Kémnők kézikönyve északolasz küldetéshez – Lesson 005

A társalgás

A beszélgetés Olaszországban leginkább egy óriási bábeli hangzavarhoz hasonlít. A legfontosabb szabályok:

- négy-hat fős társaság minimum 2-3 témáról beszéljen egyszerre (nem egymás után és nem egymásba fonódóan, hanem párhuzamosan),
- a rád jutott témát feltétlenül se a melletted, hanem a veled szemben ülővel beszéld meg,
- időnként azért fűzz megjegyzést, a másik témákoz is,
- tilos megvárni, amíg valaki befejezi a mondatot, amikor eszedbe jut valami vágj közbe, így biztosítva, hogy az említett társaságban a résztvevők minimum 80%-a egyszerre beszél,
- ha úgy érzed, hogy a hangzavar miatt esetleg valaki elvesztené az általad tárgyalt téma fonalát, kezdj el hangosabban majd még hangosabban beszélni,
- mivel az idő kevés, a mondanivaló sok, igyekezz a lehető leggyorsabban beszélni,
- színesítsd mondandóat jól látható gesztikulációval, minél több és hevesebb, annál jobb (helyenként egy-egy teljes mondatot helyettesíthetsz megfelelő gesztikulációval, csak hogy spórolj a szavaknak szánt értékes idővel),
- a beszélgetés végén foglald össze a kitárgyalt témákat, hibátlanul!

Ha a következő tipikus kifejezéseket illeszted a társalgásba, senkinek nem lesz kétsége afelől, hogy vérbeli olasz vagy:

dai! – “gyerünk!”, “csináljuk!”, “fogjunk neki!”

su! – sürgetés, becserélhető a dai kifejezéssel

eh – (úgy ejtsük, mint ahogy nagyothalló nagymamánk mondaná) költői kérdés végére tesszük, de nemtetszésünket is kifejezhetünk vele a mondat végén

ma scherzi, eh? – lenézően: “most akkor viccelsz, ugye?”

ma dai! – “ugyan már!”, “na, ne mondd!”

ma scusa – “már bocsánat!” felháborodáskor használatos (közben a fordított teafilteres kézjellel nyomtékosítshatunk)

boh – úgy hangzik, mint a hányás előtti büfögés, azt jelenti “nem tudom”, “mittudomén”

niente – “á, semmi”, gyakorlatilag szinte bármikor beszúrható, de legjobb, mielőtt egy hosszú válaszadásba, magyarázatba kezdenél

öööööööööh – a lehető legparasztosabb hangsúllyal, mély tónusban használva, kifejezhetjük, hogy valaki milyen piszok mázlista, vagy bármire, amire az angol azt mondaná, hogy “wow”

che casino! – “micsoda kupi’”, “micsoda felfordulás!”

davvero? – jól nyomjuk, meg a v-t a közepén: “téééééényleg?”

Tetszik ez a sorozat? Iratkozz fel az RSS csatornára és értesülj azonnal az új bejegyzésekről!

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

13 megjegyzés a “Kémnők kézikönyve északolasz küldetéshez – Lesson 005” bejegyzésre

  1. kisvirag szerint:

    az a boh a bu?
    az egyik elso dolog volt, ami ráragadt páromra, meg aztán rám is :)

  2. AnTalk szerint:

    A leírt jelenet nagyon emlékeztet a mi kiterjedtebb családi összejöveteleinkre, nagynénéimmel, keresztanyámmal, idősebb unokatesóimmal. Szerintem vérbeli olaszok lennének, csak a “fordított teafilteres” gesztikulációt kellene gyakorolniuk.

  3. e.ke szerint:

    Jaj, hát ismét nagyon jól szórakoztam :D
    Igazi olasz hangulatom támadt, és sürgős hiányt érzek olasz barátaim iránt. Sokszor átéltem én is ezt velük… egyik kedvenc estém egy szülinapi pizzázás volt, ahol egy 30 fős társaság adta elő ugyanezt a műsort :) :)

  4. CsillaM szerint:

    Ja-ja-ja…nalunk mindegyes csaladi tomeggyomros etkezes ilyen dinamikaval zajlik….a babeli zurzavar szintjen,megha azonos nyelven is tortene a haracsolas ;-)!!!

