Nincsenek zokogó férfiemberek, mint a holland elfenekelés után. Az olasz nacionalisták depressziós arcát sem kell néznünk tovább, miután nemcsak Rómában, de a zöld gyepen sem sikerült rendezni a román helyzetet. Az olaszok végre tegnap éjszaka felszabadultan beszélgethettek hajnalig a bárok előtt, nyomhatták a dudát és lengethették a zászlót az esőáztatta Milánó utcáin. Isten jószántából továbbjutottak.

Míg az első két meccsen inkább a káromkodós szótáram bővült, most jutott bőven grande, elfért egy-két fenomenale és felszabadultan nevettek minden Ciao, Domeneche bekiabálás után. Az első holland gól után befigyelt a Po-Poroppo-popopo is, az pedig teljesen mellékes volt, hogy négyszer öntöztek meg sörrel a nagy ugrálásban. :-)

Aki azt hiszi, hogy mindez a szerencsén múlt, az nem ért a focihoz. Meséltem már Darioról a játékot minden porcikájával átérző focidrukkerről? A helyzeteket szakértő véleménnyel kommentálja (innen a szótár) – a bárban lévő ötven ember legnagyobb audióvizuális megelégedésére – és a szurkolást már olyan magas szintre emelte, hogy semmit nem bíz a véletlenre.

Az első meccs után kifejtette, hogy figyelmetlenségből nem a világbajnokságon hordott pólóját vette fel. Bűnös hiba, 3:0. Sőt mi több – és ezt az utca közepén be is mutatta nekünk – még csak nem is a megfelelő alsónadrág volt rajta! Mint később kiderült (túl egyszerű lett volna) a világbajnoki szerencsepóló nem működik egy Európa-bajnokságon és a hitetlen külföldiek is elszívják az energiát az igazi szurkolóktól. 1:1.

Ez volt az a pont, amikor a túl sok paraméter kalkulálása közben Dario rendszerhibával összeomlott. Azzurro halál, mondhatnánk, de nekünk jól jött: kedd délután megkaptuk a beletörődött bólintást, hogy szurkolhatunk együtt az olaszokkal. A történet innentől ismert: az olaszok minden baljós előjel ellenére továbbjutottak.

Lezárásként pedig egy történet azoknak, akik még mindig nem értik, hogy lehet szeretni az olasz focit.

2006. július 3, két napja érkeztem Olaszországba. A hosszabbítás utolsó percében egy szöglet után Pirlo a 16-oson belül keresztirányban vezette a labdát, Grosso elé passzolt, aki jobbról a hosszúsarokba csavart. Egy pillanat múlva arra ébredek, hogy egy teljesen ismeretlen lány lóg a nyakamban, szorít magához és csillogó szemekkel arconcsókol. Odafordulok Katicához (a lány még extázisban rajtam) és egymásra vigyorgunk. Benvenuto in Italia.

Hát ezért szeretem én az olasz focit.