VIP-nak lenni jó. A VIP azt eszik és iszik és annyit, amennyit akar. A VIP-t nem nézik rossz szemmel, ha már a hatodik édességet eszi és tovább üldözi a felszolgáló pincéreket a hetedikért. A VIP-t mindenki szereti.
Életemben talán először végre VIP jeggyel sikerült bejutnom egy rendezvényre, Ambyval és Giulio barátunkkal egyetemben.
A Nokia Trends Lab gyakorlatilag egy nagy buli, híres és kevésbé híres DJ-kkel. Az ideit múlt héten rendezték Milánó egyik legmenőbb szórakozóhelyén, az Alcatrazban.
Giuliot azzal a piszkos háttérszándékkal cipeltem el, hogy bemutatom Rómából érkezett szingli barátnémnak (akivel szerintem remekül összeillenének) és majd jól egymásba szeretnek, és ásó-kapa-nagyharang, életük végéig hálásak lesznek nekem, hogy összeismertettem őket. Barátosné viszont nem lehetett meghatva az én humoros, intelligens és nem is éppen rosszul kinéző haveromtól, merthogy minden egyes jött-ment pasival órákig beszélgetett, csak éppen Giulioval nem. Egész este, ha fél órát volt velünk.
Így aztán, Amby, Giulio és én hármasban mulattuk végig az estét. Leteszteltük a büfé teljes étel és borkínálatát, illetve koktél menüjének felét, álmodoztunk Ausztráliáról (merthogy Giulio is odautazik decemberben) és megbeszéltük az élet egyéb fontos dolgait miközben időnként hozzánk csapódott egy-egy jófej emberke.
Hiába próbáltuk magunkat kivetíteni a nagy vetítőre a kirakott új N95 8G-kkel, viszont ha Fabri Fibra (nagy olasz rapper) következő videoklipjében ismerős arcokat véltek felfedezni, akkor az nem a véletlen műve :-)
Közben felpörgött a buli és populárisabb zenéket kezdtek játszani (pl. Prodigytől a Smack my bitch up-ot), a tömeg masszívan kezdett táncolni és csápolni a DJ-nek.
Éjfél előtt kezdték kihordani a VIP részben a desszertet, többek között valami fincsi lágy nutellás krémet. Na, ez volt az, amiből sem egy, sem kettő, sem hat nem volt elég, úgyhogy mikor a pincérek nem jöttek többet, akkor a fiúk elhúztak desszert vadászatra. Azt nem árulták el, hogy hány vendéget ütöttek le és hány pincért fizettek le, de végül még két krémes csodával tértek vissza.
Ha nem munkanap lett volna és nem merültünk volna ki a féktelen evéstől (és nem fogyott volna el végleg a nutellás desszert), akkor hajnalig maradtunk volna. Így viszont "jó munkásemberként" éjjel 1-kor haza- és nyugovóra tértünk. Remek kis este volt!
Most meg várjuk, hogy hívjon minket Fabri Fibra és dolgozni kezdünk azon, hogy jövőre is kapjunk VIP jegyet a Nokia Trends Lab-ra (mert VIP-nak lenni jó :-).
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

telefont nem kaptatok VIPik?÷)
nice! szoval akkor csak vannak jo partyk ott olaszban?:)
egy francia kollègàm szerint JÓ bulik csak Párizsban és St. Tropez-ben vannak :)))
vannak, vannak jo bulik – de telefont nem kaptunk. Pedig probaltam elmagyarazni, ha mar ugyis kifolyt a nyalam (bocs) a telefonra, akkor ide is adhatnak ;-)
(Mondjuk az uj Negramaro albumot letolthetjuk ingyen ;-)
Egy francia kollégám szerint igazán JÓ bulik csak Párizsban és St. Tropez-ben vannak… :))))
negramaro album? ide vèle :D :D (de komolyan) :D :D
@Nelly: én szívesen neked adom az ingyen Negromaro albumomat, nekünk úgysem kell kétszer :-)
:D na ezen én is ott lettem volna, de jó lett volna! :PPPP
@Katica, mit kell tegyek ezèrt? (koszonom szèpen)
An intriguing discussion might be priced at comment I think that you need to write regarding this topic, it might not become a taboo subject but normally individuals are insufficient to speak on such topics An additional Cheers.
Generally I don’t read post on blogs, but I wish to say that this write-up very pressured me to check out and do so! Your writing taste has been amazed me. Thanks, quite great article.
Thank you for the auspicious writeup. It in fact was a amusement account it. Look advanced to far added agreeable from you! However, how could we communicate?
Hi are using WordPress for your blog platform? I’m new to the blog world but I’m trying to get started and create my own. Do you need any html coding expertise to make your own blog? Any help would be really appreciated!
With havin so much content do you ever run into any problems of plagorism or copyright infringement? My blog has a lot of exclusive content I’ve either created myself or outsourced but it seems a lot of it is popping it up all over the web without my authorization. Do you know any ways to help stop content from being ripped off? I’d certainly appreciate it.