Hírek a házunk tájáról

A nagy Blogtorna alatt nem volt időnk és energiánk számot adni a történésekről, pedig jó dolgok történtek velünk.

Hír 1: Van Isten és Isten jó! Végre kaptam ajánlatot a cégtől, amit boldogan elfogadtam, úgyhogy augusztustól olasz szerződéssel folytatom. Úgy néz ki, még maradunk legalább egy pár évig Itáliában.

Hír 2: Augusztus 21. után költözünk! Aláírtuk a bérleti szerződést egy aprócska lakásra, amihez viszont tartozik egy aprócska saját kertecske is. Végre megszabadulunk a mindennapi imádkozástól a Melegvíz Istenéhez és nem kell többet azért sem aggódnunk, hogy esetleg kicsit nagyobb szél kerekedik és bejön a csukott ablakon. Az új lakás ugyanis teljesen új, mi leszünk az első lakók benne. Parktól és metrótól is 3 perc kényelmes sétával.

Hír 3: Idén mégiscsak kihagyjuk a spanyolországi paradicsomdobálást, viszont foglaltunk repjegyet, szállást és a búvár tanfolyamot Pantellerián szeptember első hetére.

Az élet szép :-)

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

40 megjegyzés a “Hírek a házunk tájáról” bejegyzésre

  1. Nelly szerint:

    grautla Nektek, ès az èlet, persze hogy szèp :D
    Veletek orulunk mi is… :D :D :D

  2. I. Mirtill szerint:

    Brindiamo!!! Az új lakásra! Csin-csin! A szerződésre! Csin-Csin! A blogtornára! Csin-Hukk-Csin!!!

  3. weenee szerint:

    Wow, Pantelleria :) Még a neve is szép! :) Off: Mingyá mennek a képek!!

  4. anyu(ha) szerint:

    Jobbnál jobb hírek, hurrá! :D

  5. pazzo szerint:

    Ennek aztán igazán örülök.÷)

  6. gus szerint:

    gratulálok a lakáshoz, a szerződéshez, a meleg vízhez, a repjegyhez, az életetekhez! Isten. :-)

  7. Amby szerint:

    Köszi, köszi, mi is vidámak vagyunk, mindhárom hír ráadásul az ultrajó verzióval szerepel, még ha a Katica azon részleteket el is hallgatta szerénykedve itt :-)

    @weenee – az eddig már rámdömperelt anyagokból és websiteokról az derül ki, hogy mesebeli. Bár mi többnyire víz alól látjuk majd :-)

    @GUSten – köszönjük, köszönjük, áldott legyen a neved! Ilyen támogatással nem csoda, hogy minden könnyedén sikerült :-)

  8. ujlakas szerint:

    gratu:)
    kis lakás az mekkora nálatok?:)

  9. secima szerint:

    Már másodszor járom meg az RSS-sel (Pazzonál volt az első). Nem jelzi, hogy folytatása van a bejegyzésnek. Csodálkoztam, hogy Katica milyen rövid, de velős bejegyzést írt, bár nem sokat értettem belőle. Elfogadtam, ez van, talán majd később megtudom. Aztán jöttek a kommentek és mindenki értett és tudott mindent, csak én nem. De most rájöttem, hogy nem elég az RSS-t olvasni, mert az információ mögötte van. Na, jól van, majd megszokom.:))
    Egyébként örülök, hogy életöröm a köbön.:))

  10. Amby szerint:

    @ujlakas – 45 nm. A mostani albérlet meg 120 nm…

    @secima – igen, sajnos az RSS feed freeblogon a főoldal tartalmát adja vissza, én meg nem szeretek teljes bejegyzést rakni a főoldalra :-) Bár lehet, hogy megoldom majd valamikor ezt is…

  11. kisvirag szerint:

    Én leiratkoztam a kommentes RSS-esetekről a minap, mert meghülyült, és hiába jelöltem meg olvasottként mindet, minden frissítéskor újra olvasatlannak mondta az összes kommentet, én meg azt hittem van új komment közben nemis…

  12. Amby szerint:

    mostanság mintha sok gond lenne a freeblog RSS feedekkel… #0-ás elemek stb.

