Kapcsoljuk Moie-t, ahol megkerestük Kriwit, hogy meséljen nekünk az ottani élet jellegzetességeiről.
- Kriwi, bizony már jó pár hónapja nem hallottunk felőled. Pontosabban június végén láttunk utoljára, és csak pár napja tűntél fel újra körünkben. Mi történt ez alatt az idő alatt?
- Így igaz. Összeszedtük cókmókjainkat, és bezártuk a novate milanese-i lakásunk ajtaját egy életre. Az irányt Ancona felé, egészen pontosan Moie-ba vettük egy nyugodt, vidéki élet jövőképével a fejünkben.
A költözés nehezen indult neki, utólag már látom, hogy öngyilkosság ilyesmit nyárra tervezni. Az olasz nép ilyenkor nyaral, és nem sok kedve van villanyt, gázt és vizet bekötni, az irodai ügyintézés lelassul, helyenként megáll. Bútorboltokból sorra küldtek el minket, mondván hogy térjünk vissza szeptember első heteiben.
Aztán pedig augusztus közepén megtört a jég, és „minden” készen állt, hogy beköltözzünk vadiúj lakásunkba. Azóta is folyik lázasan a lakberendezés – úgy tűnik – soha véget nem érő időszaka..
- Gondolom, merőben más az itteni élet, mint a milano-i. Melyek azok a különbségek, amelyek egyből szemet szúrtak miután ideértél?
- Little little differences-ként rögvest feltűnt, hogy jé, mennyi Ape jár errefelé. Szinte minden nap 3-4-et látni belőlük az utcán, amint elpöfögnek egy-egy széles vigyorú, idősebb férfival a volánnál. Az is furcsa volt elsőre, hogy a pizza náluk nem a Milano-ban megszokott pizza, hanem inkább a foccacia néven milano-ban megismert, hagymával, cukkinivel esetleg rozmaringgal elkészített, magasra kelesztett tészta. A házilag készített verzióra értem, természetesen pizzeria-ban találni „igazi” pizza-t is. Említeném még a little little differences-ek között az utcán beszélgetni leálló embereket (még ha ismeretlenek is), a sok-sok mosolygós arcot, a nyáron éjszakáig tartó szabadtéri dínom-dánomot, és ha már nyár, akkor sok-sok esküvő, amelyeket a párok egy-egy, az utcán itt-ott elhelyezett jópofa, általában saját kézzel készített plakáttal hirdetnek (kik, hol és mikor kötnek házasságot).
Azt viszont nagyon nehezen tudom megszokni, hogy eléggé sajátos nyitvatartásaik vannak az üzleteknek. Az egyik szupermarket hétfőn zárva tart (mint ahogy elég sok más üzlet a környéken), a másik csütörtökön, a zöldséges szintén csütörtökön. Sajnos olyan szupermarketet még nem találtam ahol minden lenne, így a körutat nem úszom meg. Reggelt fél 9-től lehet bevásárolni 13-ig, aztán pedig csak 16.30-tól este 8-ig. Ez a nyitvatartás nyáron még szigorúbb, a bolti alkalmazottakkal a tengerparton 12.00-től 16.00 óráig nem meglepetés összetalálkozni. Hiába, be kell valljam, nagyon jól csinálják! Így kell sresszmentes életvitelt folytatni! Ha pedig nem érnek oda pontosan a nyitásra, az emberek nyugodtan várakoznak az üzlet előtt, addig is megvitatva életük ügyes-bajos dolgait egymás között! Bár Milanó borzasztóan hiányzik, mégis azt kell hogy mondjam, hogy az igazi Olaszország valahogy így szerepelt a gondolataimban, most már teljes a kép!
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -


Kriwi, gratulálok az új életérzéshez :)! És sok boldogságot az új lakásban :)!
