mindig az első fejezet első képénél tartok, és amit szinte minden este “újraírok”" (Krónikás) - Isaac Asimov: Az acélbarlangok/Gyilkosság az űrvárosban
“…azt mutatta meg nekem, hogyan kell igazán jó történetet írni.” (kisvirag) - Jókai Mór: Az aranyember
“…fontos, hogy bele tudjam magam élni a “főhős” helyzetébe” (ZZita) - Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
“.Mindig annyira kirepít a gondjaim közül, hogy utána képes vagyok külső szemlélőként nézni magamat..Annyira elvarázsol, hogy szinte érzem a tenger illatát és hallom a szelet.” (mimke)
Vlagyimir Zeleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!
“…megmutatja, hogy mennyire kegyetlenek tudnak lenni a gyerekek, és hogy mennyire nehéz jó embernek (gyereknek) maradni ilyen körülmények között, és hogy néha csak akkor jövünk rá, mennyire értékes volt valaki, akivel mi valamiért gonoszak voltunk, amikor már elment…” (kisvirag)- Gárdonyi Géza: Egri csillagok
“Annyival magával ragadó, izgalmas, szívszorító. Egy kis igazság a sok igazságtalanság közt.” (kisvirag) - Szilvási Lajos: Egymás szemében
“Egy fiatal párról szól, kettőjük naplója alapján rajzolódik ki a történet, és hogy mennyire el tudják rontani a dolgokat az emberek avval, hogy nem beszélik ki és meg, ami történik. Félinfók, sejtések. Nagyon bele tudtam élni magam a lány szerepébe.” (ujlakas)
“amikor először olvastam, a párkapcsolat mint egy távoli, romantikus idill élt bennem, később már összevethettem a saját tapasztalataimmal is…teljesen más volt, de ugyanolyan jó.” (hedgie) - Bohumil Hrabal: Foghíjak
“… imádom írásait, a stílusát, ahogy keveredik műveiben az önirónia az öntudatossággal. …hihetetlen őszinteséggel írja le legbelsőbb énjét, ahogy gondolkodik és szembenéz a “tökéletlen” önmagával. És mindezt olyan “viccesen”, könnyedén teszi, hogy magával ragadja az olvasót.” (kriwi) - Màrai Sándor: Füves könyv
“…szoktam elővenni nehéz időszakokban, nekem segít, mindig találok benne a bajomra valami okosat.” - Jan Kerouac : Gázos bébi
“Sok mindent olvastam előtte és azóta, ami talán értékesebb és biztosan sok olyat is, ami csípőből felülmúlja, de ez újra és újra magával ragad.” - Salman Rushdie: Grímusz
“Ez a könyv olyan hihetetlenül vékony határán mozog a valóságnak, álomnak, mondáknak és meséknek, hogy fogalmad sincs, hogy éppen melyikben jársz és ez valami olyan fantasztikus érzés, hogy akkor sem tudsz szabadulni ettől az érzéstől, amikor épp nem olvasod a könyvet” (Mandulaszemű) - J.K. Rowling: Harry Potter könyvek
“…az egyik dolog, amiért igazán csodálom az írónőt az az, hogy olyan színvonalon írja a könyveket, ahány évesek Harryék…Mindig is csodáltam azokat az írókat, akik pontosan tudták, hogy kinek hogyan kell írni.” - William Golding: Legyek ura
“…arra emlékezteet, hogy mennyire nehéz megőrizni a civilizált, kultúrált, emberi énünket a túlélésért folytatott harcban. És amilyen az emberi természet, nem kell ehhez lakatlan szigeten a szó szerinti életben maradásért küzdeni, nyugodtan levetíthetjük szűkebb környezetünkre. Embernek maradni, az elveinkhez hűnek maradni a cél, hogy holnap reggel is bele tudjak nézni a tükörbe.” (Krónikás) - Michael Ende: Momo
“Minden alkalommal, amikor rohanok valahova, és a távolva meredve próbálom az utat rövidebbnek látni (de nem megy), mindig az Utcaseprő jut eszembe a Momotól. Hogy kis lépésekben haladva gyorsabban célhoz érek, mintha egyszerre akarnék végezni az egésszel.” (Krónikás) - Mikhail Bulgakov: Mester és Margarita
“…a legnagyobb bűnök egyike a gyávaság, és gyáva létemre tanulom, hogyan bocsássam meg magamnak… minden húsvétkor – legalább lapozgatom” (shizoo)
