Loading ...
Egy korábbi kommentben mimke vetette fel, hogy milyen vicces, hogy a mi autóinknak mindig van neve. Hát, igen. Nálunk az autó tényleg családtag. Szeretjük, becézgetjük és vigyázunk rá. Cserébe pedig elfuvaroz minket bárhova, ahova csak akarjuk. Mi meg, ugye, elég gyakran gondoljuk úgy, hogy akkor most elfuvarzohatna valahova. Általában jó messze :-)
Az egész egy epermetál színű kis Twingoval kezdődött. Toffee, volt az első autóm. Nevét még az előző tulajtól kapta. (Merthogy olyan kis keres és édes, akárcsak a Toffeefe.) Szerelem első látásra, igazi kis vadmalac. Első napján átfurikáztuk vele Székesfehérvárt letekert ablakkal, miközben bömbölt belőle a Freestyler. Mondjuk, önmagában is egyéniség volt, nem kellett hozzá egész várost behangosító zene, hogy felfigyeljenek rá az utcán. Toffee-nak lelke volt. Az ÉN autóm! Kapott kis virágos autóillatosítót is, hátha nem lenne elég egyértelmű, hogy ez bizony női autó a cuki kis rózsaszín karosszériájában. A dolog akkor lett igazán vicces, amikor Amby is megszerezte a jogsit. Ő volt a rendőrök kedvence. Az első három hónapban vagy tízszer igazoltatták, és mindig akkor, amikor egyedül ült benne. Még most is kacagnom kell, amikor eszembe jut, ahogy a rendőr huncut mosollyal a szája szélén fordult (az akkor erősen szakállas) Amby-hoz: “Mondja, magáé az autó?”
A kép innen van. (Ez az autó olyannyira egyedi, hogy többórás munka árán találtam ezt az egyetlen képet a neten, ami nagyjából használható. Sajnos annak idején még nem volt digitális fényképezőgépünk :-( )
Aztán Toffee megöregedett és a ház ura kerek-perec kijelentette, hogy ha valóban minden nap 80 km-t akarok furikázni a munkahelyemre, akkor kell egy nagyobb és biztonságosabb autó. (Akkor még nem volt jól fizető életbiztosításom ;-) Így lett nekünk Tatu, egy szürke Peugeot 307-es kombi. A kombihoz én ragaszkodtam, hogy a gengsztereknek legyen kényelmes, nagy hely utazni benne. Nevét pedig azért kapta, merthogy szürke is meg puttonyos is. Ő nem állt olyan közel a szívemhez, de kölcsönösen tiszteltük egymást. Sosem hagyott cserben. Csak a parkolás ment nehezen, többször is sikerült behorpasztani vagy megkarcolni az oldalát. Hiába, kisautóhoz vagyok voltam én szokva, kérem szépen. Amikor megkaptam az állást Olaszországban, akkor egyértelmű volt, hogy Tatu nem az olasz utakra való. (Még belegondolni is szörnyű, hogy szegény milyen állapotot ért volna el az extrém parkolási technikákat megkövetelő Milánóban!) Így aztán – csakis az ő érdekében – könnyes szemmel elköszöntünk tőle.
Egy ideig autótlan voltam, hiszen Milánóban jó a tömegközlekedés és egyébként sem mertem sokáig belevetni magam a olasz forgalomba. Amikor azonban Amby is kiköltözött, hirtelen megnyílt a világ és kellett nekünk egy társ, akivel bejárjuk Itáliát. Amby BMW-t szeretett volna, én viszont mindenképpen valami kicsi kocsit. A tökéletes kompromisszumot a Mini jelentette: mindkettőnk kívánalmainak megfelel és rettentően dögös is. Amby átnyálazta az internetet, és már fénykép alapján beleszeretett a türkizkék, szuperturbo MaxiTaxiba. Elmentünk megnézni, aminek eredményképpen én is beleszerettem, és azonnal aláírtuk a vételi szerződést. Nevét persze csak később kapta, napokig agyaltunk, hogy mi is lenne neki az igazi. Addig viszonlyag gyorsan eljutottunk, hogy ugyan “Mini”, de a feeling az “maxi”. És mivel ő fuvaroz minket ide-oda, így lett “taxi”. Rengeteg élményt éltünk át vele és valóban társra találtunk benne. Széltől, vihartól óvtuk. De nem fogtuk vissza ha menni akart, pedig igencsak vágtáztak benne a lovak! Sohasem fogjuk elfelejteni. A vadóc, olaszos-dolcevita-s Maxitaxi már mindig része marad a theitalianjob-nak.