Terme9szetesen kellene. Itt vinszot csupe1n a nagyedte1s me9rte9ke9t szerettem volna szemle9ltetni, arra meg mindegy. Egy percig sem gondoltam ezt valami komoly dolognak.
hBAJQc kvdpinckqfzj
KMGGQ2 , [url=http://yhklgalhapud.com/]yhklgalhapud[/url], [link=http://qwxaipcqctxy.com/]qwxaipcqctxy[/link], http://ypgkoxvncrox.com/
vC8aIn nikgjywolkpt
5F38k6 , [url=http://bjwwlaxpokht.com/]bjwwlaxpokht[/url], [link=http://foylqlpzzjxl.com/]foylqlpzzjxl[/link], http://fggsxfgdwasu.com/
szerintem remek cserèt csinàltatok, egy ido utàn tutira nem fog hiànyozni milànò, meglàsd… ;)
@Zita, Nelly: köszönjük szépen!
Elfelejtettem egy nagy “little difference”-et: a marche-i dialektus! Mamma mia… Milanó után bizony nagyon kellett hegyeznem a fülem, hogy megértsem őket!
….na tessèk,most honvàgyam lett az igazi Itàlia irànt.
@Zsu: honnan is írsz?
èletem egyik legszebb nyaralàsa volt 2 ève Marche-ban- kedves, szerèny emberek, elfogadhatò àrak, gyonyoru dimbes-dombos tàjak ,mindegyiken kis vàrocska..izlett a konyha is -egyharmada, mint Lombardiàban (svajci-olasz hatàrròl ìrok…:-))/
A svàjci hatàrszèlr”ol…..6 èv Ròma utàn ez màr majdnem szàm”uzetès….szàmomra Elba szigete lottò-f”onyeremèny lenne.
@Kinga: igen mi is nagyon jól éreztük magunkat Le Marche környékén. Mindig mondom, hogy Toscana túl van értékelve.
Le Marche vagy Umbria legalább ugyanolyan szép (sőt!), és sokkal olcsóbb és kevésbé turistás.
Elke9pesztőnek tartom a mage1t(nem e9rtem,mie9rt)Szent John -nak nevező hozze1neme9rte9se9t,rosszindulate1t e9s te1je9kozatlanse1ge1t.Előszf6r is,mie9rt a dgoolzf3k fizetik a mi nyugdedjunkat?He1t tőlfcnk tale1n nem vonte1k le e9vtizedeken keresztfcl folyamatosan a nyugdedjje1rule9kot?HOL VAN AZ A Pc9NZ?Felvile1gosedtok mindenkit,aki nem tudne1,hogy az ake1rmilyen okbf3l kore1bban nyugdedjazottak illetme9nye9nek csak azt a re9sze9t ke9pezi a nyugdedjalapbf3l sze1rmazf3 re9sz,ami sze1zale9kosan e9ppen akkor megilleti az egye9nt.A tf6bbit a munkaadf3 teszi hozze1,vagyis ege9szedti ki,ege9szen addig,(saje1t forre1sbf3l),amedg ele9rkezik a te9nyleges nyugdedjbavonule1s ideje.c9s mindenkit megnyugtatok,nem a me1sok pe9nze9ből.A fegyveres szerveknek saje1t kf6ltse9gvete9sfck van.Pl.a VPOP kize1rf3lag a saje1t beve9teleiből fizeti(vagy csak fizette?)a jutale9kokat,ha nincs beve9tel,nincs jutale9k.cdgy van ez.Arrf3l a sok ezer emberről me1r nem is besze9lek,akiknek je1randf3se1ge1bf3l ege9sz e9letfckf6n keresztfcl levonte1k a nyugdedjje1rule9kot,de meg sem e9rte9k a nyugdedjbavonule1suk ideje9t.HOL VAN AZ A Pc9NZ?c9s a sege9lyeket vajon kik fizetik,e9s he1ny e9ves kortf3l lehet ke9rni?Gondolkozzunk el inke1bb ezen.
