Szép jó reggelt! Voltatok már úgy, hogy többször megígértetek magatoknak valamit, de soha nem jött el a napja? Kifogás mindig van (ha befejezzük ezt a projektet, ha vége a költözésnek, ha tavasz lesz, ha elseje lesz…), eredmény ritkán.
Így aztán, amikor Anyu(ha) felvetette, hogy csatlakozzunk hozzá a fogyásban, elkapott a gépszíj és csatlakoztam. Aztán arra gondoltam, hogy ha már fogyok, leszokhatnék a cigiről. Ha pedig le tudok szokni a cigiről, akkor miért ne tanulnék meg végre olaszul? Ha pedig mindezt ilyen jól kiterveltem, miért ne emelném a tétet? :-)))
A célom az, hogy a következő 24 órában bárkivel, aki erre jár (és akit ide tereltek akár ismeretlenül is), fogadjak valamilyen tétben, hogy sikerül-e teljesíteni ezeket a célokat (mint mindig: holnaptól kezdődően ;-).
Tehát: Fogadjunk, hogy 2008. november 21-ig…
1. Lefogyok 13 kilót!
Háttérinfó: Az elmúlt hat hónapban szent elhatározás keretében 4 kilót sikerült fogyni. Vasárnap 104 kiló voltam. A legnagyobb fogyásom 2005-2007 között 14 kiló volt.
2. Megtanulok 1000 olasz szót!
Háttérinfó: jelenleg kb. 200 szót és kifejezést tudok stabilan (6x egymás után, tévesztés nélkül, pár napos különbségekkel visszakérdezve). Ezt egy szoftverrel mérem.
3. Legalább két hónapig egyfolytában egyetlen cigit sem szívok el és összesen sem szívok 666 szálnál többet!
Háttérinfó: jelenleg napi egy dobozt, azaz 20 szálat fogyasztok.
Nincsen jobb motiváció, mint a nyilvánosság ereje, így szeretnék fogadni veletek, írásban, nyilvánosan, hogy legyen súlya az ígéretemnek. Bármilyen, a vállalások súlyának megfelelő fogadást meg lehet velem kötni mostantól holnap reggelig, ismeretlenül is. (Május 22. 09:00)
Ez egyben egy érdekes kísérlet a nyilvánosság erejére – vajon, ha az ígéretemnek százszoros súlya van, az számít? :-)
Formai kérés a kommenteléshez: “FOGADJUNK, hogy nem teljesíted az 1+2+3…” (vagy pl. csak 2) “és lógsz egy fotóval a tetoválásodról, vagy én tartozom egy karton Túró Rudival.”
A fogadás tétjei arányosak legyenek, de bármi kreatív ötlet belefér. Anyagiakban határos a történet. Amit nem fogadok el, azt majd áthúzom, egy típusú tétből csak egyet vállalok, viszont lehet próbálkozni a fogadás témájának emelésével (pl. 1001 szó :-).
Minden tiszta? Akkor óra indul… (izgulok. de komolyan!)
Elvtelen könyörgés bloggerekhez: megköszönném ha toboroznátok nekem, hogy összejöjjön mondjuk a 100 fogadás.
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

Amby, #48->#46 Irgum-burgum, ezt elszurtam! Pedig az ugy sokkal osztonzobb lett volna! Sajat erdekedben sem egyezel bele a modositasba? Vigyazhatsz Lara-ra fajdalomdijkent (nem emberkereskedelem! :-), o meg tul pici a meruleshez ;-) Na???
#49 – Nelly, elfogadom, ezzel sokkal jobban járok :)
#50 – sós jöhet :-)
#51 – kivételt teszek, legyen :-)
Van valakinek kedve toborozni még fogadókat máshonnan? A munka útjába áll a blogolásomnak ma ;)
@Ambi: Igen, havonta két kiló, mert fogyni csak egyenletesen szabad, hogy ne terheld meg a szervezeted! Az első két kilót nagyon könnyű leadni: nem kell enni egy napig, kis hashajtó, és egy rövid szauna ivás nélkül. (birkózók is igy csinálják a verseny előtti órákban pl.)