“mert sokszor a legegyeszerubb ès racionàlis dontèseket sem merjuk megtenni, tovàbbà gyakran hagyjuk, hogy a kulvilàg elnyomja bennunk kavargò gondolatokat ès meg sem pròbàl megèrteni ès mèg azèrt is, hogy emlèkezzunk rà, hogy az emberek bizony kapzsik ès feluletesek… mindebbol kiutat csak a szerelem mutat, mely felulemelkedik mindenen…” (Nelly) - Frances Mayes: Napsütötte Toszkána
“A Napsütötte Toszkána c. könyv egy amerikai házaspárról szól, akik Toszkánában vettek házat, elmeséli, hogy újították fel, milyen tájakon jártak, milyen ételeket ettek és mindezt úgy, hogy teljesen beleélem magam és persze arra is tanít egyúttal, hogy ne add fel az álmaidat” (ZZita) - Yann Martell: Pi élete
“Újra ember és természet és mese” (bttn) - E. A. Poe: Seherezádé ezerkettedik meséje
“…fantasztikus, ahogy Poe a természet kölünlegességeit és a kor vívmányait csodalényekként mutatja be… Ez tanított meg arra, hogy az, hogy hogyan fogjuk fel a dolgokat, minek látjuk őket, csak és kizárólag tőlünk függ.” (kisvirag) - Szabó Magda: Születésnap
“…mind gyermekek,mind gyermeki lelkű felnőttek számára” (Snowqueen) - Fekete István: Tüskevár
“…akárhányszor olvasom, nem csak a gyermekkorom tér vissza, de a rohanó életben elvesztett ártatlanság, tisztaság. Újra és újra ráébreszt arra, hogy azt, amit fontosnak tartok éppen, azt túlértékelem. Ráébreszt a természet szépségére, hogy megálljak az autópályán és megcsodáljam a naplementét, vagy hogy óráknak tűnő percekig figyeljem az állatokat.” (Krónikás) - Jean Cocteau: Vásott kölykök
“.,.indított el arra, hogy “játszak” , megértette velem, hogy ezzel nem vagyok egyedül, hogy nem vagyok csodabogár és ráébresztett arra, hogy a még ez az ártatlan játék is szenvedéllyé válhat. Azt hiszem számomra a Vásott kölykök volt a “kapudrog”, neki köszönhetem a szerepjátékot is.” (Krónikás)
További ajánlott könyvek:
Gabriel Garcia Marquez: 100 év magány
Sue Townsend: A 14 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója
Szabó Magda: Álarcosbál
Kurt Vonnegut: Börleszk
Richard Bach: Illúziók
Antoine de Saint-Exupéry: Kis herceg
James Redfield: Mennyei Prófécia
Gabriel Garcia Marquez: Szerelemről és más démonokról
Mark Helprin: Téli mese
Alessandro Baricco: Tengeróceán
Szabó Magda: Tündér Lala
photo credit: BrittneyBush


Az öreg halász és a tenger tényleg isteni.
Ezen kívül:
Good Omens( avagy Elveszett Próféciák) by Neil Gaiman & Terry Pratchett – “Isten hét nap alatt teremtette a világot. Az Ördög hét nap alatt elpusztíthatja azt… már ha sikerül neki.” A leghumorosabb armageddon-elképzelés, ami valaha napvilágot látott. Ajánlom mindenkinek…de nagyon nehéz beszerezni :( Angolul emgvan pdf-ben ha valakit érdekel.
@Zsic: engem érdekel! átküldöd? :-)
Nekem magyarul van meg,rtf-ben.
Ki kéri?÷)
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉN!!!! :D
De állítólag az angol jobb :) Sajna még nem jutottam el odáig, hogy végigolvassam angolul is… :$
@Katica: Adj egy e-mail címet és küldöm.
Ez egy remek összeállítás volt Katica ;-)!
Jó lett a lista, jónéhányat magam is kedvelek közülük. Hiányoltam a Száll a kakukk fészkérét (Ken Kesey), meg az Élet Vasárnapját (Raymond Queneau). :)
@Hamburger: és miért ajánlod ezeket? mi fogott meg bennük?
Hirtelen úgy elszaladtam volna, hogy megvegyem a fenti könyveket, de most várnom kell, amig hazamegyek :) Addig is van Mennyei próféciám németül…
I carry on listening to the news broadcast lecture about getting boundless online grant applications so I have been looking around for the top site to get one. Could you tell me please, where could i find some?
I see something actually fascinating about your internet web site so I saved to bookmarks . 756786
I like what you guys are up too. Such smart work and reporting! Carry on the superb works guys I
I just couldn
oh my god terrific put up admin will check your web site often
Good submit admin! i bookmarked your world-wide-web weblog. i will appear ahead in the event you could have an e-mail checklist adding.
