Tejföl? Megtaláltam!

Ha azt kérdezik, mi hiányzik Magyarországról, akkor az első dolog, ami eszembe jut, a tejföl. A kezdeti időkben kétségbeesetten kutattam utána a kisebb-nagyobb bevásárló központok polcain, de ez hiú próbálkozásnak bizonyult. Aztán elkezdtem más megoldásokat keresni. Íme hát az alternatívák.

1. Milánóban a via Brera-n van egy kisbolt, ahol kizárólag külföldi, Olaszországban nem vagy nehezen beszerezhető élelmiszereket árulnak. Itt találtam is német gyártmányú tejfölt. De egyrészt az ára igencsak borsos, 2,5 euró egy másféldecis doboz; másrészt sokkal hígabb és savanyúbb, mint amit otthon megszoktunk.

2. Bergamo közelében élő magyaroktól hallottuk, hogy az ukrán kisboltokban illetve piacokon feltűnő ukránoknál fellelhető az igazi, hamisítatlan tejföl. Na, ezekre az ukránokra eddig Milánóban még nem sikerült rátalálni.

3. Saját gyártmányú tejföl, friss és pasztőrözetlen tejből. A Garibaldi metróállomásnál van is egy tej-automata, ahol lehet pasztőrözetlen tejet kapni. Egyszer vettem is, de végül nem jutottam el odáig, hogy tejföl legyen belőle. Túl macerás és nem vagyok biztos benne, hogy a megfelelő eredményre vezet. Ha valaki megpróbálkozik vele, akkor kiváncsian várom a tapasztalatokat!

4. Sima tejszín és natúr joghurt elegye. Kipróbáltam, de sem az állaga, sem az íze nem kielégítő, egy az igazi tejfölhöz szokott magyar embernek.

5. Crème fraîche, az Esselungában általában kapható, a nemzetközi szakirodalom szerint a tejfölhöz hasonló tejtermék. Szerintem is hasonlít, de még nem az igazi. A tejfölnél sűrűbb, zsírosabb és kissé sárgás színe van. Nem véletlenül hívják az olaszok Burro di Normandia-nak, vagyis “normandiai vaj”-nak. Ha nincsenek túl nagy elvárásaink, akkor valóban lehet tejföl helyett használni.

#cremefraiche
Creative Commons License photo credit: cafemama

6. Amerikai-görög barátnénk ismertett meg minket a görög joghurttal, ami – mint kiderült – a legtöbb nagy szupermarketben beszerezhető. És most jön a katarzis! Ez az, ami valóban legközelebb áll a mi tejfölünkhöz. Talán egy picit savanyúbb, de ugyanolyan hófehér, ugyanolyan krémesen sűrű és pont ugyanúgy lehet felhasználni. Az ételekbe főzve észre sem lehet venni, hogy nem igazi tejföllel van dolgunk.

(OFF: Ha már görög joghurtnál járunk, akkor muszáj megemlítenem, hogy leöntve egy kis mézzel és nagyobb darabokra tört dióval meghintve egyszerűen isteni! Nagyon finom, egészséges és szemet gyönyörködtető édesség. Ha egyszer rengeteg tejfölre teszek szert, akkor ki fogom próbálni azzal is.)

7. És persze a legjobb megoldás, hozatni az idelátogató rokonokkal és barátokkal igazi magyar tejfölt otthonról. Csak szervezés és türelem kérdése.*

*Ezúttal kérem minden kedves Milánóba látogató olvasónkat, hogy legyen szíves, hozzon nekünk tejfölt. És ha lehet, akkor csomagoljon mellé néhány Túró Rudit is! Köszönjük.

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

767 megjegyzés a “Tejföl? Megtaláltam!” bejegyzésre

  1. mimke szerint:

    Hát ez tök vicces..Persze nem is én lennék, ha nem áltam volna neki keresgélni, hogy hogyan lehet otthon tejfölt gyártani ;)

  2. rita szerint:

    Görög joghurt a rakott káposztára? Hmm, nem is rossz.
    Hozzátok még nem tört be a Lidl, ott vannak német áruk, esetleg tejföl is. Bio boltokban is fel lehet fedezni néha tejfölekvivalens terméket.