Csak szervezés, semmi más.
Amby: biztos vagy benne, hogy az en biztatásomra is szükséged van? :)
Mivel mindenki a dohányzás felhagyásáról támogat, ezért az én fogádási ajánlatom:
- lefogysz 13 kilót 26 hét alatt (ez egy teljesíthető, nem túl megterhelő fogyási ütem), és a legközelebbi német tartozkodásod alatt megvendégellek :) [kifejezetten fogyókúrás kajákkal, abban nagy gyakorlatom van :D]
- ha nem fogysz le, akkor meg kell tanítanod nekem azt az 1000 olasz szót :)
@i-gen: mit szólnál egy 1,5 kilóhoz havonta? Tökéletesen nem lesz egyenletes, de már a másfél kiló is szépen kisimítja.
@Külföldi – és hogyan tanítom meg az 1000 szót? :-)
Mivel én szeretek fogadni (jelenleg is 3 fogadásom él az olimpiával és a foci EB-vel kapcsolatosan) ezért megteszem én is az ajánlatomat (:
Szóval ha lefogysz 13 kilót (plusz-minusz 1) december 1-ig akkor fizetek neked egy üveg bármilyen általad vállasztott alkoholos terméket. Persze itt nem egy üveg sörre és nem is a 80 ezer forintos Tokaji Aszú Eszenciára gondoltam (: Mondjuk legyen 7000 ezer forint (28.50 euró kb, na jó 30) a felső határ. Ha nem sikerül, akkor veszel nekem egy üveg Strongbow cidert és írsz egy bejegyzést a blogomra az olasz fociról (:
FOGADJUNK, hogy 1 (egy!) hónapig egy (x<1) szál cigit sem szívsz, akkor megosztod velem a többi enyhébb cigis fogadásból származó “jólétedet” cserébe pedig állom a nikotinrágó/tapasz árát :)
Czimi: szerintem ez mar nem a fogadas kategoria, hanem maskepp hivjak ;-)
@bodzasfanta – ezt bevállalom, jól ki van találva ;)
@Czimi – kiszámoltam, 126 EUR megtakarítás egy hónap… azt hiszem decemberre ütemezek egy Tandem bulit és a megtakarításból mindenkit meghívok egy italra ;)
126 euro egy honapban???!!!
Az nekünk két hét kaja! :)
nem szeretnèk eleve vesztett u:gyekre fogadni…:D
(mintha egy màsik blogon lett volna màr egy ilyen sùlycso:kkento”-pròba…)
kivàrom a vègèt….(fotòkat kèru:nk!!!)
milyen fotókat szeretnétek? :-) Az ötlet meg nem hiszem, hogy új – csak nekem az ;)
Amby, legyünk maximalisták! Mindhárom ígéret teljesülése után, lehet 3 kívánságod, amiből én, egy általam választottat teljesítek. A plüss maciról előre lemondok.
Akkor hajrá Amby (:
Noss, megszületett a remek tét:
Kedves Amby! Bízom benned, drukkolok neked, hogy összejöjjön minden úgy, ahogyan megfogadtad. De ha esetleg mégse. Szóval ha a fenti fogadalmak közül bármelyik nem teljesül, akkor a mindenkori főblogodnak – jelenleg a theitalanjob.hu-nak – ÉN fogok sablont csinálni, mer nagyon idegesít, hogy nem bírok rajta eligazodni. (És nincs kizárva, hogy eleresztem a fantáziám űbergiccses felét, régóta vágyom egy rózsaszín szívecskés sablonra, na érted…) Te pedig jó képet vágsz hozzá!
