Hét dolog amit nem akartál tudni rólam – by Mirtill

Ahogy az korrekt, akkor jöjjön az én hét kis piszkos titkom:

hangya

1. Nem vasalok, mert utálom, de ha igen, akkor mindent, az alsóneműket is.

2. Betegesen félek a hangyáktól egy a lakásban elszenvedett hangyainvázió óta.

3. Reggel az első kávéig általában rosszul jár aki hozzám szól, a legjobb eset, ha nem válaszolok. :)

4. Könnyen elvesztem a fejem, és utána órákig keresem a két köbméteres befogadó kapacitású nőies kézitáskámban.

5. Orrom mint a magyar vizsláé, reggel a liftben tudom ha kollégám jött fel előttem és ki volt az. Igen, van akinek a parfümét, arcvizét, van akinek a szagát ismerem fel. Ok, kivéve most, amikor úgy meg vagyok fázva mint az atom és se ízt se illatot nem érzek.

6. Mindig elkések mindenhonnan, kivétel az a kevés alkalom amikor nem, pl. amikor Portugáliában vagyok ahol egy óra előnyöm van a helyiekkel szemben. Bocsi előre is, akinek találkozója van velem jöjjön 10 perccel később. Uomo avvisato, mezzo salvato.

7. Viszonylag jól úszok, mégis félek a vizicsúszdákon, ezért aquaparkban nem nagyon lehet velem jól szórakozni, hacsak nem nézőközönséget keres valaki, vagy meg nem elégszik a pancsolással.

+1 – reszkessetek, ez a hét pont még csak a kezdet, kezdek belejönni :)

 

 

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

Még nincs megjegyzés a “Hét dolog amit nem akartál tudni rólam – by Mirtill” bejegyzésre

  1. pazzo szerint:

    3. én is így vagyok ezzel.÷)

  2. Csilla szerint:

    5.No,orrilag …en is ilyennel vagyok megaldva….,vagy megatkozva..!??Ugyanis,egyes esetekben,sajna,tuuuuuùlsagosan erzem azt is,amit inkabb nem ereznek :-o….!!!

  3. Amby szerint:

    7 – valakinek vigyáznia kell akoktélokra is, nem igaz? :-)

  4. Katica szerint:

    @Mira: ès azt elfelejtetted megìrni, hogy olyan eros vagy, mint egy pasi. Ugy hordtad a dobozokat szombaton, hogy bàrmelyik izompacsirta pasi megirigyelhette volna! Egyèbkènt koszi a segitseget, orok hàla :-)

  5. mimke szerint:

    Aquapark ruley:) Aqua paradise a Garda tó mellett..Sóhaj..

  6. Katica szerint:

    azèrt azt szeretnèm hozzàtenni, hogy Mira a “szinglis” hètvègènken azèrt egyszer mègiscsak lecsùszott a tolcsères csùszdàn, csak az èn kedvemèrt…

  7. Amby szerint:

    És örizetlenül hagyta a koktélokat??? :-)

  8. Katica szerint:

    @Amby: nem-nem. Azt addig a pocakban oriztuk. Lehet, hogy ezert mereszkedett fel vegul?!

  9. Zsic szerint:

    2. Én a pókoktól félek… :)

  10. pegazoo szerint:

    en elaludnek egy oroszlan mellett de a galamboktol felek, mint a tuztol.:)

  11. Csilla szerint:

    No,a pokoktol en is “idegenkedem”,foleg a “kaszastol”….brrrrr…:-O!!!Pedig a fagerendas manzardunk termekeny feszket kinal ezen allatkaknak,van is pezsgo joves-menes,”maszkalgatas”,szovogetes….szeles a felhozatal formailag,minden fele-fajta “vendegeskedett” mar nalunk…!!!Es hogy elkeruljuk a guzsba”fonast”,nagy erovetellelmagamon kiteszem a szuruket…..,merthat megsem szovodhetne ennyi terminator-i munka a lelkemen..!??;-)

  12. Katica szerint:

    Én meg àltalàban a bogaraktòl irtòzom. Mindegyiktől. Amby màr előre jòkat derül azon, hogy majd ha gyerekeink lesznek, akkor mekkoràkat fogok sikongatni meg rohangàlni, amikor a gyerkőcök hozzàk nekem ajàndèkba a -szerintük- èrdekes bogarakat. Szerintem mèg bàtorìtani is fogja őket ;-)

  13. mimke szerint:

    Pedig a pók a családi béke őrzője:) Speciel én most örülnék egy póknak, és akkor talán nem csípkedne össze az a valami éjszakánként:(

  14. Nelly szerint:

    pòkot megolni nem szabad… foleg nem szàndèkosan….
    Nekem anno volt egy az ìroasztalom felett, s pont szemmagassàgban helyezkedett el a guboja…. Egyik dèlutàn a szemem làttàra bùjt ki onnan ès lett szèp nagy Pook belole…. Frissen harmatosan el is fogyasztott egy legyecskèt ami ott figyelt màr egy ideje behàlòzva. Tiszta Discovey :D

  15. Zsic szerint:

    @Csilla: A kaszáspók az egyetlen, amelyiktől nem félek. :) Az tényleg tutira nem bánt… Na persze állítólag a többi sem… :D De az más kérdés…

  16. weeneedahero szerint:

    “Ha vendégeid vannak, és egy óriási pók kepesztet végig az asztalon, legjobb nevén szólítani. Inkább tartsanak különcnek, mint piszkosnak” :))

  17. pazzo szerint:

    Bizony a pók szerencsét hoz a háziakra.
    De van persze, aki csak a lapos pókot szereti.

  18. Nelly szerint:

    Garfield pèldàul…. :D neki megbocsàjthatò a pòkgyilkolàszàs…. inkàbb csak lapìtàs, mert szerintem igazibòl nem oli meg oket… :D :D

  19. I. Mirtill szerint:

    Segíteni szívesen, az edzésekhez a már emlitett közel 10 kilós női táskát használom :)
    Az aquaparkban tényleg lecsúsztam 1x, és megint megfogadtam, hogy soha többet :D

  20. Kinga szerint:

    mi is kipròbàltuk az Aquaparco Caneva Canazei- t a Garda-tònàl- soha tobbè…
    a pontossàg-erèny…:)))
    hangya-borzalmak borzalma-Bayer-hab-por-tojàshèjo:rlemèny stb ne làssuk sose-pòkot se!!!
    reggel kàvè 6(!)mèlyes olasz Mokaban – fele decaffeinato-fele normàl+ tej fèl liter…utàna szòlhatsz hozzàm…
    vasaljon az anyòsom -o2 èlvezi a zoknit is!!!!
    szagok: ajjjajjj: grappa, sudore màr hajnalok hajnalàn-megmondom -ki mit ivott-furdott-csinàlt èjjel…:))))


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.