Az első napot Ausztráliában Sydneytől délre, vidéken töltjük Wollongongtól nem messze. Audreyék háza a „bush” (szó szint fordítva „bokor”, de ott az erdőt nevezik így) kellős közepén áll, reggel hangos madárcsiripelés, friss párás levegő és nedves földszag. Minden hihetetlenül zöld. Itt azért nincs olyan hőség, mint Sydneyben, marad a farmer és a pulcsi.

Reggeli után, autóba szállunk és nekivágunk a „bush”-nak. Kiderül, hogy mégsem olyan kihalt a környék, csak hát meglehetősen ritkásan vannak a házak, mindegyikhez egy parknyi telek.

Nekünk fogalmunk sincs hova megyünk. Átvágunk a nagy mesebeli zöld erdőn, kacskaringós keskeny autóúton, időnként egy táblával az út szélén, hogy vigyázat, kenguruk a következő X km-en. Persze pont akkor nem jönnek a nyavalyások, amikor mi arra járunk.

Mire megérkezünk a tengerpartra, kisüt a nap, felforrósodik a levegő, és nagyon hülyén érzem magam a farmeromban és a pulcsimban. El is határozom, hogy bevágom őket a hátizsák legmélyére, és elő sem veszem őket az utolsó napig.

Az első látványosság a “Blowhole” a Kiamara beach-en. A világítótorony szomszédságában van egy bazi nagy lyuk a sziklában, amit az óceán mosott ki az évezredek alatt, és amikor jön egy nagyobb hullám, akkor óriási robajjal löki ki rajta az égbe a vizet. A szikla másik oldalán meg néhány szöszi tini srác fitogtatja bátorságát. Vagy 20 perces hezitálás után – merthogy igen erősen süvített a szél – beugrik az egyik a 12 méter magasan levő szikla tetejéről a hideg vízbe. Óriási tapsvihar az éppen arra látogató turisták tömegétől, ő meg integet és boldogan felmászik a csúszós köveken.

Kiamara után egy festői kis öbölhöz megyünk, ami fokozottan védett természetvédelmi terület, csónakkal bemenni illetve ott horgászni szigorúan tilos. (Vicces, hogy ennek ellenére éppen Fishermen’s Bay-nek (Halászok Öble) nevezték el.) Az öbölhöz egy rövid földút szakaszon lehet bemenni. Itt leparkoljuk a kocsit és titokzatos fapallókon a „bush”-on keresztül néhány per alatt elérjük az öblöt (közben azért beelőz minket két teljes felszerelésbe öltözött gyalogos búvár.) A látvány valóban szemet gyönyörködtető.

Az időeltolódás miatti fáradtság ekkora azért már erősen befolyásolja a hangulatunkat. Még ellátogatunk egy plázába, hogy beszerezzünk néhány praktikus dolgot (pl. elektromos dugó adaptert), meg az esti vacsinak valót. (Apró érdekesség, hogy Ausztráliában a cigit nem húszasával, mint itthon, hanem a huszonötös csomagokban árulják, és a szokásos a „Dohányzás halált okoz!”-on kívül undorítóbbnál undorítóbb kettéhasított mellkasokról készült elrettentő képeket is raknak a dobozra.)

A plazában azért kipróbáljuk a híres-neves aussie beef pie-t (ausztrál marhahúsos pite). Nem rossz, de igazából semmi extra.

Annál fantasztikusabb Audreyék házának teraszán a grill vacsora. Igazi, óriás adag, zsíros fűszeres húsok, kolbász, grillezett zöldségek és tejfölös(!) tepsis krumpli. Az ausztrálok azért tudnak élni! Aztán a fiúk, megadván a kellő tiszteletet, leöblítették az egészet jó kis magyar ágyas pálinkával. (Ha valaki export bizniszre adná a fejét, szerintem bejövős lenne Ausztráliában a magyar pálinka)

Amby felbátorodván a 67% alkoholtól, beszélgetést kezdeményez Audrey húgának pasijával. Már másfél napja ismerjük, de egy szót nem váltottunk, ugyanis az összes rokon közül, neki a legerősebb az akcentusa. (Annyira, hogy időként azon gondolkozom, hogy angolul beszél-e egyáltalán). Na, Amby meglátván delikvensnél a Nokia készüléket, kap az alkalmon, hogy ismerős vizeken kerítse be. Le is folytatják a következő beszélgetést (legalábbis Amby elmesélése szerint, mert nekem ennyi se jött le):
„Új a telefonod? Hogy tetszik?” – kérdi Amby.
„Bla-bla-blaaa-bla-blaa-bla-bla….kaptam.. bla-bla-blaaa-bla-blaa”- meséli a húg pasija 2 percen keresztül.*
„Aham… Oké.”- érkezik a frappáns válasz Ambytól.

Az este további részében inkább csak mosolygunk egymásra és nem erőltetjük, ami nem megy, és békésen együtt megnézzük az időjárás jelentést és az esti híreket.    

* bla = jelentés nélküli, érthetetlen szöveg