Ausztrál kalandok 8. nap

Először is autót bérlünk. Félórát körözgetünk a parkolóban, mire Amby eléggé bátor ahhoz, hogy kimerészkedjünk a baloldalas közlekedésbe, ám egy jó kis szerpentines szakaszra érve villámgyorsan magába szívja az a helyi inverz vezetési szokásokat.

Kuranda egy kis falu az erdő közepén, amely egyrészt a kirakodóvására, másrészt a vadas parkja miatt népszerű. Mi azonnal az utóbbi felé vesszük az irányt, mert már alig várjuk, hogy végre koalát ölelgessünk. Itt nemcsak tisztes távolból lehet őket nézegetni. Chipy-t (mint később kiderül, így hívják a koalánkat) láthatóan nem zavarja, ahogy leszedik a fáról, belecsimpaszkodik a gondozójába és bambán tűri, hogy átcipeljék hozzánk. Chipy-nek nagy, elálló, pamacsos fülei vannak („nekem tetszik a nagy, vörös pamacsos és elálló fül” :-) és Amby nem bírja megállni, hogy ne cuppantson egy puszit közéjük. Olyan, mint egy kis plüssmackó. Felül puha szőrréteg, alatta viszont tömör bunda. Látszik, hogy sokat lazsálnak, mert mindegyik koalának ki van kopva a szőr az ülőgumóján. Hosszú, vastag körmeivel kapaszkodik belénk, ha akarnánk, sem lehetne leejteni. Egész nap csak ölelgetnénk. Vigyázat, a koala addiktív!

Ezután kenguruetetésre megyünk, habár a kenguruk és wallaby-k (kisméretű kenguru) nemigen akarnak neki, reggel kilenc óta a sok turista már degeszre etette őket. Az egyik mama-kenguru nagyon aktív ide-oda ugrándozik körülöttünk, miközben a joey-jának (így hívják a kengurubébiket) hol az orra, hol a füle, hol a lába lóg ki a zsebéből. Hamarosan végleg kinövi, és átadhatja helyét egy új kölyöknek. A kenguruk nagyon szapora állatok. Simán előfordul, hogy miközben a mama még nevelget egy egyéves kiskengurut, a zsebében ott egy másik és a méhében már növekszik az új kistesó. Viszont, ha keményre fordul az időjárás és nincs elég élelem, akkor a kenguru késleltetni tudja a méhben a fejlődést, így eltolva a szülést akkorra, amikor már megfelelőek a körülmények az utód felnevelésére.

Végre összeismerkedünk egy helyes kis wombattal is, ami leginkább egy disznó és egy medvebocs keverékére hasonlít. A krokodilok láthatóan élvezik egymás társaságát, egymás hegyén-hátán sütkéreznek. Gyors pillantás a gyíkokra, kígyókra és egyéb állatfajtákra és elégedetten távozunk.

A piacon is körbenézünk és bepakolunk néhány szuvenírt (bumeráng bratyókának és egy szerelmetes óra nekem).

Kis falucskákon át vezet az út a tiszta vizű Echam-tóhoz, ami az erdő közepén eldugottan terül el. A parton két jópofa dologba is rögtön beleütközünk. Az egyik a „teknősöket etetni tilos” tábla, a másik pedig pénzbedobós, közhasználatú barbeque. A parti ösvényen sétálva elérünk a teknős-spotting helyhez, ahol éppen arra úszkál a sekély vízben néhány ráérős teknősbéka. Ráadásként pedig egy helyi lakos tarajos gyíkocska és pózol nekünk. Az idő sajnos esőre áll, úgyhogy kihagyjuk a tóban fürdést.

A Palmerston highway-ről letérünk a Waterfall Circuit útra, amely három vízesést is érint. Ezek közül a Millaa Millaa a legszebb egy természetes medencével az aljában. Épp ezért azonban itt van a legtöbb turista is.

Mivel már kezd estébe fordulni az idő, már csak egy helyszín fér bele a napi útba. Végül Babinda mellett döntünk. Habár a Lonely Planet csak pár sorban említi, minket mégis kíváncsivá tesz. Az összes napi látnivaló közül (leszámítva természetesen a koalákat, amikbe végképp beleszerettünk) ez a legeslegszebb. Egy hegyi patak mosta ki itt medrét a kemény sziklákból, itt-ott zubogó vízeséseket, máshol óriási fürdőmedencéket eredményezve. A víz természetesen kristálytiszta. Körben pedig esőerdő égigérő fákkal, indákkal és szokatlan növényekkel a zöld minden színében. Ezen a helyen árad belénk az energia és elönt minket a boldogság. Csodálatos egy ilyen univerzum részének lenni!