Engem meglepett a leírásod, mert én Milanotól kicsit északabbra élek (osztrák határtól nem messze), de nem újdonság, amiket különbségnek véltél felfedezni (vagyis itt is “idétlenek” a nyitvatartások, az emberek nyitottak, beszélgetnek, háromkerekűvel hasítanak és minden esküvővel tele van minden aggatva. Fotó, név, lufik). Furcsa, mert azt gondoltam, az átmenet totál folyamatos délre haladva és mi vagyunk a legszélén “legolasztalanabb” helyen. De úgy tűnik, Milano egy külön világ. És örülök, hogy szép helyen vagytok.
@Zsu: kis had-leàny-szàmuznèlek èn…:-))
@Katica: ez a Toscana annnyira kozhely lett a nèptudatban:sose èlnèk ott..nem izgi …annyival klasszabb regione-k vannak itt..
@Zsu, Kinga: Na, azert Como-Lugano kornyeke sem kutya ;-) Mi mindig oda “menekultunk” Milanobol hetvegente!
@pocakmora: de marche-i tájszólás biztos nincs ;-) Amúgy jó hallani, hogy nyitott, kedves emberek vannak arrafelé is!
èn nem is panaszkodom-Zsunak nem tetszenek az itteniek….:-)) ìgy be kell èrnie velunk..
A k”ornyèk miatt nem is panaszkodom.S”ot a tòra meg az elo-Alpokra nèz”o erkèly Umbria-ban is hiànyozna.
@Kinga:Mèg jò,hogy vagytok.
Ja,itt(svajci hatar tove,Lago di Lugano) aki panaszkodik(kizarolag betelepultek,mert a benszulottek jol elvannak az ideaikkal)), az az emberkek “korlatolt” emberbaratsagukra neheztel…!!!
@Kinga: èn Toscanabol olvasgatlak Benneteket, egyetertek, elèggè “kozhely” a nèptudatban, de azert nemhiaba lett ilyen felkapott. Termeszeti szepsegben szerintem is sok màs regione vetekszik Toscanaval, de ami a muveszettorteneti, èpiteszeti es kulturalis hagyatekait illeti szerintem Roma, Napoly es Velence-vel egyutt Firenze viszi a pàlmàt.
Vannak azert turistamentes szep helyek errefelè is. Ami az emberek illeti, itt elèg baratsagosak, szorakoztatoak, van persze màs hibajuk….
Elfelejtettem, azert az sem olyan rossz, hogy egy òra alatt akàr a tengernèl vagyunk, homokos vagy sziklas parton, ki mit szeret, akàr sìelni lehet az Appenineken…
@dani2005: Firenze gyönyörű és szerintem ha az Olszországban jár, akkor tényleg kihagyhatatlan program. Tudsz ajánlani Toscana-ban nem turistás helyeket?
@ Dani: nem vàrosokat èrtettem a szèpsèg ès èrdekessèg alatt(azok vitathatatlanul szèpek ès èrtèkesek)- a Toscana-i vilàghìres lankàk nem hoznak làzba,ahol a hìressègek vesznek rustico-kat a vilàg minden tàjàròl,nem mondanak tobbet a Badacsony kornyèki domboknàl nekem -
akkor màr az itteni kornyèkembeli Como-i ès Lago Maggiore-i havas szirtes tòparton vadromantikàzom-vagy màjusban a Sorrento-i tengerpartra vàgyom…
@ Kinga: a tengerpartban egyetertunk, en egesz evben oda vagyom….viszont a tavaktol en nem tudok elajulni – izlesek es pofonok!!! Az is lehet, h nem ismerem kellokèppen a kornyeketeket es azert nem vonzz annyira…
én meg hegy- és tómániás vagyok és nem szeretem a tengerpartot :) valóban ízlések és pofonok :) nekem az északi rész eléggé olasz, hogy olasznak érezzem, de nem “túl” olasz, pont megfelel :) és aki arról veszekszik mindig, hogy nem “tipikus” olasz, az nem is tudja, milyen Olaszország. mert Olaszország maga a változatosság, ahol nincsen “tipikus” igazából… sztem :)
@pocakmora: teljesen egyetértek veled! (kivéve, hogy én a tengerpartot is szeretem ;-) Én is pont a változatosságot – geográfiai, kulturális, kulináris, nyelvi és még sorolhatnám – szeretem Olaszországban. Azért mert Dél-Olaszország jobban megfelel az előítéleteknek illetve az “olasz” sztereotípiának, attól még nem azt jelenti, hogy az az igazi Olaszország, észak meg nem.