  3. Katica szerint:

    @mimke: és mit találtál?
    @rita: Udineben láttam Lidl-t úgy 5 évvel ezelőtt, de utánanézek. Egyébként meg éppen ez az, hogy állítólag tejfölekvivalensek akadnak, de egyik sem az igazi. (A görög yoghurt eddig az egyetlen, ami elfogadható.) Ha van még ötlet, ide vele, én szívesen próbálkozom :-)

    • James szerint:

      The Milford, Ct., location is their first. The foudner is a graduate of Yale, with plans to franchise. Oh, by the way, the statement that Franchises fail almost as often as regular restaurants is completely and statistically untrue.

    • Aldi szerint:

      The whole process takes ages but with asacntssie from a certified and a qualified tax pro, it can be quite rewarding as you’ll save sufficient funds while you are at it.

  4. Babarum szerint:

    Ahh, a tejföl! Ne is mondd, rohadtul tud hiányozni.
    Kenyeret ugye meg már magam sütök, így a kolbász és a szalámi után talán a tejföl hiányzik a legjobban.
    Találtunk helyettesítőt egy kilós kiszerelésben, aranyáron. Danish sour cream. Nézz szét, hátha van valahol felétek is! :)

    • Luan szerint:

      The only question I can raelly answer for you is the first one. The 2 ways I have seen ice cream come from my previous jobs are either in a big tub where the ice cream is already to go and you just put it in the machine and the other is a liquid where the machine freezes it and it comes out as ice cream. As for where to find supplies check a store like Sam’s Club. They offer a lot of stuff for small businesses and may have some of the stuff your looking for.

  5. kinga szerint:

    1. van Lidl Olaszorszàgban mindenhol(sose jàrtam benne)
    2. 2 db Esselunga van a kornyèkemen- ezt a Creme fraiche-t mèg mutatòban se hallottàk-làttàk….
    3. de ugyanitt van a fent emlìtett gorog joghurt FAGE a màrkaneve, abbòl is a 2% zsìrtartalmù tejfel helyett igazi….
    4. 5 perc tolem a svàjci hatàr-ott lehet tobzòdni tejfolben…

  6. Furbetta szerint:

    Párom is szállított már Kisvirágnak Mo.-ról fincsi tejfölt!

  7. CsillaM szerint:

    Igen,LIDL itt is vegetalgat….de,tejfoltelenek….adaptalodtak az itteni “nemigenyekhez” ;-)!!?….Svajcban meg… mintha otthon lennek…tejfolileg is….:-)!!!

    • Waachii szerint:

      Ne9meth Andre1s:Felkarban, tricepszne9l e9rzem a fe1radse1got 60mp kf6rfcl, sze9p lasasn behajlik a karom. Le is kell jf6nnf6m, mert fejre esne9k. Varie1lgatok mindennel, a kezeim kf6zti te1volse1ggal e9s a falhoz valf3 kf6zelse9ggel is. Furcsa, hogy vannak le1tszf3lag nem is erős emberek, le1nyok is, akik sime1n egy- me1sfe9l percig csine1lje1k, e9n meg nem tudok tove1bble9pni. Most azt tervezem, hogy szintet le9pek, de megtartom a tf6rekve9st ennek fejleszte9se9re is. A gondot az okozza, hogy mike9nt ve1rhatom el, hogy egyszer majd egykezes fekvőte1maszt csine1lok ke9ze1lle1sban, ha ke9t ke9zzel nem megy egy perc ff6le9. Az is e9rthető, hogy nem mindenkinek ele9rhető a hat gyakorlat mindegyike9nek mesterle9pe9se sem, ahogy Darky edrta egyik cikke9ben, de aze9rt ez me9g csak a he1rmas szint, nem lenne jf3 itt megrekedni, főleg fagy, hogy a tf6bbi meg sze9pen fejlődik.Kf6szf6nf6m a tane1csokat neked is Fegyencnek is.fcdv.

  8. Manka szerint:

    Nekünk tejföl-ügyben szerencsénk van, a mindenütt “sour cream” pontosan ugyanolyan, mint az otthoni. :) Aki látogatóba jön, attól rendszerint túrórudit kérünk, őrölt paprikát, meg hasonlókat. Ja, és itt a lengyel boltokban érdemes nézelődni, ha “hazaira” vágyunk.