Hamarosan sötétedik, és lassan ideje lenne hazamenni, de azért még teszünk egy kört a buja növényzet közt egy kis ösvényen.

Visszaérve Cairnsbe még pancsolunk egyet az Esplanade kivilágított medencéjében, megvacsorázunk, és azzal a szent meggyőződéssel hajtjuk álomra a fejünket, hogy „az élet bizony gyönyörű”.

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

10 megjegyzés a “Ausztrál kalandok 8. nap” bejegyzésre

  1. mimke szerint:

    Nekem is Koalát!!!!
    (és a kacsacsőrü emlős, és a tasmán ördög?)(wombatot is akarok :S)

  2. ujlakas szerint:

    Elolvadok itten… :)

  3. secima szerint:

    A Koala plüssben is nagyon aranyos, de élőben fantasztikus lehet. Ölelgetve meg pláne! :))))

    • Amedeo szerint:

      c1cs Se1ndor szerint:Szednhe1z besze1molf3 (2011.08.15.)A mai szednhe1zon a eszptemberi felle9pe9sre prf3be1ltunk. Ez az első alkalom amikor a jelenlegi re9sztvevők ilyenfajta alkotf3 folyamat re9szesei lehetnek. A leendő szereplők nagyon nagy lelkesede9ssel fogadte1k, hogy edrf3ke9nt e9s rendezőke9nt teve9kenykedhetnek a prf3be1kon. Eleinte tale1n nehe9zse9get jelentett az f6ne1llf3se1got kf6vetelő gyakorlatok teljesedte9se. Ezt azzal hidaltam e1t, hogy gondolate9bresztő, ihletadf3 instrukcif3kat adtam a szereplőknek ami mente9n el tudnak indulni e9s tove1bgf6ngyf6ledteni a saje1t tf6rte9netfcket. HorEe1nak nagyon nehe9z volt azt kimutatani szavakban (hangsfalyoze1ssal), mozge1sban amit e9rez e9s gondol a saje1t szf6vege9ről, annak jelente9se9ről. LekRa jelezte, hogy sze1me1ra fontos az, hogy ake1rmennyire is amatőr előade1st rakunk f6ssze, lee9gni nem akar vele. Sze1me1ra fontos hogy ha csine1lunk valamit az legyen rendben. NaRa jelenete9ből e9s a szednhe1z tre9ningen valf3 re9szve9tele9ből hie1nyzik az a jf3fajta indulat amit e9rzelmei, szoronge1sai feldolgoze1se1ra tudna felhaszne1lni. A darab alkote1sa jf6vő he9t szerde1tf3l folytatf3dik e9s bővfcl a le9tsze1m.

  4. Yollu szerint:

    Amennyiben a kc3a9pek valc3b3ban nevezetteket c3a1brc3a1zoljc3a1k (nem aovygk biztos benne), c3bagy Orbc3a1n (vagy Olstein?) Mihc3a1ly kicsit zsidc3b3gyanc3bas, Orbc3a1n/Olstein Gyc591zc591 kicsit romagyanc3bas. De Orbc3a1n Gyc591zc591rc591l lc3a1ttam mc3a1r mc3a1sik kc3a9pet is, mintha ott mc3a1shogy nc3a9zett volna ki.

  5. nkrnjky szerint:

    HCFOLZ , [url=http://jpefypfzrkql.com/]jpefypfzrkql[/url], [link=http://ppulokwyvhnh.com/]ppulokwyvhnh[/link], http://lttrebtyvoil.com/

  6. You really make it seem so easy with your presentation however I find this topic to be actually something that I feel I would by no means understand. It sort of feels too complex and very broad for me. I’m having a look ahead for your next publish, I’ll attempt to get the grasp of it!

  7. tera guide szerint:

    Thanks for sharing excellent informations. Your web site is so cool. I am impressed by the details that you have on this site. It reveals how nicely you understand this subject. Bookmarked this website page, will come back for extra articles. You, my friend, ROCK! I found simply the information I already searched everywhere and simply could not come across. What a perfect web site.


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.