Juj, mi, ha nem ez fog ösztönzőleg hatni? ;)
viszont, cserében ha sikerül Amby faraghatja át a te blogod, anyuha?
na Amby-ennyi komment règ volt!! remèlem, van sikerèlmènyed!
a fotò: ilyen volt – ilyen lett-
Ko:tèny nèlku:l kèrju:k ès cenzùra nèlku:l!!!
Amby: na ezért kell a fogadást megnyerned, különben nehéz lesz a nyelvlecke :)
Íme az én tétem,ami roppant egyszerű:
Ha meg bírsz tanulni 1000,mondjuk november 21-ig, egy karton étcsokoládés vaníliás karikát kapsz tőlem.
Ha mégsem bírsz megbirkózni ennyivel, egy karton San Benedetto féle chinottot kérek cserébe.÷)
Ádehogy, kisvirag, szó se volt kétoldalú fogadásról :)
@Anyu(ha) – márpedig én szeretnék vmit arra az esetre, ha sikerül ;-) Tehát akkor én csinálok neked sablont és kölcsönösen 3 hónapig kint kell hagyni?
@pazzo – lehet a vanníliás karikát vmi másra cserélni? Túró Rudi, vagy Traubi?
@Külföldi – próbálom kitalálni, hogy menedzselhető ez a dolog, de egyenlőre nem látom. Más javaslat? :-)
Amby: van egy csomo IM felület, van headset, szerintem megoldható :)
Tavoktatás rulez :D
Esetleg holnapig kitalálok valami konstruktívat. Lehet Interneten keresztül wii-t játszani?
Van olyan játék, amit lehet. Búvárkodós van, mondjuk az kooperatív, nem verseny :-)
@Amby: nézd, én egy belevaló nő vagyok. Rendben :)
Tényleg az vagy! :-))) Köszönöm.
anyu: Ez a giccses-sablonos ez kemény! :D ;) Ez esetben azonban Ambynak szurkolok, mert nekem nagyon tetszik ez a sablon, ami most van! (bocsika)
@Amby amit szeretnél.÷)
ez a 666 érdekes, de hogyan számolod? és ki ellenőrzi, vagy becsszóra? amúgy rendben lenne’
azonban az elvonás: kaja/kalória, cigi/nikotín egyszerre nem tanácsos: egyszerre két dolog hiányától szenvedsz, így nehezebb derűsnek maradni és koncentrálni, ez viszont a nyelvtanulásban gátolhat…
szerintem túlvállaltad magad, de nem teljesíthetetlen.
hajrá!
ha mindhármat maradéktalanul teljesíted, kérhetsz tőlem valamit, ha nem , én kérek valamit, mondjuk valami biankó apró, bármikor alkalmasint beváltható szívességet:)
ivcsek, naponta számolom és beírom egy táblázatba. Az apró mit jelent? Tudjuk valahogy definiálni? Mondjuk egy óra alatt teljesíthető?
Amby!! Ha leszoksz a cigiről, akkor úgyis hízni fogsz szerintem. (Mármint ahogy elnéztem a családomat, baráti körömet!) De legyünk optimisták! Ha leszoksz én is le fogok! Ha nem fogsz leszokni, akkor kérek tőled egy Milánós vagy Ac. Milanos hűtőmágnest (gyűjtöm őket, nem röhögni)!!! Azt hiszem, h ez elég jutányos :)!