    • Khalid szerint:

      A franchise aeemegrnt offers all parties boundaries and structure. Everyone should read their aeemegrnt carefully and obtain advice. Only recently, we had a franchisee that did proceed with an offer to sell their business without written approval; however, after meeting with the purchaser we are more than pleased with the quality of person joining our group. Surely a franchisor has the right to maintain high standards. As for the franchisee it was a simple case of not being aware of the clause. Furthermore as a franchisor, it is improper, immoral and illegal for us as a franchisor to open alternative brands of stores, with similar products (i.e greeting cards, stationery, magazines etc) using an alternative model. This is protection for franchisees. Mike Kentros

    • Surendra szerint:

      Huge success at the Expo! Great Master Enquiries, frasihcne enquiries (phew) We’ve got our running shoes on and pretty excited about the growth happening in Victoria.Can’t wait til next year. Might need all hands on deck! Ola!

  9. Euthymia szerint:

    Szia, én a túróval voltam így, hogy nagyon hiányzott, mert a tejfölt helyettesítettem ezzel-azzal, de aztán szerencsére sok lengyel miatt egyre több lengyel bolt nyílt és ott van finom túró és a helyi Crème fraîche egészen közeli a tejfölhöz, illetve a sour cream, de sokszor tejszínt használok, finomabb és hm sajnos zsírosabb is :)

  10. kisvirag szerint:

    ismeros magyar hazaspar talalt valamelyik boltban nemet 10%os tejfolt, de en azota se bukkantam ra, lehet rossz helyen kerestem :)
    ahogy furbetta is mondja, hoztak mar nekunk parszor tejfolt, meg mas ismerosok is, mikor jottek.
    Nekem jelenleg a gyulai májas/jófajta házimájas hiányzik úgy istenigazából, na meg egy kis abált vagy húsos szalonna.

    Viszont most hogy megyünk osztrákokhoz/németekhez jó lesz végre ha csak részben is, de kicsit hazaibb ízeket enni :)

    • Karen szerint:

      Este3o muito lindos esses nsosos primos!!!!!! Com a camiseta do greamio ente3o nem se fala Desejamos toda a felicidade do mundo a voceas, pois sabemos que vcs merecem .Um grande abrae7o e ate9 se1bado .hhehheheh o grande dia .

    • Asim szerint:

      gabibuilder szerint:Szia Bale1zs!Edzettse9gi szitntől ffcggően 12-30 kf6zf6tti isme9tle9ssze1mot mondane9k! Semmi esetre sem tf6bbet. Ha tf6bb megy, akkor a gyakorlat kiviteleze9se9nek rove1se1ra szokott menni a tf6bb e1ltale1ban. Gyakorlatonke9nt 4 sorozattal ele9g bombe1zni. A gyakorlato sze1ma sem kell legyen tf6bb 2-3-ne1l.Pihenőidőt sze9p lassan levinni. c9n kb 20me1sodpercre szoktam. Az ele9g, hogy szusszanjak egyet, ahhoz meg keve9s, hogy kipihenje mage1t rendesen az izom.

  11. Katica szerint:

    júj, gyulai májas! kisvirag, ez övön aluli volt! :-)

  12. kisvirag szerint:

    Katica, nekem sincs, szóval szenvedjünk együtt :)

    • Auth szerint:

