Két fontos tudnivaló nőknek

Mi történik akkor, ha az egyszeri férfiembert elkapja a gépszíj (nem ittunk sok sört :) és rájön, hogy istentelenül jó dolga van, de lehetne jobb is?

Kedves barátommal és barátosnéjével sörözgettünk kellemesen egy vasárnap délután. (Nyertünk 4 Heinekken poharat, amivel hamarosan beindítjuk a Pörkölt-to-go take away szolgáltatásunkat. Váltsd ki a törzsvásárlói igazolványodat még ma!)

Szóval, vasárnap délután. (Ezen a ponton kéne abbahagyni ezt a bejegyzést, mielőtt ma a lábtőrlőn ágyaz meg azúr nekem.)

Na szóval, magyar lennék, világstatisztikában első suicid hajlam, meg ilyenek, így folytatom. Tehát, megfelelő sörmennyiség után elérkezik az a pillanat, amikor barátosné közli, hogy ugye vár még egy nagyobb ajándék a barátomra, cserébe a lelki támogatásért, hathatós segítségért, lakásnézésért és egyéb nem részletezett szolgáltatásokért. Egy “csak úgy” ajándék már megvolt, egy kisebb ajándék még érkezik, no meg ugye a nagyobb.

Ó, mester, taníts! – csókolgatom titokban a barátom kezét. Hamar kiderül azonban, hogy én is el vagyok kényeztetve azzal, hogy Katica kis gondolkodás után áldását adta az opcióra, hogy egyszerűen felmondok és pár hónapig – szigorúan csím rendbetételére koncentrálva – messziről kerülöm a munkát.

Miután kölcsönösen biztosítjuk egymást hatalmas szerencsénkről, kis lámpafény gyullad a fejünkben. Mi lenne, ha! Felmondanánk mindketten, s a következő fél évet egy hajón töltenénk, eliszogatva dolgos párunk fizetését. Az lenne az életöröm a köbön!

Sounds like a plan! – mondja az ánglisban járatos és boldog napközis mosollyal belefeledkezik a maradék sörébe.

http://www.flickr.com/photos/ickypoo/

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

10 megjegyzés a “Két fontos tudnivaló nőknek” bejegyzésre

  1. kisvirag szerint:

    fél év két pasi nő nélkül egy kis hajón?
    Á, esélytelen :)
    Mármint, hogy kibírnátok fél évet a csajok nélkül, csak ti ketten :)

  2. Nelly szerint:

    hm hm fejcsòvàl… àh nem birnàtok ti ki azt ott ketten (làsd kisviràg)
    meg kulonben is nem az alkotàs orome mozgatja mindennapjainkat? ;)
    persze persze munkakerulve is lehet alkotni (foleg csìt gyògyìtani), de akkor is…
    nekem màr a màsodik nap utàn lelkiismeretfurdalàsom lenne, hogy a pàrom egyedul hùzza az igàt, mìg èn henyèlek….

  3. kriwi szerint:

    Na jo, de utana a masik felnek is jar a fel ev :-)

  4. kinga szerint:

    tengerèszek lesztek egy kis vitorlàson ès beutazzàtok a vilàgot???-nagyon nyero”!!!
    akkor aztàn megtanuljàtok, mi a munka!!
    (az a kèpen levo” ladik nektek nem elèg…kocka)

  5. gus szerint:

    én is felmondok. mehetek? :-)

  6. ujlakas szerint:

    mi van itt már, mindenkire rájött a felmondhatnék?

  7. weenee szerint:

    Hahaha, ha gus ott lesz, legalább nem fogtok unatkozni:)) Fél év hosszú idő ám :D :D

  8. kisvirag szerint:

    az se rossz, h guson kívül egy férfiember sem kommentelte eddig, de ha a szexuális irányultságot nézzük, akkor meg senkise a “túloldalról”, gyanús, nagyon gyanús XD
    (lehet a hajóbérlet intézésével vannak elfoglalva? :D )

  9. bluesmusic szerint:

    Én is akarok világgá menni! :)
    (No nem egyedül, hanem életem párjával, hogy legyen aki gondoskodik rólam, és eltart közben:))) Mert a világgá menés gondtalanul jó!)

    Ha ő meg egyedül akarna menni barátjával, hát akkor az a képen látható kétszemélyes csónak pont jó nekik. Vállvetve küzdhetnének meg a nehézségekkel! :))

  10. Amby szerint:

    @kisvirag – elfoglaltak voltunk, valóban. Azóta beszéltem Gus-szal, azt hiszem Édespofával együtt gondolta ezt a jövetelt.

    @bluesmusic – azt hiszem azzal a csónakkal nem lehet messze jutni! De ha a párod is veled tart, akkor ki keresi a pénzt?


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.