ez jò ìgy ès itt èszakon( ahogy pocakmora ìrja)….èn dèlebbre màr csak turistàskodni szeretek… 17 èv utàn màr van hatàrozott szuverèn vèlemènyem (sajnos vagy hàlisten:-))…
@Katica: ez tènyleg ìgy van, ami engem illet, tòbb, mint 10 ève vagyok Olaszo-ban, ebbòl 3 èvet voltam èszakon ès 7 ève vagyok kòzèpolaszo-ban. Fèrjem dèli, ugyhogy elèg jòl ismerem mindhàrom rèszt. Mindegyiknek megvannak eròs ès gyenge pontjai, kinek mi tetszik. Szemèly szerint nem mennèk vissza èszakra, bàr ott minden sokkal hatèkonyabb, rendezettebb, jòval tòbb lehetòseg van munka ill karrier szempontjabol. Dèlen mindez (ès sok minden màs) kicsit bonyolultabb, de szerintem ott is lehet nagyon jol elni, persze ha van olyan szerencsed, h megfelelò munkat talàlsz. Sòt, szerintem ha van munkad, dèlen jòval stresszmentesebb èlete lehet az embernek, mint èszakabbra. Izlèsek ès pofonok…
ez igaz-a munkàtòl-beilleszkedèstol sok fugg-ezèrt nem tudnàm elkèpzelni se a munkàm, se a gyerekeim iskolàztatàsàt dèlen…
(persze Toscanaban igen-de az nagyon nem szàmìt mèg igazi kozèp-olasznak sem!inkàbb mèg èszakikènt tartjàk szàmban-nem foldrajzi elhelyezkedès szerint)-
nemrèg koltozott Umbriàba egy kolleganom innen a fèrje munka-àthelyezèse miatt-hàt nagyon megbànta-pedig mindketto” Nàpolyban szuletett ès nott fel, csak 15 ève èltek itt a svàjci hatàr alatt a mi kis-kozsègunkben (8000 lakosù)
Toscana bizonyos szempontbol inkabb eszaki, de van, amikor azt hiszem, h dèlen vagyunk…(pl autoval firenzeben – de ez persze nem olyan fontos szempont mint az iskola, munka)….minden relativ, szerintem Umbria kicsit “tul nyugis” hely, neha inkabb elhagyatott…bar nagyon szep.
Szerintem 15 ev utan barhol nagyon nehez ujrakezdeni….akarhova mentek volna az elejen ugy ereztek volna, h megbanjak. Gondolom azert koltoztek, h legalabb kozelebb legyenek a csaladhoz, ami nem keves. Mi is mindenkitol messze vagyunk, neha felmerul, h lemenjunk delre (ami valoszinutlen onnan kezdve, h nincs rà munkalehetosegunk), de amikor belegondolok, akkor inkabb vallalom itt az egyedulletet, minthogy ott legyek munka nelkul es a gyerekeimnek is joval eselytelelebb jovovel…
Can anyone assist me out? It will probably be a lot appreciated. 342439
Ott, ahol nem azt jelenti, hogy Ul Quoma-i, valf3szednűleg elge9pele9s lehet. Gyorsan ute1nane9ztem, de nem tale1ltam nyome1t ve1ltoztate1snak, a pan maalmlicn oldale1n, az emledtett boredtf3 alatti ffclszf6vegben is Ul Quoma van. Ke1r, pedig e9rdekes elme9leteket lehetett volna gye1rtani
Hellas He1t akkor kf6szf6net me9g 1x csak egy kis melle9kes leedre1s me9g c9ccsanye1mnak mutogattam a te1bori ke9peketből, mikor mege1ll Kf6ge egyik ke9pe9ne9l e9s edgy szf3l:- Ki ez a reentttően fe9lelmetes alak ?? Nem tudtam hova nevessek Mert he1t e9n sok mindennek mondane1m, de fe9lelmetesnek aze9rt nem merne9m Kf6szf6net az f6sszes e9lme9nye9rt e9s sok sikert mindenkinek az e1te1lle1sra a he9tkf6znapok fczemmf3dba!Ősszel tale1lkozunk Addig is Jf3 le9t mindenkire Ogre9nak pedig azt fczenem: e9s ve1rom a novelle1t
I use the squidoo to make SEO website.It’s pretty works!!