ZZita, ez teljesen korrekt fogadás :-) A hűtőmágnesről meg az a sztori jut eszembe, hogy nászutunkkor egyik barátunk megjegyezte: hozzunk neki hűtőmágnest, mert gyűjti. Onnantól kezdve évekig hordozgattuk neki szorgalmasan, míg kiderült, hogy csak tőlünk gyűjti a mágneseket, senki mástól nem kér ;-)
Hihi:)! Akkor majd én is csak tőletek kérek:)! Na jó, nem. Ha vhol nyaralok, akkor én is hozom szorgalmasan. Igaz, már alig fér a hűtőre, ideje nagyobbra váltani:)! Visszatérve a témára: azért remélem, hogy leszoksz! Párom egyik napról a másikra letette (nem tudom, hogy csinálta), ennek már több, mint egy éve és azóta sem gyújtott rá, pedig napi egy doboz neki is elment. Bár nagyon sokáig kínlódott. Hát én nem vagyok sajnos ilyen elszánt, majd ha családalapítás előtt állunk, akkor lesz motiváció. Addig nem sok sajnos…:(
A nyuszis jelmez bejön :)
Ha nem fogysz le, akkor még idén meglátogatod az óriásnyulat Artesina-ban a rózsaszín nyuszis jelmezedben és kérünk egy fotót arról, amint a hasán térdepelve megbánást tanusítasz.
http://href.hu/x/5rl4
A fogadás másik felén még gondolkodok, de mondhtasz te is bármit. Mit kérsz ezért cserébe? :)
Ez tetszik :)!!!
@55 Ok, legyen másfél kiló havonta, de akkor az utolsó hónapba bajba leszel a többi fogadást illetően. Javaslat: 1,5; 1,5; 2; 2; 3; 3. (szerintem jobban jártál volna az egyenletes 2-kel (:)
i-gen, szerintem akkor már talán fordítva jobb, mert mindenki az elején fogy jobban, aztán kicsit megáll…
@ZZita: #84 Valoban az a legnagyobb motivacio! Mi mindketten igy szoktunk le, egyik naprol a masikra. Csak a parom akkor amikor Lara megerkezett, en meg cca 9 honappal elobb :-)
#11 – most fogtam fel, hogy +/- 3 kiló. Ez azt jelenti, hogy ha lefogyok 17 kilót (hehehe), akkor is bukom a fogadást? (ugyanez a #45-re, #49-re)
@i-gen, #87 – a 1,5 kilót úgy értettem, hogy minden hónapban minimum annyi (tehát nem lehet egyik hónapban sem “semmi”, vagy “hízás”). Számomra ez azt jelenti, hogy bármelyik hónapban fogyhatok többet. (Ami valószínűleg tényleg az elején lesz.)
Ha jól követem, akkor i-gen, Pan és Külföldi akivel meg kell még egyeznem. Több új fogadás már nem kell ;)
@Pan – rendben. :-) Tőled cserébe azt kérem, hogy … nincs ötletem ;)
@Külföldi – akkor felajánlok neked egy Wii játékot bukta esetén, amivel játszhatunk Neten keresztül is.
@Czimi – esetleg egy rendes fogadás? ;)
a #49-re ha tulteljesited, nem nem buktad, hiszen a kituzott eredmènyt elèrted ;) (mondom, hogy jò szìvu vagyok :D )
köszönöm :-)
kriwi! Mivel elég erősen gondolkozunk már a kis utódon, hamarosan itt lenne az ideje a leszokásnak, de még előtte, h ne is stresszeljem magam közben. Mert ugye az sem jó, ha tiszta ideg vagy, miközben fejlődik a kis jöveveny.Na mindegy! Ambynak azért még mindig szurkolok!
Amby, az enyémre nem írtál semmit. Oké úgy?
@ZZita: minel elobb, annal jobb :-))) Huhh, de bolcs vagyok ma :-)
(Nemsoka megvan a 100 :-) Most miattam kelljen 101 :-)
@Secima – bocs, igen, jó lesz úgy! :-)
Ma reggel 104.9 kiló voltam, fotó van róla. Csináltam egy külön oldalt, ott lehet majd követni az “állást”, de kell egy kis idő, míg elkészül. (Nem munkaidőben ;-)
http://theitalianjob.hu/fogadas-2008/
Ha meglesz a még nem egyeztetett összes fogadás, itt lezárom a kommenteket.
egér,vagy cickány befogása, eredmény képpel bizonyítva, illusztrálva!
@90 DEAL!