Kapcsoljuk Moie-t, ahol megkerestük Kriwit, hogy meséljen nekünk az ottani élet jellegzetességeiről.
- Kriwi, bizony már jó pár hónapja nem hallottunk felőled. Pontosabban június végén láttunk utoljára, és csak pár napja tűntél fel újra körünkben. Mi történt ez alatt az idő alatt?
- Így igaz. Összeszedtük cókmókjainkat, és bezártuk a novate milanese-i lakásunk ajtaját egy életre. Az irányt Ancona felé, egészen pontosan Moie-ba vettük egy nyugodt, vidéki élet jövőképével a fejünkben.
A költözés nehezen indult neki, utólag már látom, hogy öngyilkosság ilyesmit nyárra tervezni. Az olasz nép ilyenkor nyaral, és nem sok kedve van villanyt, gázt és vizet bekötni, az irodai ügyintézés lelassul, helyenként megáll. Bútorboltokból sorra küldtek el minket, mondván hogy térjünk vissza szeptember első heteiben.

Aztán pedig augusztus közepén megtört a jég, és „minden” készen állt, hogy beköltözzünk vadiúj lakásunkba. Azóta is folyik lázasan a lakberendezés – úgy tűnik – soha véget nem érő időszaka..

- Gondolom, merőben más az itteni élet, mint a milano-i. Melyek azok a különbségek, amelyek egyből szemet szúrtak miután ideértél?
- Little little differences-ként rögvest feltűnt, hogy jé, mennyi Ape jár errefelé. Szinte minden nap 3-4-et látni belőlük az utcán, amint elpöfögnek egy-egy széles vigyorú, idősebb férfival a volánnál. Az is furcsa volt elsőre, hogy a pizza náluk nem a Milano-ban megszokott pizza, hanem inkább a foccacia néven milano-ban megismert, hagymával, cukkinivel esetleg rozmaringgal elkészített, magasra kelesztett tészta. A házilag készített verzióra értem, természetesen pizzeria-ban találni „igazi” pizza-t is. Említeném még a little little differences-ek között az utcán beszélgetni leálló embereket (még ha ismeretlenek is), a sok-sok mosolygós arcot, a nyáron éjszakáig tartó szabadtéri dínom-dánomot, és ha már nyár, akkor sok-sok esküvő, amelyeket a párok egy-egy, az utcán itt-ott elhelyezett jópofa, általában saját kézzel készített plakáttal hirdetnek (kik, hol és mikor kötnek házasságot).

Azt viszont nagyon nehezen tudom megszokni, hogy eléggé sajátos nyitvatartásaik vannak az üzleteknek. Az egyik szupermarket hétfőn zárva tart (mint ahogy elég sok más üzlet a környéken), a másik csütörtökön, a zöldséges szintén csütörtökön. Sajnos olyan szupermarketet még nem találtam ahol minden lenne, így a körutat nem úszom meg. Reggelt fél 9-től lehet bevásárolni 13-ig, aztán pedig csak 16.30-tól este 8-ig. Ez a nyitvatartás nyáron még szigorúbb, a bolti alkalmazottakkal a tengerparton 12.00-től 16.00 óráig nem meglepetés összetalálkozni. Hiába, be kell valljam, nagyon jól csinálják! Így kell sresszmentes életvitelt folytatni! Ha pedig nem érnek oda pontosan a nyitásra, az emberek nyugodtan várakoznak az üzlet előtt, addig is megvitatva életük ügyes-bajos dolgait egymás között! Bár Milanó borzasztóan hiányzik, mégis azt kell hogy mondjam, hogy az igazi Olaszország valahogy így szerepelt a gondolataimban, most már teljes a kép!