Hétvégén Rómában jártunk. Turistáskodtunk. Habár legalább havonta egyszer ellátogatok oda, mégis kellett ez a hétvége, hogy megismerjük kicsit az igazi Rómát. Le is vontunk néhány tanulságot, ami hasznos lehet, ha annak, aki az “örö városba” látogat:
- Tengeri herkentyűs halvacsorát kedden vagy pénteken érdemes megejteni, ugyanis ezeken a napokon érkezik friss halászzsákmány Rómába.
- A Colosseum-ot leginkább idegenvezetővel („guided tour”) érdemes bejárni. Egyrészt a bent elhelyezett táblákból nagyon kevés van, és azok sem túl informatívak. Másrészt a „guided tour” csak 4 euróval kerül többe, viszont nem kell végigállni az időnként akár egy órás sort.
- A standard turistaprogramban ugyan nem szerepel, mégsem szabad kihagyni a kulcslyukba kukucskálást!
- A Palatino-nak az összes be- és kijárata a Colosseum oldalán van. Akármilyen csábítóan hangzik átvágni rajta és akármennyire is azt sugallja a térkép, hogy van kijárat a másik oldalon, felejtős.
- Az egynapos metrojegy csak az érvényesítés napján éjfélig érvényes (akkor is, ha este 8-kor vásároltad és csak egyet utaztál vele)
- Rómában éjfélkor is csúcsforgalom van. Sőt, hétvégén éjszaka nagyobb a forgalom, mint nappal.
- Sok ugyanolyan nevű utca és tér van, ezért a címen kívül azt is érdemes kideríteni, hogy Róma melyik kerületében van, vagy pontosan beazonosítani előre a térképen.


Nézd meg térképen
Kenyeret és cirkuszt a népnek (muhaha:))
Én szeretnék kulcslyukba kukucskálni, ki visz el Rómába?
nagyon jó szállás Róma központjában!!!! Paolonál!!! múlt héten voltunk és mindenkinek csak ajánlani tudom, szobákat-apartmanokat ad ki a TERMINI mellett, nagyon jó áron (40-50 euro / 2 fő, szezonfüggő) korrekt szállás, Paolo nagyon kedves és mindenben segít, időnként még busz-metrobérletet is ajándékoz a vendégeinek. Info: romai.vakacio@gmail.com
Köszi szépen! Tudnál esetleg bővebb infot adin? Pl. mi a hostel neve? És te hogy találtál rá?
Szia, nekem egy római haverom mutatta be Paolot aki tényleg nagyon jó fej, a szállás teljesen korrekt, láttam a szobákat és tényleg OK, nem luxus hotel de az árért nagyon jó! Kérte hogy dobjak fel egypár dicsérő szót a szállásról!! CASA SIMPATIA a neve- UI. hogy kell képet felrakni a profilhoz??
http://theitalianjob.hu/archives/2009/05/02/uj-hasznalati-utmutato-a-bloghoz/
(És kérlek ne másold be több helyre a szállás-reklámot, elég lesz itt :-)
koszi a jó tanácsot:::)))))
Nekem semmi jó tapasztalatom nincs a Casa Simpatia szállóról. Lefoglaltam kb. 2 hónappal utazás előtt egy saját fürdővel rendelkező szobát, kifizettem a foglalót, aztán mikor odaértünk mi várt ránk? Egy fürdő nélküli szoba, szóval nem saját, hanem közös fürdős. Mikor szóvá tettük Paolónál, hogy mi saját fürdőset foglaltunk, az volt a reakció, hogy csak azon az ájszakán kell osztoznunk más valakivel is a fürdőn, utána az csak a miénk, tehát “saját fürdős” a szobánk. Persze árban ki kellett fizetnünk a saját fürdőset, amit foglaltunk, és ez több napnál már jelentősebb összeg. És emellett, mikor zuhanyozni akartunk, nem tudtunk bemenni, mert más használta (aki a mi szobánkat kapta, tehát volt saját különbejáratú fürdője, wc-je).
Apropó a wc: magasan volt (nagyon!!! én pedig ahhoz mérveigencsak kicsi vagyok), az ülőke pedig nem arra a kagylóra volt méretezve, mert kb. 3/4 akkora volt csupán, mint a wc. (Meg kell jegyeznem, hogy a saját fürdősöknél normális volt a wc.)
Arról sem ejtettek szót, hogy éjszakánként akkora ott a zaj, hogy képtelenség aludni.
Szóval a Casa Simpatia-t én nem ajánlanám senkinek sem.
Melyik szállásukon voltál?