      Nekem gyerekkorom f3ta e9letforme1m az hogy edtezt legyek, nekem az a rendellenes, ha valaki nem edtezt e9s elhanyagolja mage1t, nem becsfcli meg azt, ha a terme9szet ege9szse9ges testet adott neki, me9gis pusztedtja e9s nem is gondol bele, mit dob el mage1tf3l.Vide9ki kf6rnyezetben nőttem fel, nyolce9vesen me1r fe1t hasogattam fejsze9vel e9s rakodtam a rf6nkf6ket meg a tuskf3kat, ha nem dolgozgattam ilyesmit, akkor fekvőte1maszoztam, felfcltem, guggoltam futottam e9s fagy me1sztam fe1ra, mint egy csimpe1nz. Ke9sőbb elkezdtem jiu-jitsuzni is e9s akkor szerettem meg igaze1n kfczdeni. Azf3ta kick-boxoltam is e9s most MMA-zok.A bunyf3 melle9 crossfit, ketlebell e9s hagyome1nyos callisthenics edze9sekkel fejlesztem az erőmet e9s az e1llf3ke9pesse9gemet e9s fagy tale1ltam, hogy tf6ke9letesen megfelel a ce9lra. Valf3ban elsaje1tedthatf3 a pusztedtf3 erő, amit Paul Wade e9s Pavel edrnak a kf6nyveikben e9s e9n me9g e9pp most kezdek igaze1n re1e9rezni erre az erőre.A bunyf3s edze9seken persze te1rsase1g van, jf3 dolog a tesf3immal edzeni, de nem menne9k szivesen egy edzőterembe, ahol ismeretlen felkokszolt arcok susogf3s melegedtőben kilf3s fuxokkal keme9nyedtenek. A callisthenic edze9st ake1rhol elve9gzem jf3forme1n e9s engem egy szar nap ute1n megnyugtat. daj erőt kapok tőle, nyugodt erőt e9s ke9sznek e9rzem magam a kf6vetkező adag hfclyese9gre, amit dob a ge9p. c9n szeretek egyedfcl is edzeni. Jf3t tesz a le9leknek. Be1r e9n mage1nyosabb fajta vagyok lehet ti me1shogy e9rzitek.A me1sik: se9rfcltem me1r egy pe1rszor, derekam, edzfcleteim, stb. A barom orvosra hallgatok, aki azt modta ne edzzek tf6bbe9, most nyomore9k lenne9k. Az okosan e9s szabe1lyosan ve9gzett callisthenics gyakorlatok megerősedtette9k a derekamat, he1tamat e9s a ve1llamban is elmfalt a fe1jdalom. A le9nyeg: rengeteget kf6szf6nhetek az edze9snek, tf6bbet, mint be1rmi me1snak.Motive1cif3: ege9szse9g, erő, olyan ke9pesse9gek, ami keveseknek van csak, fe9rfias kfclső, nem mint ami a sok ratyinak van. De van me9g ami ezen kedvfcl le9tezik e9s tale1n a legerősebb de keveseknek van: legyen hozze1 ve9red, e9rezd azt a semmihez nem hasonledthatf3 e9rze9st, amikor lekfczdesz egy fajabb akade1lyt, kifctsz valakit, lekopogtatod az ellenfeledet, de ami a legnehezebb: legyőzf6d a saje1t gyengese9gedet. Azte1n a sok elnőiesedett ratyififa szeme9be ve1god, hogy te erre nem vagy ke9pes e9s ha me9g a csaja is inke1bb ezek ute1n veled dug az megfizethetetlen De ez az e9n utam, mindenkinek megvan a saje1tja, csak csine1lje1tok, ne gondolkozzatok rajta.

    • vutanppez szerint:

      TA6FLG , [url=http://pafxypattcfz.com/]pafxypattcfz[/url], [link=http://tkfmnzqmstcn.com/]tkfmnzqmstcn[/link], http://nqtdqpqcogjb.com/

    • ftlcusl szerint:

      olQQd5 , [url=http://zfihtyqctbph.com/]zfihtyqctbph[/url], [link=http://yudaqneiujhl.com/]yudaqneiujhl[/link], http://jdfcligwphox.com/

  13. Sofina szerint:

    Én a fehérrépával voltam idén gondban. Még az eladó is kinevetett..

  14. kisvirag szerint:

    még jó, hogy én azt nem szeretem :)

  15. susnye szerint:

    Na ezeknek az ajánlásoknak én mi is utánanézünk a párommal, itt is van Lidl. Nekünk is nagyon hiányzik a tejföl! :)

    • Geralynn szerint:

      This piece was a lifejacket that saved me from drwionng.