  13. Nelly szerint:

    45 a 120 nm utan kicsit furi lesz… :) kerttel egyutt ennyi?

  14. Katica szerint:

    @Nelly: nem a kert plusz 40 nm. Vagyis az egész inkább egy óriási terasz, 2 nm fűvel :-)

  15. ujlakas szerint:

    hu, 40 nm terasz az nem rossssssz :)

  16. Zsic szerint:

    Gratulálok nektek!

  17. Nelly szerint:

    akkor jo, meg a gengszterek is tutira orulnek majd neki :D
    haverok, buli, Fanta kell segitseg koltozeshez? :)

  18. Amby szerint:

    Valószínűleg kell majd segítség – rendezünk egy szokásos költözőbulit 25-én :-)

  19. weenee szerint:

    45 m2? Hát, az tényleg nem túl sok…legföljebb ami nem fér be, kiteszitek a teraszra… :) VAgy itt az ideje egy jó kis selejtezésnek :) (mondjuk magamból indulok ki, hehe :)

  20. Nelly szerint:

    no persze sok segito kez…. aztan majd ha nem fertek el pakoltok egy picit a szomszedokhoz :D :D

  21. ujlakas szerint:

    na, jól beelőztök itt költöző-bulival nekem ;-)

  22. Amby szerint:

    @ujlakas – nem verseny ez, nem kell komolyan venni! (Yippeeee, nyertünk, nyertünk, beeee! ;-P

  23. ujlakas szerint:

    és tietek a csíkos napernyő :-)

  24. Katica szerint:

    @ujlakas: hát, napernyő momentán pont tartozik a teraszhoz… de még nem tudom, hogy csíkos-e vagy sem :-)

  25. Csilla szerint:

    Es ez a casetta,meg kertecske hol is…,Milano kulsobb reszen,vagy a “katlanban”…,esetleg egy grattacielo tetejen…;-)???!

  26. Amby szerint:

    @Csilla: Milano keleti részén, a zöld metrónál. Civilizált környék :-)

  27. ujlakas szerint:

    Tényleg, földszint vagy emeleten kert?

  28. Katica szerint:

    emeleten kert? az milyen?

  29. Kinga szerint:

    mint Ròmàban a terasz-kertek!

  30. Katica szerint:

    Végül is tényleg :-) De a mienk földszinti kert lesz.

  31. ujlakas szerint:

    Hát vannak ilyen összevissza tetőkertes házak. De a földszint egyszerűbb. Bizti klassz :-)

  32. Nefrit szerint:

    de jó nektek…mondjuk én se nyafogok , mingyá sziget! az majnem olyan lehet mint aza pantamicsoda…végülis vízparton van :-)!

  33. Csilla szerint:

    @Nefrit,ez szimpatikus “felteves”….;-),hat,csak egy lehellletnyi kulonbozoseg lehet…(bar meg engem sem kornyekezett meg az odakeveredes szerencseje,de)…ugy hiszem….!!!?:-)

  34. Amby szerint:

    @Nefrit – Szigetre mi is megyünk :-)

  35. Nefrit szerint:

    @Amby – akkor nektek már túl jó :-DDDDD csináljunk minden nap blogtalit ott! lesznek még bloggerek?

  36. Katica szerint:

    @Nefrit: úgy hallotuk, lesznek más bloggerek is. Mi vsz. vasárnap megyünk ki, de még nem 100%.

  37. Zsu szerint:

    Mi is gratulàlunk meg irigyked”unk(f”oleg,ami Pantelleria-t illeti).

  38. whoah this blog is fantastic i love reading your posts. Keep up the great work! You know, a lot of people are hunting around for this info, you can help them greatly.

  39. tera mmo guide szerint:

    I love your blog.. very nice colors & theme. Did you design this website yourself or did you hire someone to do it for you? Plz answer back as I’m looking to create my own blog and would like to find out where u got this from. cheers

  40. tera walkthrough szerint:

    There are some fascinating points in time on this article however I don’t know if I see all of them heart to heart. There’s some validity however I’ll take hold opinion until I look into it further. Good article , thanks and we want extra! Added to FeedBurner as effectively


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.