A Prenestinán lévő szállásukon voltunk.
Okay, a zaj lehet, h. tényleg ilyen, de akkor sem azt a szállást kaptuk, amiért fizettünk, és nagyon kerülgette a dolgot, mikor mondtuk, és bizonygatta, h. de, ez az. Ezt átverésnek hívják. Akkor ne adja el 2x ugyanazt a szobát, v. mondja+, h. másikat tud csak adni. Mert ezt tisztességesen is el lehetett volna intézni.
Nem ismerem a szállót de aki nyugalomra és csendre vágyik ne Rómába menjen nyaralni.. a rómaiak márcsak ilyenek.. élnek,.. vidámak, hangosak, és nem mindig fekszenek le este 10-kor főleg nem nyáron! Én imádom Rómát és nem utolsó sorban az embereket mert tudnak élni! Élvezik az életet! És manapság ez nem kis dolog!
Most jöttünk haza Rómából, Paolo szállásáról, a CASA SIMPATIA ROMA-bol es nagyon meg voltunk elégedve. Szobái és apartmanjai a Termini mellett vannak, gyakorlatilag minden nevezetesség gyalogtávolságra van! Ami nekünk nagyon bejött hogy teljesen függetlenek voltunk, saját kulcsot kaptunk az apartmanhoz, reggeli, teljesen felszerelt konyha, olívaolajtól kezdve balzsamecetig minden volt benne, önkiszolgáló reggeli is az árban volt (kávé, corn flakes, toast jammel) szép kényelmes világos szoba, tiszta, tágas fürdő.. Paolo és unokaöccse üzemeltetik a helyet, nagyon rugalmasak, könnyedek, segítőkészek és kedvesek! 50 eurót fizettünk kettőnknek, transzfert a repülőtérről ingyen kaptunk akciójuk keretében! Nagyon tudom ajánlani bárkinek, ár érték arányban szerintem a legjobb választás Rómában, ráadásul igazi római hangulat van (az épületben az ő apartmanjain kívűl csak helyiek laknak – egyébként nagyon szép régi épület nemrég felújított, nagy spalettás ablakokkal…). Foglalni a hostelroma@c2.hu emailen lehet.
Most jöttünk haza Romabol, vegre…! Casa Simpatiaban, a Prenestinanal volt a szallasunk. Nem ajanlom senkinek, meg a nagyon kis igenyüeknek sem. Koszos, peneszes fürdő, közös konyha higeniaja minősithetetlen, minden a lehető legolcsobb es majnem összeszakado agyak, szekek, asztalok es mindezek koszosak.
Bence, akin keresztül foglaltuk a szallast csak addig volt segitőkesz, amig a penzt be nem fizettük.
Informaciot vagy egyeb segitseget a kinti Sebastianotol is csak külön fizettseg elleneben kaptunk volna.
Egyebkent Romatol sem voltunk elajulva, szep epületek, törtenelmi nevezetssegek tömege..de egyebkent a turistakkal altalaban nyeglen es lekezelően bannak a vendeglatohelyeken (mar ha talalsz, ahol nem csak allo helyek vannak es pizzaszeleteket arulnak..), rengetek a koldus, szegeny ember az utcakon es a tömegközlekedesi eszközökön, zsebtolvajokrol nem is beszelve. Mindenhol mint a heringek a dobozban, ugy ereztem magam, mindez ötvözve a szemettel, mely belepi az utcakat, barhova mesz…szoval mindent összevetve, Romat egyszer talan meg kell nezni, a hires neveztessegei miatt, alt müveltseghez talan hozzatartozik, de ennyi, legalabbis nekünk ennyi eleg is volt.
Kedves Éva!
Köszönöm a kedves szavait. Először is, 18 e-mail-ben feltett kérdéseire végig segítőkészséggel válaszoltam, ahogy az smseire és telefonjaira is. Mindenben segítettem vagy megpróbáltam segíteni, a transzfertől kezdve az éttermekig.
A szállásaink biztosítottak, higiéniailag ellenőrzöttek, az olasz hatóságok rendszeresen kontrollálják az apartmanokat. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy mivel a konyha közös, más vendégek nem mosogatnak el alaposan stb, ez normális.
A szállásunk értékelése több mint 100vendég véleménye alapján 84%-os , ami kiemelkedő a római szállásadóhelyek között.
Remélem a negatív értékelés Rómáról nem veszi el senkinek sem a kedvét attól, hogy ebbe a csodálatos városba utazzon és a Casa Simpatia szállásain szálljon meg.
Tisztelettel:
Szűcs Bence Zsolt
Casa Simaptia, Roma