Ki az a Gus és Zslatko?

Jöttek, láttak, visszajöhetnének.

Miért is? Magyarázzuk a bizonyítványt, vagyis izé, sokmindenkit be kellett volna eddig is mutatnunk, de ahelyett, hogy visszaszaladnánk az elmúlt egy év látogatóihoz… mesélek inkább Gusról és Zslatkoról.

Nem nagy kihívás bárkivel megtalálni a közös pontot, s még kevésbé volt az a két fiúval. Életöröm, egy kis hedonizmus, sok mosolygás – ki ne kedvelne két jószívű embert?

Gus tavaly kezdett el blogolni és szinte azonnal megjelent a tIJ-n mint kommentelő. Mi is olvasgattuk lelkesen, de idén júniusig nem találkoztunk vele. A Tandemben tartott blogtalálkozóra jött el kis könyörgés után és hozta az időnként Édespofa fedőnév alatt rejtőző Zslatkot. A rövid találkozás elég volt ahhoz, hogy mégjobban megkedveljük őket.

IMG_4948.JPGGus szereti a zenét és három mondatban képes felsorolni 74 előadót, albumokat, kibocsátási dátumokat valamint a róluk alkotott véleményét. Kereszteslovagként küzd üzletében a vevők kiszolgálásáért, de nem szereti ha a vevők visszaélnek a helyzetükkel. Gus igencsak jóképű, szereti a divatot, szeret ápoltan kinézni és nem szereti az igénytelen embereket. Az új szakállas stílussal úgy néz ki mint egy megszelidített oroszlán :-)

Zslatko szeret fotózni, pozitívan hozzáállni mindenkihez, mosolyogni és csillogó szemekkel nézni a világra. Nem szereti az igazságtalanságot, a nagyképűséget és a hatalommal visszaélőket. Szereti nézni az embereket és megismerni a világot. Zslatko szereti a divatot, jól öltözködik és mosolya mindenkit felolvaszt.

Ők ketten voltak az elsők, akik kedvelték Milánót a divatért és napokig áradoztak mindarról, amit a város adhat. Ők ébresztettek rá arra, hogy még rengeteget adhat nekünk ez a város, mielőtt ráunnánk.

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

Még nincs megjegyzés a “Ki az a Gus és Zslatko?” bejegyzésre

  1. zslatko szerint:

    jaj most pirulok… :D a legjobb, a 74 előadó egy mondatban… :)))

  2. mimke szerint:

    Az ember mindig legszivesebben bucira ölelné mindkettőt! Ennyi pozitív energia ritkán sugárzik emberből, hát még egy párból:)

  3. Csilla szerint:

    No,hat nekem a szept.30-i “nacionalista osszetalalkozason” csak egy ropke szo-valtasra volt szerencsem Gus-sal(vagyis inkabb,talan,neki volt szerencseje,hogy velem csak egy ilyen ropkere futotta ;-)!?!),tehat,(meg)ismerestol merfoldnyire tavol,de ami azonnal szembe-otlik azok a kek szemek :-O….,complimenti a szuloknek genekert ;-)!!!!

  4. Nelly szerint:

    bàr màs gus-nàl egy jòpàrszor kifejtetettem, itt is elmondom, hogy nèha – nèha titkon remènykedem, hogy mindekttojukben van mèg egy làtens hetero, mert igen helyesek mindketten… :D :D
    Kellemes tàrsasàg az ember lànya szemèlyesen (is) szivesen cserèl veluk eszmèt, mikozben a messzi tàvolbòl a blogon keresztul is maga elott làtja huncutul csillogò szemeiket :D :D


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.