Too many secrets: A Küldetés

Bejegyzés témái


Szégyellem magam, de a nagy izgalomban csak most jutott eszembe, hogy a blogadmin kutatásán kívül tudok másban is segédkezni.

Azoknak, akik most csatlakoznak, íme egy rövid összefoglaló:

Múlt hét szerdán kiderült, hogy vége a theitalianjob blognak. Ez személy szerint engem igen rosszul érint, de van remény: a http://theitalianjob.hu címen valami lapul (remélem, a blog).

Az oldalt azonban jelszó védi. Ennek a jelszónak a betűit találjuk ki egyenként, különböző feladványokon keresztül. Úgy tűnik, minden bejegyzés egy betűt rejt.

Én kitartóan próbálkozom az eddig megadott betűkből kitalálni a jelszót, hátha megúszunk egy csomó feladatot ;)

Mit tudsz Te tenni? Segíthetsz egy-egy betű kitalálásában, vagy hívhatsz segítséget. Ez utóbbi a legfontosabb: én eddig két embert hívtam, mindketten ránézésre fejtettek meg egy-egy feladatot. Minden apró ötlet vagy gondolat előremozdíthat minket! És ugye ott van szerda 23:33, amihez szükségünk lesz 33 emberre egy időpontban.

Csináltam egy ilyen beillesztőset is, amit naponta frissítek:

<a href="http://theitalianjob.hu/tags/too_many_secrets"><img src="http://theitalianjob.hu/wp-content/uploads/toomanysecrets_pwd.png"></a>

Ha pedig bővebb magyarázat kell, a tijbp-n folyamatosan frissül a Túúú meni szikretsz!

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

71 megjegyzés a “Too many secrets: A Küldetés” bejegyzésre

  1. mimke szerint:

    Megpróbáltam day.hu-s eseményt csinálni belőle, de nem sikerült :(

  2. weeneedahero szerint:

    Na most látom, hogy kár lett volna fennmaradni…a következő időpont azért már jobban tetszik :)

  3. mimke szerint:

    Én fenntartom a véleményt, hogy akármikor összejön a 33, az jó! Szerintetek mikor tudjuk megint megpróbálni?
    (ki mikor tud betörni az egyetemi könyvtárba, elfoglalni egy internet kávézót, ilyesmi..)

  4. i-gen szerint:

    A kép a kódról nem frissült…

  5. mimke szerint:

    Oké, de csak a +2 r hiányzik..Számításaim szerint már csak két karakter hiányzik, szóval lehet, hogy már meg is tudnánk fejteni…

  6. kriwi szerint:

    csak 2? nem tobb?

  7. kriwi szerint:

    Igen, en is megtalaltam. Ez 17, mi meg tudunk 11-et. Vagy megin lemaradtam vmirol?

  8. mimke szerint:

    Ja nem, én nem tudok számolni..De ezt a bennfentesek már tudják :)

  9. mimke szerint:

    Mikor prbáljuk meg legközelebb?

  10. i-gen szerint:

    Anagramma keresővel pár értelmes szavat találtam a mostani betükből: mert terv, orv, orr, vert.
    A számokból is betüt kreálva: eme, oroz, orom, erezet, rovom, mer, evez, tor, veretez, teve, rovom.
    Biztos nem segit semmit, de unatkoztam :)

  11. kisvirag szerint:

    ghihi
    igazából én arra tippelek, hogy valami angol szó/szöveg fog kijönni a mostani betűkből, és ugye még mindig hiányzik a 17-ből 5 karakter

  12. mimke szerint:

    Nekem 1 tippem volt, de ebbe sem a T, sem a 2 nem illik bele.
    Ez volt a welcome over here, és az elejére kellett volna még két betű..(T2?)

  13. kriwi szerint:

    A Zsofinak volt egy otlete, hogy ugy kezdodik hogy “we moved here…” Ebbol sok betunk meg van mar.

  14. Lorri Trizarry szerint:

    How to uncover the missing iTunes Plus Upgrade option on iTunes v9…

  15. One thing I have actually noticed is that there are plenty of misguided beliefs regarding the banks intentions while talking about foreclosed. One fantasy in particular is the fact the bank wishes to have your house. The lender wants your cash, not your own home. They want the cash they lent you with interest. Steering clear of the bank will simply draw the foreclosed realization. Thanks for your posting.

  16. I like the helpful information you provide in your articles. I will bookmark your blog and test once more right here regularly. I am moderately certain I’ll learn lots of new stuff right right here! Good luck for the next!

  17. tera mmo guide szerint:

    Terrific work! This is the type of information that should be shared around the internet. Shame on the search engines for not positioning this post higher! Come on over and visit my site . Thanks =)

  18. wonderful issues altogether, you just received a logo new reader. What could you recommend in regards to your post that you made some days in the past? Any certain?


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.