Hello admin beneficial put up much thanks loved this webpage seriously much
escort bayan, escort bayanlar, escort bayan ilanları, eskort bayanlar
Hello admin beneficial article much thanks beloved this weblog definitely a lot
Fantastic post admin! i bookmarked your website website. i will look ahead when you will have an e-mail listing including.
Wonderful submit admin thank you. I discovered what i used to be trying to find here. I will review complete of posts on this time of day
escort bayan,escort bayanlar, eskort bayan ilanları, eskort bayanlar
I used to be curious about your subsequent put up admin actually needed this web site super wonderful blog
Hello admin very good article considerably thanks adored this weblog truly a lot
escort bayan, eskort bayan, bayan escort, eskort bayanlar
many thanks for that assistance
This is very interesting, You’re a very skilled blogger. I have joined your rss feed and look forward to seeking more of your excellent post. Also, I’ve shared your site in my social networks!
escort kız escortlar oral orospu sex
I think That is vary nice share and that this kind of repetition of shares shares similar needs all aspects of the Internet to read and I think you need to understand Thanks.
Hello! I know this is somewhat off topic but I was wondering if you knew where I could locate a captcha plugin for my comment form? I’m using the same blog platform as yours and I’m having problems finding one? Thanks a lot!
house with love blog
Enjoyed looking at this, very good stuff, appreciate it. “Success doesn’t come to you…you go to it.” by Marva Collins.
Hiya, I’m really glad I have found this information. Today bloggers publish only about gossips and net and this is really frustrating. A good site with interesting content, that is what I need. Thanks for keeping this web site, I’ll be visiting it. Do you do newsletters? Can not find it.
4 love wood blog
Nice read, I just passed this onto a colleague who was doing a little research on that. And he just bought me lunch as I found it for him smile Therefore let me rephrase that: Thanks for lunch! “They may forget what you said, but they will never forget how you made them feel.” by Carl W. Buechner.
check out these interesting diablo 3 cheats
Woh I like your content , saved to fav! .
Thanks for your posting on this weblog. From my very own experience, there are times when softening right up a photograph might provide the professional photographer with a dose of an imaginative flare. Sometimes however, the soft cloud isn’t what precisely you had in mind and can in many cases spoil an otherwise good image, especially if you consider enlarging this.
You can definitely see your enthusiasm in the work you write. The sector hopes for even more passionate writers such as you who aren’t afraid to say how they believe. All the time follow your heart. “Faith in the ability of a leader is of slight service unless it be united with faith in his justice.” by George Goethals.
Hello I like your blog. Do you want to visitor publish in my own at some point? If so please tell me by way of e-mail or perhaps reply to this opinion since We signed up for notices and will understand should you choose.
Hello there I like your blog. Do you want to guest publish upabout my own someday? In that case make sure you inform me by way of e-mail or simply reply to this particular remark since We signed up for notices and can realize if you do.
Hello there Nice blog site. Do you want to guest publish in my own at some point? In that case you should let me know via e mail or just answer this remark because We subscribed to announcements and will understand should you.
Thanks a lot for coming up with this topic. This has been a really good read for me.
Thanks for your post on this weblog. From my personal experience, many times softening upward a photograph could possibly provide the photographer with a little an imaginative flare. Oftentimes however, the soft cloud isn’t just what exactly you had planned and can quite often spoil an otherwise good image, especially if you anticipate enlarging the item.
I genuinely enjoy reading through on this site, it contains superb articles .
Hello I like your blog. Do you need to invitee post on my own at some point? If so please let me know by means of e-mail or simply answer this remark because My partner and my spouse and i actually enrolled in announcements and will understand should you.
I truly enjoy looking through on this website, it has got good posts. “The living is a species of the dead and not a very attractive one.” by Friedrich Wilhelm Nietzsche.
Really wonderful info can be found on web blog.
Dead pent content material, Really enjoyed studying.
Hi! Stunning blog! I’m a ordinary visitor to your site (a lot more like addict :P) of your website yet I had a challenge. I am just not necessarily quite certain that if it is the right place to ask, but there are no spam comments. I get comments day-to-day. Could you help me? Appreciate it!
Good blog! I really love how it is easy on my eyes and the data are well written. I’m wondering how I could be notified when a new post has been made. I have subscribed to your RSS which must do the trick! Have a great day! “Reputation is what other people know about you. Honor is what you know about yourself.” by Lois McMaster Bujold.