Az olasz bürökrácia azonban arra kényszerített minket, hogy eladjuk Maxitaxit (olasz rendszámtábla kellett, és az átíratásért bizony szemérmetlen összeget követelnek). Amby bánatát kizárólag egy módon lehetett orvosolni: álmát kellett valóra váltani! Ezért érkezett hozzánk Baghira, a dzsungel sötét, puha-nesztelen léptű ragadozója. Szemei vonzzák a gyanútlan járókelők tekintetét. Elegáns, kényelmes, ám mégis fürge. Mi büszke és elégedett tulajdonosok vagyunk. Baghira történeteit majd igyekszünk veletek is megosztani.
A ti autótokat hogy hívják? Milyen személyisége van?
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -
Füles. Elvész, mint szürke szamár a ködben, mivel szürke (azaz ezüst színű) és mert képtelen vagyok megjegyezni, hogy hol parkoltam vele. Egyébként egy Suzuki. Lelke van, mert nem hagyott sosem cserbe, két hengerrel is hazavitt Miskolcról (csak Budapestig, azért Bonnig nem szívattam volna ezzel).
Előtte egy Kispolákom volt, egy igazi egérkamion, a(m|k)it Picikének becéztünk a méretekből adódóan. Amikor elváltunk tőle, akkor igencsak megkönnyeztem, pedig az utolsó hónapokban újra kifizettem a vételárát szerelési és Autóklub költségekre. Picike remélhetőleg visszatér majd életembe, mert nagyon szeretnék egy új Polskit. Ha esetleg tud valaki egy jó állapotban lévő eladót, Ambyéknál megvan az emailcímem … :)
Hát nagyon tetszett a cikk!! És a Mini az tényleg nagyon szép autó volt. Nem tudom, de én is így vok vele, h az autó családtag. Nekünk egy metálzöld 1.9 TDI Passatunk van, igaz, h már öreg, de legalább ki van fizetve, ahogy a párom mondaná:)! Én csak gonoszszeműnek hívom, hiszen olyan szép a tekintete!!! Hát nem tudom, nekünk ő az igazi. Keveset fogyaszt és nagyon élvezetes vezetni. Bár amikor megvettük én is megkarcoltam szinte egyből, hiszen elég nagy állat! Kisebbhez voltam én hozzászokva. Na de már a parkolás is igen jól megy nő létemre! :D
A 850-es fiatomat Pötyinek hívtam.
Nagymamám 20 évvel ezelötti,szintén 850-esét (családi hagyomány),Ibinek hívtuk,merta rendszáma IB-66-77 volt.
Egyértelmű, hogy a kocsinak van neve. Hisz valóban családtag. A mostani 4 éves Opel Combo Ivánka névre hallgat (IVJ-s rendszámmal.) Előtte jópár évig Fefike szállított hűségesen (FFE, Opel Astra) Őelőtte volt egy fehér lada, amit a nagybátyám passzolt át és soha nem is éreztem igazán magunkénak, azt hiszem ennek köszönhető, hogy most az istennek se jut eszembe a neve, pedig valami volt. Emlékszem viszont az azelőttire – ő volt Tádé, egy szintén Opel, a veterán fajtából, kadett kupé, most olyan 40 felé járhat, ha jól számolom, nemrég még láttuk utcán. Őt szerettem nagyon, de hát folyton barkácsolni kellett már, korára való tekintettel. Előtte volt Hófehérke, a család első gyári új kocsija, még az “átkosban” amikor csomót kellett várni egy új kocsira – ő egy kispolski volt, meglepő módon fehér. Az abszolut legelső pedig Zéká névre hallgatott, szitén kispolski, csak sárga és használtan vett. Valamikor jó 25 évvel ezelőtt :)
De jo kis cikk volt ez, en mar kivancsi voltam nagyon, MaxiTaxi es elodjei/utodjai sorsara :-) En kb 5 eves lehettem amikor az elso kocsimat megkaptam, ez egy 500as Fiat volt, Tutunek hivtam :-) Volt is siras-rivas, amikor apu eladta, mert mindig azt mondta: “ha majd nagyobb leszel, te fogod vezetni”! Azota is Fiat 500-as az alomautom! Hat ennyire maradandoak a gyermekkori szerelmek :-)
Hát a rendszám alapján nekünk is elég beszédes, mert HZP-vel kezdődik, és mivel párom az építőiparban dolgozik, rögtön ahogy megláttam a “házépítő” név ugrott be, aztán meg a “házipálesz”….:)!
