Hírek a házunk tájáról

A nagy Blogtorna alatt nem volt időnk és energiánk számot adni a történésekről, pedig jó dolgok történtek velünk.

Hír 1: Van Isten és Isten jó! Végre kaptam ajánlatot a cégtől, amit boldogan elfogadtam, úgyhogy augusztustól olasz szerződéssel folytatom. Úgy néz ki, még maradunk legalább egy pár évig Itáliában.

Hír 2: Augusztus 21. után költözünk! Aláírtuk a bérleti szerződést egy aprócska lakásra, amihez viszont tartozik egy aprócska saját kertecske is. Végre megszabadulunk a mindennapi imádkozástól a Melegvíz Istenéhez és nem kell többet azért sem aggódnunk, hogy esetleg kicsit nagyobb szél kerekedik és bejön a csukott ablakon. Az új lakás ugyanis teljesen új, mi leszünk az első lakók benne. Parktól és metrótól is 3 perc kényelmes sétával.

Hír 3: Idén mégiscsak kihagyjuk a spanyolországi paradicsomdobálást, viszont foglaltunk repjegyet, szállást és a búvár tanfolyamot Pantellerián szeptember első hetére.

Az élet szép :-)

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

Még nincs megjegyzés a “Hírek a házunk tájáról” bejegyzésre

  1. Nelly szerint:

    grautla Nektek, ès az èlet, persze hogy szèp :D
    Veletek orulunk mi is… :D :D :D

  2. I. Mirtill szerint:

    Brindiamo!!! Az új lakásra! Csin-csin! A szerződésre! Csin-Csin! A blogtornára! Csin-Hukk-Csin!!!

  3. weenee szerint:

    Wow, Pantelleria :) Még a neve is szép! :) Off: Mingyá mennek a képek!!

  4. anyu(ha) szerint:

    Jobbnál jobb hírek, hurrá! :D

  5. pazzo szerint:

    Ennek aztán igazán örülök.÷)

  6. gus szerint:

    gratulálok a lakáshoz, a szerződéshez, a meleg vízhez, a repjegyhez, az életetekhez! Isten. :-)

  7. Amby szerint:

    Köszi, köszi, mi is vidámak vagyunk, mindhárom hír ráadásul az ultrajó verzióval szerepel, még ha a Katica azon részleteket el is hallgatta szerénykedve itt :-)

    @weenee – az eddig már rámdömperelt anyagokból és websiteokról az derül ki, hogy mesebeli. Bár mi többnyire víz alól látjuk majd :-)

    @GUSten – köszönjük, köszönjük, áldott legyen a neved! Ilyen támogatással nem csoda, hogy minden könnyedén sikerült :-)

  8. ujlakas szerint:

    gratu:)
    kis lakás az mekkora nálatok?:)

  9. secima szerint:

    Már másodszor járom meg az RSS-sel (Pazzonál volt az első). Nem jelzi, hogy folytatása van a bejegyzésnek. Csodálkoztam, hogy Katica milyen rövid, de velős bejegyzést írt, bár nem sokat értettem belőle. Elfogadtam, ez van, talán majd később megtudom. Aztán jöttek a kommentek és mindenki értett és tudott mindent, csak én nem. De most rájöttem, hogy nem elég az RSS-t olvasni, mert az információ mögötte van. Na, jól van, majd megszokom.:))
    Egyébként örülök, hogy életöröm a köbön.:))

  10. Amby szerint:

    @ujlakas – 45 nm. A mostani albérlet meg 120 nm…

    @secima – igen, sajnos az RSS feed freeblogon a főoldal tartalmát adja vissza, én meg nem szeretek teljes bejegyzést rakni a főoldalra :-) Bár lehet, hogy megoldom majd valamikor ezt is…

  11. kisvirag szerint:

    Én leiratkoztam a kommentes RSS-esetekről a minap, mert meghülyült, és hiába jelöltem meg olvasottként mindet, minden frissítéskor újra olvasatlannak mondta az összes kommentet, én meg azt hittem van új komment közben nemis…

  12. Amby szerint:

    mostanság mintha sok gond lenne a freeblog RSS feedekkel… #0-ás elemek stb.

  13. Nelly szerint:

    45 a 120 nm utan kicsit furi lesz… :) kerttel egyutt ennyi?

  14. Katica szerint:

    @Nelly: nem a kert plusz 40 nm. Vagyis az egész inkább egy óriási terasz, 2 nm fűvel :-)

  15. ujlakas szerint:

    hu, 40 nm terasz az nem rossssssz :)

  16. Zsic szerint:

    Gratulálok nektek!

  17. Nelly szerint:

    akkor jo, meg a gengszterek is tutira orulnek majd neki :D
    haverok, buli, Fanta kell segitseg koltozeshez? :)

  18. Amby szerint:

    Valószínűleg kell majd segítség – rendezünk egy szokásos költözőbulit 25-én :-)

  19. weenee szerint:

    45 m2? Hát, az tényleg nem túl sok…legföljebb ami nem fér be, kiteszitek a teraszra… :) VAgy itt az ideje egy jó kis selejtezésnek :) (mondjuk magamból indulok ki, hehe :)

  20. Nelly szerint:

    no persze sok segito kez…. aztan majd ha nem fertek el pakoltok egy picit a szomszedokhoz :D :D

  21. ujlakas szerint:

    na, jól beelőztök itt költöző-bulival nekem ;-)

  22. Amby szerint:

    @ujlakas – nem verseny ez, nem kell komolyan venni! (Yippeeee, nyertünk, nyertünk, beeee! ;-P

  23. ujlakas szerint:

    és tietek a csíkos napernyő :-)

  24. Katica szerint:

    @ujlakas: hát, napernyő momentán pont tartozik a teraszhoz… de még nem tudom, hogy csíkos-e vagy sem :-)

  25. Csilla szerint:

    Es ez a casetta,meg kertecske hol is…,Milano kulsobb reszen,vagy a “katlanban”…,esetleg egy grattacielo tetejen…;-)???!

  26. Amby szerint:

    @Csilla: Milano keleti részén, a zöld metrónál. Civilizált környék :-)

  27. ujlakas szerint:

    Tényleg, földszint vagy emeleten kert?

  28. Katica szerint:

    emeleten kert? az milyen?

  29. Kinga szerint:

    mint Ròmàban a terasz-kertek!

  30. Katica szerint:

    Végül is tényleg :-) De a mienk földszinti kert lesz.

  31. ujlakas szerint:

    Hát vannak ilyen összevissza tetőkertes házak. De a földszint egyszerűbb. Bizti klassz :-)

  32. Nefrit szerint:

    de jó nektek…mondjuk én se nyafogok , mingyá sziget! az majnem olyan lehet mint aza pantamicsoda…végülis vízparton van :-)!

  33. Csilla szerint:

    @Nefrit,ez szimpatikus “felteves”….;-),hat,csak egy lehellletnyi kulonbozoseg lehet…(bar meg engem sem kornyekezett meg az odakeveredes szerencseje,de)…ugy hiszem….!!!?:-)

  34. Amby szerint:

    @Nefrit – Szigetre mi is megyünk :-)

  35. Nefrit szerint:

    @Amby – akkor nektek már túl jó :-DDDDD csináljunk minden nap blogtalit ott! lesznek még bloggerek?

  36. Katica szerint:

    @Nefrit: úgy hallotuk, lesznek más bloggerek is. Mi vsz. vasárnap megyünk ki, de még nem 100%.

  37. Zsu szerint:

    Mi is gratulàlunk meg irigyked”unk(f”oleg,ami Pantelleria-t illeti).


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.