Már megint főztem…

Tegnap arra jöttem rá, hogy a spenót gyakorlatilag bármilyen sajttal keverve isteni. Legutóbb parmezános volt nagykagylós tésztával, most a spenóthoz ricottát kevertem és lepénybe raktam. És annnnyira jó lett, hogy megint blogolásra ihletett.

Természetesen az elkészítés ismét gyors és pofonegyszerű. Kell hozzá:

készen vásárolt leveles tészta
1 nagy gerezd fokhagyma
őrölt szerecsendió
250 g ricotta
300 g friss spenót (ha nincs, akkor fanyalodjunk rá a mélyhűtöttre)
1 ek. olaj
pici só

Az olajon pict megpirítottam a fohagymát, rádobtam a spenótleveleket és a pici sóval, szerecsendióval megfonnyasztottam (eddig kb. 5 perc). Hozzáöntöttem a ricottát és tűz fölött jól összekevertem őket. Egy kerek tepsit kibéleltem a tésztával (a peremét is!), belelapátoltam spenótos-ricottás krémet, és lefedtem egy lap tésztával (körben össze kell csipkedni, ahol a két tészta összeér, így nem folyik majd ki belőle a cucc és különben is ettől olyan kis helyes, elegáns pereme lesz.

(A lenyesett tésztdarabkákból szívecskéket, virágokat, köröket meg ilyesmiket vágtam, amit a lepény tetejére véletlenszerűen felhelyeztem – ez a része a teljesen fakultatív és gyakorlatilag teljes időpocsékolás, de jó alkalom kiélni a kreatív hajlamokat. Már ha van.) Ha a lepényt fényesen szereted, kend meg a tetejét egy felvert tojással, de ha ez elmarad, akkor se fogja senki észrevenni.

Sütőben 180 fokon 10-15 perc alatt kész lett. 

torta salata con flash schermato
Creative Commons License photo credit: Geomangio – salvate il festival della fotografia!

(Nem, nem azért kellett mástól képet kölcsönöznöm, mert az enyém annyira ronda lett,
hanem azért mert elfogyott, mielőtt eszembe jutott volna lefotózni!)

Aki az előző spenótos receptem és e között kísérteties hasonlóságokat vél felfedezni, az ne forduljon rögtön pszichológushoz. Mint a mellékelt ábra is mutatja, a fokhagyma+spenót+szerecsendió+valamilyen sajt+valamilyen tésztaféle mindig, mindenkor nyerő kombinációk. Bizonyítandó eme elméletemet, lehet kérem konkrétumokat javasolni az utolsó kétfajta hozzávalóra, én pedig megígérem, hogy kipróbálom. És az eredményről e fórumon őszintén beszámolok.

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

16 megjegyzés a “Már megint főztem…” bejegyzésre

  1. CsillaM szerint:

    Ja,tudod,a spinaci&ricotta egyveleget kozkedvelten hasznaljak erre-arra….torta salata,canelloni toltelek ….

  2. mimke szerint:

    Én is nemrég hasonlót csináltam, csak a spenótba tejfölt kevertem, és kis muffinformányi izéket gyártottam :)

  3. CsillaM szerint:

    …cannelloni…’n’ hijjan…
    ..es a spenot meg rantottanak is igen inyrevalo!!!!

  4. pazzo szerint:

    Fincsi! A múltkor spenótos gnocchinit főztem. Kedvenc lett.÷)

  5. Katica szerint:

    @pazzo: recept van?

  6. kriwi szerint:

    Pont szombat este ettem ilyen leveles tésztás lepényt, a barátnőm gyártotta vacsorára, és úgy hívta hogy …. rustici!? Volt spenótos-sajtos, volt sonkás-sajtos, a többiről lemaradtam, mert elfogyott :-(

  7. ZZita szerint:

    Plusz egy spenótos kaja, amit a gyerekek is megesznek :D :D

  8. Kinga szerint:

    torta rustica-
    a maradèk (mindenfèle) hètvègi zo:ldsèg-maradèk eme sorsra jut nàlam../ugye CsillaM???/-csakhogy az olasz “sima” ricotta nem megy nàlunk-igy vagy fontina-t, vagy bàrmilyen fustolt sajtot beleteszek- ès- mea culpa a vegàsoktòl- kockàzott speck-et vagy pancetta-t is beleszòrok(otthon MO-on a bacon is megteszi) -
    tanùim vannak- / nini anya:a sòstortàd!/
    hogy Katica az èn sutombol kèszult fotòt tette fel :-))
    màrmint a ma esti vacsorànkat! plagio! :-)) jò ètvàgyat!!

  9. pazzo szerint:

    Recept? Ha lesz időm, elküldöm.÷)

  10. H. szerint:

    Én gyakran főzök erről a blogról:) az igazi carbonara-s recepttel teljesen levettem az ismerőseimet a lábukról, még a szardíniai pasim is nagyon megdicsért… pont most kerestem valami leveles tésztás zöldséges sütőbensüthető izét, és lám
    ja, és a spenóttal azóta főzök, mióta itt olvastam

  11. Katica szerint:

    @H.: hát ez nagyon jó! Mirával csináltunk strapacska ízű olasz tésztát is. Érdekel? :-)

  12. H. szerint:

    már hogyne érdekelne, a sztrapacskát imádom, nagy kár, hogy a jó kis tejfölös túrós szalonnapörcös után két napra bevagy a pocim:)

  13. H. szerint:

    és amúgyis jövő htáé szombaton jön a pasim, úgyhogy a tészta és a rizottó minden variánsára vevő vagyok, nehogy elunjuk….
    és még egy kérdés…. hogy kell csinálni, hogy ennyi szénhidrát evés mellett az ember ne hízzon el, van valami titok?

  14. dani2005 szerint:

    Senki nem hiszi el, de tenyleg fòleg attòl fugg, h milyen màrtàst csinal az ember a tesztahoz….ja, ès otthon nagyon gyakran olyan tesztat hasznalnak, amiben tojas is van, pedig a mindennapi olasz teszta csak kulonfele lisztbol es vizbol van.

  15. Katica szerint:

    @H.: jól van, akkor hétvégén felrakom a receptet :-) Hogy ne hízzon el az ember, azt így kell csinálni, hogy egyrészt olyan tésztát eszik, amit dani2005 javasolt és friss zöldségből készült szószt raknak rá, másrészt meg az olaszok (legalábbis akiket én ismerek) nem nassolnak nap közben és ebédet, vacsorát mértékkel fogyasztanak.

  16. H. szerint:

    most már mindent tudok, köszi nektek, majd beszámolok


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.