Zhaoman

A Külföldi blogok sorozatban hetente (a jövőben vasárnap) igyekszem bemutatni egy-egy blogot, amit én is olvasok. Ha TIJ bejön, akkor ezeket a szerzőket is kedvelni fogjátok, hiszen ők is egy idegen országban igyekeznek több éve megélni. :-)

Zhaomant már csak azért is ajánlom, mert ő volt az, aki tavaly nyáron ráébresztett arra, hogy érdemes más külföldi blogokat olvasnom. Összegyűjtötte a külföldi blogokat egy szép nagy listában (és bíztatott minket, hogy nevezzünk mindenkit Goldenblogra). Ennyit a történelemről, lássuk mi is a jó!

Szóval, Zhaoman 2005-ben érkezett Tajvanra, azóta számol be mindenféléről: a kulináris élvezetekről, családlátogatásról, tajvani élményekről, nyelvtanulásról, utazásról vagy helyi filmekről. A blog egyszerre dokumentáció és kapcsolattartás távoli (igen távoli) magyarokkal, egyben pedig kultúrális beutaló Tajvanra.

Három random ajánlásom:

Ha idáig eljutottatok az olvasásban, akkor már csak két dolgotok maradt:

  • Köszönjetek be Zhaomanhoz legalább egy kommenttel, külföldön ritka a magyar szó…
  • Ha tetszik, nevezzétek a GoldenBlog 2008 helyi.érték kategóriájába!

A Külföldi blogok bejegyzéseit olvashatjátok a TIJ főoldalán is, vagy RSSben.

Tetszik ez a sorozat? Iratkozz fel az RSS csatornára és értesülj azonnal az új bejegyzésekről!

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

7 megjegyzés a “Zhaoman” bejegyzésre

  1. zhaoman szerint:

    ez kedves!

    Köszönöm az ajánlót!

  2. Amby szerint:

    szívesen, zhaoman :-)

  3. Katica szerint:

    @Zhaoman: hogy neked milyen jó fej anyukád van! Először is kiutazik hozzád Tajvanra, káposztát savanyít, aztán meg motorra ül. Büszke lehetsz rá! :-)

  4. kriwi szerint:

    Zhaoman: le a kalappal elotted, hogy milyen jol megtalaltad a helyed Tajvanon! Nekem is az anyàs bejegyzes a kedvencem, kulonosen tetszik az “Anyam letekint a varosra” cimu foto! Orulok hogy “megismerhettem” anyukàd, ha csak egy bejegyzes erejeig is!

  5. zhaoman szerint:

    @katica @kriwi Köszönöm a véleményteket! ELküldtem őket anyának, hatalmas mosolyjelet küldött vissza! :)

  6. Katica szerint:

    kriwi, már megérte, megmosolyogtattuk Zhaoman anyukáját! (Aki, ugye, meg is érdemli.) Még több mosolyt az anyukáknak!

  7. kriwi szerint:

    Merthogy anya csak egy van! Hát ha még ilyen jó fej!!!


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.