  5. Nelly szerint:

    ès mindezt imàdnivalò mòdon teszik, egyàltalàn nem zavarò. Sot!
    Egy ido utàn màr rutinosan megy az egyik tèmàròl a màsikra valò àtàllàs ès beszèd, mikozben mondjuk a harmadikat hallgatod. I’m lovin’ it :D :D

  6. supika szerint:

    Az eh és a boh az első élményeim közé tartozik nekem is. Szegény páromnak eleinte mondtam, hogy milyen “rude” dolog egy eh-vel visszakérdezni ( kicsit meg is sértődtem, gondolva milyen faragatlan ), aztán most már azon kapom magam, hogy előszeretettel alkalmazom én is. Ő viszont mestere a pfúj-nak, az anyád-nak és a kukucsnak ( néha még keveri a kuss-al ) Legújabb magyar szava: nyanya

  7. Katica szerint:

    @supika, a küldetésed: tanítsd meg neki, hogy “gyöngysor”! Mira pasija már tudja :-)

  8. CsillaM szerint:

    Ja,tenyleg,a csaladba en is behoztam a ‘pfuj’-t….,a ‘booh’meg ram is igen negativan csapodott le az elejen…,hogy mit bùgatnak itt jobbra-balra ilyen “fuletbanto” modon,mint a bocik….,aztan,hogy beepitettem en is…es bùgatok vilagba….:-)!!!

  9. Kinga szerint:

    vauuuuuuuuuuuuu…..hogy ti mennyi mindent tudtok!!

  10. supika szerint:

    o.k. Katica, holnap úgyis jön, első dolgom lesz a gyöngysor betanítása. ( Bár, ha ö,ő,ü és ű betüs magyar szavakat használok,vagy próbálok neki tanítani, mindíg megkapom, hogy Bergamasco-i vagyok esetleg Piemont-i )
    Kedvencem: egészsé-ge-günkre. Hát igen, nála ez a többes szám. Ja és azt is imádom, amikor a magyar szavakat olasz szabályok szerint ejti.
    Lásd: -gi=dzsi, és SEHOL nem ejti a -h betüt. (Ollóháza )

  11. Monica szerint:

    Hát vicces :) itt olaszban ha a barátom családja összejön ugyanez törtenik :D davvero! :D másik nagyon nagy a kézzel való mutogatás, az is igen ragadós :D az előbb kipróbaltam, megy a paromnak a gyöngysor, bár kicsit azőrt viccesen ejti :D mintha gyöngyösor-t mondana :D

  12. Ildi szerint:

    Vicces tényleg, nagyon tetszik nekem is ez a stílus, annyira aranyosak:-) bár én még igen kapkodom a fejem, mikor több téma van egyszerre terítéken:-) Az én párom a sarkcsillag szóval próbálkozott az elsők között… :DD

  13. Monica szerint:

    pròbàljàtok ki azt hogy Gyönyörű :D az nehzen megy a pàromnak is :D


Most Te jössz

Copyright © 2010 the italian job, életöröm Olaszországban.