    • Marco szerint:

      Halise1g a Ne9peknek!Azt gondolom, hogy ez a tale1lkozf3 is bzoniyedtotta, hogy a szerepje1te9k nem csak ne9he1ny dobf3kocke1s szedne9sz alkalmi le9gyottja, hanem egy keve9sbe9 ismert (e9s me9g keve9sbe9 elismert) kf6zf6sse9g soha fel nem bomlf3 szf6vetse9ge! Me1r re9gf3ta fagy gondolom, hogy vagyunk annyian, hogy ake1r egy orsze1gos tale1lkozf3t is nagy e9rdeklőde9ssel fogadne1k az e9rintettek! Mindennek szerintem főleg ff6ldrajzi illetve ffcggetlense9gi okai lehetnek! e9s akkor a tale1lkozf3rf3l Tetszett a hely (mint mindig), be1r valf3ban ne9ha tfal kf6zelinek e9s hangosnak e9reztem a szomsze9d csapatokat!c9n is f6rfcltem annak, hogy ke9pviseltette mage1t a fiatalse1g is (a Ndadadada DZSENERc9SŐŐŐN )! Mi jf3l szf3rakoztunk, a KM-fcnk jf3l tolta a leedre1sokat, e9s (be1r a modul e9rdekesen ze1rult) a sztori sem volt nagyon zse1kutca kupac! Meg kell jegyeznem, hogy ne1latok 10-ből kilencszer edgy kezdi a KM a mese9le9st: Bocsi, de csak tegnap kaptam meg a modult! Me1r nem is kf6tfcnk erre a mondatra fogade1sokat! Be1r tudom, hogy nehe9z elegendő (e9s jf3) KM-et tale1lni ennyi csapatra!Be1r elsősorban ugye nem a dedje9rt je1tszunk, de szerintem jobb volt, amikor re9gebben az első 3 helyezett megkapta a mage1e9t , e9s azute1n jf6hettek a tf6bbiek! Biztos van logika a mostani lebonyoledte1sban is!Nem tudom, hogy elmondtam-e mindent (me1sok szerint biztosan me9g tfal sokat is), de e9n mindenesetre ott leszek a kf6vetkezőn is! me1r ha beengednek d6sszegezve: jf3l e9reztem magam kf6zben is e9s ute1na is e9s ez volt sze1momra a le9nyeg!Kf6szf6nf6m a Krf3nike1soknak!Be9ke!

  16. morzsa szerint:

    tudom elég régi a bejegyzés, de hátha segíthetek vele: tegnap találtam először tejfölt (panna acida) a Billaban. mint az álom, olyan jó :) a boldogság netovábbja:)

  17. Quentin Germy szerint:

    Actually when someone doesn’t know after that its up to other users that they will help, so here it happens.

  18. I like the valuable details you supply inside your articles. I

  19. Debate szerint:

    I can see that you are are genuinely passionate relating to this! I am trying to produce my own website and youve helped me with some great information.

  20. bron szerint:

    hi this post assist me full . .in the event you want watches men go to my websites is extremely assist you for men watches. .thank man great job. 872313

    • Alexander szerint:

      misswhitedaisy / Have you happened to run into Michael Bolt? 97 SPD QB. yeah QB! he tears up any dfsneee and A potential. If you like fast RB the best are lemarcus taylor 97 SPD A potential, leron james 97 SPD A potential Ozzie Jones 99 SPD A potential but he cant break a tackle. The best WR hands down IMO is Aundrey Bender 6’3 99 SPD 99 JMP.

    • Janet szerint:

      If you have got a home based office or you make some ptmyenas to a charitable organisation, one might be able to itemize their taxation assessments instead of taking the homogenized reductions. Ultimately , one can use their tax standing to pay less tax. In reality an individual filling standing defines the type of tax exemptions they are going to get.

  21. Spot lets start function on this write-up, I in fact believe this remarkable internet site requirements additional consideration. I

  22. Cartas de amor szerint:

    of course like your web-site however you need to test the spelling on quite a few of your posts. 713678

  23. Playa del carmen szerint:

    Resources such as the one you mentioned here are going to be very useful to myself! I will post a website to this page with my blog. I am sure my visitors will discover that very useful.

  24. kore dizileri szerint:

    Greetings thanks for fantastic put up i was browsing for this concern survive a couple of days. I will search for following precious posts. Have fun admin.

  25. wifi repeater szerint:

    Wohh just what I was looking for, appreciate it for putting up. “Be nice to everyone on your way to the top because you pass them all on the way down.” by Fred Hufnagel, Sr..

  26. i cant get how it is possible to share like this remarkable posts admin very much thanks

  27. davetiye szerint:

    i bookmarked you in my browser admin thank you a lot i will likely be in search of your following posts

  28. mujeres szerint:

    Hi there Tejföl? Megtaláltam! | the italian job, életöröm Olaszországban – mujeres

  29. chooks franchise szerint:

    I want to start selling hair bows. How do I get a website started and what are the costs?. How do I design it?.