Birodalmi Lépegetőnek hívták az elsőt, az egy Wartburg volt, négyütemű. A névnek hosszú története van. Néha cethalnak becézgettük, mert CET volt a rendszáma, néha meg Betty Smith volt, mert egy olyan matricát tettem a hátsó ablak aljához.
Aztán volt a Gömbi, az egy Matiz volt.
Utána Eke, az volt egy Opel Campo pickup. EKE-314 volt a rendszáma.
Zámbó Jimny (mn, nem két m) következett, ötlettelen név, Suzuki Jimny mégsem maradhatott… Viszont a névadóval szöges ellentétben ezt nagyon nagyon szerettük.
A mostaninak még nincs neve, Zuzu Petasnak hívom, a gyerek meg csak simán szuszunak (Vitara).
Tetszenek ezek a nevek. Füles, Pötyi, Tádé, Házipálesz, Birodalmi lépegető :-) Érdekes, hogy milyen sokan adtok nevet a rendszám alapján :-)
:) A régi családi autót még gyerekkoromban, a fehér Skoda 120-ast Dömének hívtuk.
Tavaly óta van saját autónk egy piros F Astra, én Mucinak becézgetem, de a gyerekek Villámnak nevezték el, szóval Muci a Villám a mi kis családtagunk :)))
hát, mikor megkérdeztem az embert, hogy van-e neve a kocsinak, azt válaszolta, hogy nincs. Majd: de, Opel Astra F XD
Anyuék sem adtak különösebb nevet a kocsinak, mindegyiket Röninek meg Rönikének hívták (kivéve az elsőt, mert az Ford volt, ezek meg renaultok)
Dezmond Tütü (de a rövidség kedvéért leginkább csak Dezmond).
Tádé ilyen volt: http://href.hu/x/5qdd
De színre is majdnem… :)
@ujlakas: és Mazsola hol van? ;-)
:-)))
Mazsola a sofőr :)
Nekem egy 23 éves sötétkék Ford Fiestám volt, amit imádtam. Devilke volt a neve, természetesen a rendszámából adódóan (EVL). Kívülről eléggé ütött-kopott volt már, de húzott, mint állat. :) Vele jártam meg a Dolomitokat, ami meg sem kottyant neki. Azóta megváltunk egymástól, mint ágtól a levél, de nekem mindig ő marad a kedvenc. :)
Na most ez hogyan van? Baghira Maxitaxi mellett álldogál?
(Nálunk sose volt neve a kocsiknak. Errefelé a mosógépeknek adnak nevet, de bevallom, ez a kedvesnek mondható szokás engem mindig idegesített, talán a nem túl változatos nevek miatt, nekünk például Rozink volt.) De ha egyszer muszáj lesz vezetnem, akkor névadó is lesz!
MaxiTaxi utolsó útján készült a fotó, együtt mentünk Magyarországra.
Zafír. Így hívják. Ezüst szinű, hét személyes, igazi családi autó, mindig dicsérjük, ezért hűségesen visz minket mindenhová. Néha, amikor a gyerekek telemorzsálják úgy érzem, hogy jobbat érdemel, de rövidesen átesik egy nagytakarításon kárpittisztítással. Megérdemli. És akkor felkerül az új huzat is. Ő egy Opel Zafira.
Mosika. Mármint a mosógépünk. Mert kicsi volt. Aztán nagyobbre cseréltük, mert én meg illetve felnőttem, ő meg öreg lett nagyon. Az új mosógép is mosika, és ilyenkor egy kicsit emlékszünk a régire is.
(tulajdonképpen van neve valóban a mosógépnek is, a számítógépnek is, a laptopnak is, az egyik mobilnak is. kicsit vagyok csak bolond…)
Az én laptopomnak is van neve Misi, mert a márkája MSI. Hát ebből nem volt nehéz “Misikének” nevet adni :)!