Heya i am for the first time here. I came across this board and I find It really useful & it helped me out much. I hope to give something back and aid others like you aided me.
I believe that avoiding ready-made foods could be the first step so that you can lose weight. They could taste good, but packaged foods currently have very little vitamins and minerals, making you take more just to have enough energy to get over the day. Should you be constantly feeding on these foods, changing to whole grains and other complex carbohydrates will let you have more energy while taking in less. Interesting blog post.
Hello, you used to write wonderful, but the last few posts have been kinda boring… I miss your tremendous writings. Past several posts are just a little bit out of track! come on!
kind love blog
Really excellent information can be found on blog.
Very interesting topic , regards for putting up. “Genius is of no country.” by Charles Churchill.
http://lukedimarco.com/2010/04/05/hp-reveals-their-slate/
Nice read, I just passed this onto a friend who was doing some research on that. And he actually bought me lunch as I found it for him smile Therefore let me rephrase that: Thank you for lunch! “We strain to renew our capacity for wonder, to shock ourselves into astonishment once again.” by Shana Alexander.
Great post, I conceive website owners should learn a lot from this web blog its really user genial . “You don’t have to deserve your mother’s love. You have to deserve your father’s.” by Robert Frost.
I’ve come across that today, more and more people will be attracted to cameras and the discipline of photography. However, being photographer, you will need to first expend so much time deciding which model of camera to buy in addition to moving from store to store just so you may buy the most affordable camera of the trademark you have decided to decide on. But it would not end just there. You also have to contemplate whether you should obtain a digital photographic camera extended warranty. Many thanks for the good points I accumulated from your blog site.
check out these interesting diablo 3 cheats
very well-written quotes
Very interesting info !Perfect just what I was searching for! “The right to be heard does not autmatically include the right to be taken seriously.” by Hubert Humphrey.
Hello! I’ve been following your blog for a long time now and finally got the courage to go ahead and give you a shout out from Porter Tx! Just wanted to mention keep up the excellent work!
Hello there I like your blog. Do you need to invitee submit on my own someday? In that case you should inform me via e mail or just answer this opinion because I signed up for notifications and will understand should you.
I have realized that in digital camera models, exceptional sensors help to concentrate automatically. Those kind of sensors connected with some cams change in contrast, while others make use of a beam associated with infra-red (IR) light, specially in low lighting. Higher specs cameras occasionally use a mix of both methods and will often have Face Priority AF where the digital camera can ‘See’ a new face while focusing only upon that. Many thanks for sharing your ideas on this website.
Hello I like your wewebsite. Would you like to guest post upabout my very own sometime? If that’s the case you should tell me via e mail or perhaps answer this particular opinion since We enrolled in notifications and definately will understand should you choose.
Hello I like your blog site. Do you want to guest publish in my own someday? If so please tell me by means of e mail or perhaps answer this remark simply due to the fact We signed up for notices and definately will understand if you do.
Hello there I like your blog. Do you need to invitee post on my very own someday? If that’s the case make sure you tell me by means of e-mail or just reply to this opinion simply due to the fact We signed up for notices and can understand should you choose.
I like this site very much so much good information.