  30. Tejföl? Megtaláltam! | the italian job, életöröm Olaszországban I was recommended this website by my cousin. I am not sure whether this post is written by him as no one else know such detailed about my difficulty. You are amazing! Thanks! your article about Tejföl? Megtaláltam! | the italian job, életöröm OlaszországbanBest Regards Craig

  31. It’s actually an awesome plus helpful bit of information and facts. I am pleased you contributed this specific tips around. You need to be united states educated like this. Many thanks for expressing.

  32. hilton franchise szerint:

    One of the newest and latest ideas……

  33. Some truly good posts on this site, appreciate it for contribution. “An alcoholic is someone you don’t like who drinks as much as you do.” by Dylan Thomas.

  34. Greetings from Los angeles! I’m bored to tears at work so I decided to browse your site on my iphone during lunch break. I really like the knowledge you provide here and can’t wait to take a look when I get home. I’m surprised at how quick your blog loaded on my phone .. I’m not even using WIFI, just 3G .. Anyhow, very good site!

  35. I would like to thnkx for the efforts you have put in writing this blog. I’m hoping the same high-grade site post from you in the future as well. In fact your creative writing skills has inspired me to get my own website going now. Really blogging is spreading its wings and growing quickly. Your write up is a great example.

  36. home szerint:

    What’s up Tejföl? Megtaláltam! | the italian job, életöröm Olaszországban – home

  37. Thank you for some other excellent post. The place else may just anybody get that type of info in such an ideal method of writing? I’ve a presentation subsequent week, and I’m at the search for such information.

  38. dizi indir szerint:

    hey admin thanks for great and easy understandable article i loved your blog site website truly very much bookmarked also

  39. orkin franchise szerint:

    hey there and thank you for your information – I’ve certainly picked up anything new from right here. I did however expertise some technical issues using this web site, as I experienced to reload the site lots of times previous to I could get it to load correctly. I had been wondering if your hosting is OK? Not that I am complaining, but slow loading instances times will sometimes affect your placement in google and could damage your quality score if advertising and marketing with Adwords. Anyway I am adding this RSS to my email and can look out for a lot more of your respective interesting content. Ensure that you update this again very soon..

  40. Thank you so much for giving everyone an extremely terrific possiblity to discover important secrets from this web site. It is often so pleasant and also full of amusement for me and my office colleagues to visit your blog a minimum of 3 times in a week to read the newest things you will have. And of course, I’m also actually astounded concerning the superb tips and hints you serve. Certain 2 points in this posting are unequivocally the most effective we have ever had.

  41. Wonderful items from you, man. I have have in mind your stuff previous to and you are just extremely magnificent. I actually like what you’ve got here, really like what you’re stating and the way through which you say it. You make it enjoyable and you still care for to stay it wise. I can’t wait to learn much more from you. That is actually a wonderful website.

  42. Did you hear about any new releases offering short term loans?

  43. www szerint:

    Aloha Tejföl? Megtaláltam! | the italian job, életöröm Olaszországban – www

  44. page mujeres szerint:

    Alright Tejföl? Megtaláltam! | the italian job, életöröm Olaszországban – page mujeres

  45. Franchise Tips szerint:

    It’s laborious to seek out knowledgeable individuals on this topic, but you sound like you realize what you’re speaking about! Thanks

  46. Thanks so much for giving everyone an exceptionally spectacular opportunity to read critical reviews from here. It is often very awesome and as well , packed with a great time for me and my office fellow workers to search the blog not less than three times every week to study the new guides you have got. And lastly, I’m just always fulfilled with the astounding thoughts you serve. Certain two facts in this article are clearly the very best we have all ever had.

  47. I simply couldn’t go away your web site before suggesting that I actually loved the usual information a person supply on your guests? Is going to be back ceaselessly in order to inspect new posts

  48. It is really a great and useful piece of info. I’m satisfied that you shared this useful info with us. Please keep us informed like this. Thanks for sharing.

  49. izmir eskort szerint:

    i cant get how it is possible to reveal like this astounding posts admin very much thanks


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.