  • diet supplements distributors
  • treatment for hepatitis c
  • levitra effect
  • viagra cheapest online sellers
  • pharmacy drug prices
  • treatmemt of diabetes
  • drugs soma
  • how to white teeth
  • cures for depression
  • cat hairball remedies
  • generic cipro
  • cipro uses
  • levitra compare viagra
  • lorazepam medicine
  • breast enlargement info
  • vitamin shoppes
  • what is cla
  • cat health care
  • cephalexin prescription
  • list of anti depression drugs
  • high cholesterol diet
  • senna constipation
  • generic ultram online
  • symptoms high blood pressure
  • teeth whitening at home
  • ambien without a prescription
  • weight loss during pregnancy
  • burn fat
  • clomid no prescription
  • cholesterol how to lower
  • on line pharmacy
  • life cell skin
  • prescription medications
  • cialis buy online
  • buy soma cheap online
  • lowering cholesterol
  • purchase meds without prescription
  • control high blood pressure
  • buy valium
  • asthma asthma
  • no prescription propecia
  • cheap diabetes supply
  • acai berry products
  • where can i purchase phentermine online
  • naturally lower cholesterol blood pressure
  • augmentin information
  • drugstores online
  • bronchitis antibiotics
  • best birth control
  • high blood calcium levels
  • buy cialis delived next day
  • stress drug
  • medication for high cholesterol
  • on viagra
  • meds for skin infections
  • weight loss ideas
  • cialis cialis information
  • canadian discount pharmacies
  • cheapest price on phentermine
  • prednisone 10 mg
  • weight loss on line
  • stop smoke
  • all natural sleep aid
  • hiv discount drugs
  • prescription medicine without a prescription
  • hair loss prevention
  • dog treat recipes
  • buy dietary supplement
  • treatment of stroke
  • viagra on line order
  • drugs that reduce swelling
  • prescription drugs online
  • valtrex cheap
  • new pill to help stop smoking
  • allergies
  • chronic muscle pain
  • gonorrhea cure
  • female heart attack
  • effective acne products
  • relief for ear pain
  • azithromycin dosage
  • levitra online us
  • diflucan oral
  • buy claritin
  • cheap online cialis
  • stopping blood pressure medicine
  • discount online drug stores
  • diet pills online
  • how to cure diarrhea
  • wrinkle skin care
  • home remedy hair loss
  • where can you buy viagra cheap
  • tablet clomid
  • new depression drugs
  • medicine ultram
  • diabetes treatment drugs
  • acute pain control
  • how body burns fat
  • viagra in australia
  • general health care
  • treatments chlamydia
  • generic online viagra
  • buy cheap cialis online
  • medications for hepatitis c
  • us viagra
  • tramadol generic name
  • reduce swelling methods
  • jelly viagras
  • sleeping help
  • online diet meds
  • treatments for hypertension
  • burn the fat
  • viagra ad
  • anti smoking programs
  • phentermine buy
  • hair loss symptoms
  • antibiotics purchase
  • muscle and fitness
  • acne
  • metoprolol dosage
  • cures for lung cancer
  • flovent generic
  • bad body odor
  • perscription drugs
  • weight loss success
  • buy generic diabetes medicine cheap
  • anti depressant medicine
  • overdose on valium
  • valium with no prescription
  • cytotec tablets
  • no prescription cheap viagra
  • impotence problems
  • foreign medication no prescription
  • treating diabetes
  • canadian meds
  • medication pediatric insomnia
  • aciphex pregnancy
  • health benefit of stop smoking
  • giant pharmacy
  • no prescription prednisone
  • how to grow muscle mass
  • generic for levitra
  • senna constipation
  • muscle spasm relief
  • breast cancer drug treatment
  • asthma facts
  • generic depakote
  • hepatitis c treatments
  • health woman
  • the best rated diet pill
  • bronchitis relief
  • cheap diabetes supply
  • canada over the counter antibiotics pharmacy
  • antibiotics for acne treatment
  • legal online pharmacy
  • prozac vs lexapro
  • arthritis treatment
  • claritin prescription
  • allegra pharmacy
  • canada in levitra
  • buy now viagra
  • cheap beta blockers
  • best acne treatment
  • liver cancer treatment
  • bupropion anxiety
  • price zyban
  • cures for hair loss
  • blood sugar problems
  • diet supplements that work
  • cheap buspar
  • viagra vs levitra
  • generic augmentin
  • cheap no prescription viagra
  • stop smoke
  • swelling feet
  • online weight loss programs
  • flu during pregnancy
  • help reduce high blood pressure
  • help for psoriasis
  • order metformin online
  • dog care products
  • help with insomnia
  • female sex enhance
  • cheapest phentermine no prescription
  • viagra 50 mg
  • asthma asthma
  • infertility treatment
  • zolpidem
  • new medicines for depression
  • impotence treatment
  • beta-blockers for women
  • tramadol cod
  • facts about xanax
  • buy inderal
  • does valtrex work
  • generic plavix
  • no prescription needed pain medicine
  • buy drugs online
  • tramadol 100 mg
  • relieve sciatica pain