Reggelire toast kenyér “oridzsinál” aussie vegemite-tal (ejtsd “vedzsimájt”). Direkte nekünk készült. Arcunkra fagy a mosoly, ahogy legyűrjük. Ez olyan Nutella kinézetű és állagú krém, ami túl sós, túl keserű és túl gusztustalan emberi fogyasztásra. Az ausztrálok viszont szeretik és még büszkék is rá. Pfúj! Ha kedves az életed, fuss, ha valaki vegemite-tal kínál!

Autóba ülünk, és ismét nekivágunk a “bush”-nak. “Kisebb” kitérővel megyünk a vasútállomásra, de este már Sydney-ben leszünk! A kitérő úgy 3-4 órás, ugyanis először benézünk a nagynéni kisütödéjébe a tengerparton. Szikrázó napsütésben, mezítláb elheveredve, az óceán hullámaiba feledkezve eszegetjük az ingyen fish&chips-et. Ez aztán az élet! Máris imádom Ausztráliát.

Aztán végigautózunk a tengerpartra épített autópályán (alattunk mossa a tenger a pilléreket) és egy sziklaszirten megállunk, hogy lenézzünk a kanyargós útra és a lágy homokos beach-ekre. Ha akarnánk, lehetne innen sárkányrepülőzni is, bár a márványtábla az egykori bátor repülősök emlékével nem éppen jó ómen. Hiába, itt kezdődött az ausztrál repülés története.

Kis kocsikázás után, végül kiraknak minket a Waterfalls (“Vízesés” – hát nem gyönyörű?) nevű vasútállomáson. 40 perc múlva pedig meg is érkezünk Sydneybe. (Majdnem azt írtam, fővárosba, de ez nem igaz. Na, lehet találgatni: mi Ausztrália fővárosa? Aki tudja, az egyelőre fogja vissza magát, hadd gondolkodjanak egy kicsit a kedves olvasók!)

Gyalog megyünk az első itteni szálláshelyünkre, amit Audrey ex pasija bocsát rendelekzésünkre. Elvileg 10 perc az állomástól, de a kánikulában, emelkedőn felfele, súlyos táskákkal óráknak tűnik. Nincs más hátra, meg kell pihenjünk a sarki pub-ban. Jófajta ausztrál sörökkel hűsítjük megfáradt testünket és lelkünket.
A lakással mázlink van, mert ugyan hatan laknak ott, de a lakók nyaralnak, úgyhogy itt is külön szobánk van. A belváros is közel, úgyhogy még este elindulunk felfedezni. Átvágunk a piros lápás, aztán a buzinegyeden, ahol meglehetősen frappáns és pikáns neveket viselnek időnként a boltok. Két kedvencem a Lick-her Shop (alkoholbolt) és a Thai Me Up (masszázsszalon).

Érdekes, hogy Sydney-ben meglehetős harmóniában vannak – a mára már kisebbségben levő – régi épületek és az óriási csilli-villi felhőkarcolók. A régi épületek persze korántsem olyan régiek, mint amilyenekhez Európában vagyunk szokva, ugyanis Sydney legrégebbi épülete is 1816-ból való.

Kibukkanván a felhőkarcolók rengetegéből, egyszer csak ott egy kikötő és a túloldalán a híres Operaház. Igaz, nem hófehér, de azért jól mutat a képeken. A Harbour Bridge-dzsel a háttérben pedig kifejezetten romantikus.

Az idegenvezetős körbevezetés az Operaházban nemigen vonz, viszont találunk egy prospektust, amiben színfalak mögötti látogatást ajánlgatnak, bekukkanthatunk az öltözőkbe, felvisznek a zsinórpadlásra és a színpadra is felmehetünk. Na, ez kell nekünk! Fellelkesedve megyünk jegypénztárhoz. A túra két órás, naponta egyetlen egyszer, reggel 7-kor indul, és mindössze 8-12 fős csoportot visznek. Azonban sajnos nagyon népszerű, úgyhogy legalább egy héttel előre be kellett volna jelentkezni. A jegy ára potom 150 dollár. Hát, akkor azt hiszem, erről lemondunk.

Körbejárjuk az Operaházat, és a rakparti szabadtéri zsúfolt Opera Bárban, egy hűs itallal kezünkben nézzük meg a naplementét, ami arany-rózsaszínre festi az épület vitorláit. Nem csoda, hogy ennyire kedvelt hely, az ausztrál viszonylatban húzós árú italkínálatának ellenére.

Átsétálunk a The Rocks negyed szűk utcácskáin, ahonnan igazán szép kilátás nyílik a kivilágított kikötőre. Az Australian Heritage Hotel-ben költjük el vacsoránkat. Nem véletlenül, ugyanis itt lehet, mindenféle ausztrál különlegességeket enni (Audrez rendesen felkészült kocsmákat és éttermeket illetően :-). Kapásból kiválasztunk az étlapról három pizzát: egy krokodil-, egy emu- és egy kenguru húsosat. Hozzá természetesen ausztrál sör.  A krokodilhús annyira nem jön be. Állaga valahol a csirke és a hal között viszont tökéletesen íztelen. A kenguru jó, leginkább a marhahúsra hasonlít. Az emu hús az összes közül a legjobb. Meglepetésünkre vörös hús, puha és gyönyör a nyelvbimbóinknak. 

A hotelben vacsorázás Ausztráliában egyébként egyáltalán nem luxus, a legtöbb hotelnek van egy kocsma része is, ami általában ugyanolyan árfekvésű, mint más, hotel nélküli kocsmáké. Így a helybéliek is rendszeresen járnak “hotelbe” egy italra, vagy baráti vacsorára.