Kedvenc helyem Olaszországban

Örömmel jelentem, van kedvenc (elszorul a szívem, mosolygok, megnyugvás
tölt el, minden héten visszatérnék)
helyem Olaszországban!

IMG_8540Az úgy volt kéremszépen, hogy még tavaly nyáron
útvonalat tervezgettem, amikor Kati nővére és T. Család nálunk vendégeskedett.
Egy motoros oldalon találtam is kitűnő ajánlást, kilátás, vízesés, szerpentin,
hegytető kombinációval. Akkor még kiskutyák voltunk, s bár nyáron, hétvégén,
Olaszországban nem érdemes sehova se menni, mi elindultunk. Oktató jelleggel öt
órát ültünk a dugóban, míg elértük a Garda-tó északi csücskét, de megérte! A kilátás Arcotól, a Varone vízesés, majd a nyugati part
sziklafalba vájt, tóparton futó útjai kárpótoltak mindenért. Rendben volt, szép
volt. Ettől azonban nem csöppenünk el, ugye. (Utazás-sznob lettem azt hiszem.)
Aztán jött az ősz.

Stelláékkal jutottunk el Sirmionéba először, egy kicsit ködös, igen szürke
napon. A földnyelvre épült kis falucska és a mini-vár varázslatos volt így is,
s éreztük, a Garda-tóra kilátással együtt gyönyörű lenne.

Jött aztán az áprilisi jubileumi játék, bolygóegyüttállásban egy
kis túlfeszültséggel a munkahelyen, biztosíték kiverve rendesen. Ott volt az
ideje egy egynapos breakawaynek, jól.

Felkerekedtünk hát: én és a MaxiTaxi, hogy férfias szórakozás keretében
szerpentint másszunk. Pörgött a motor, a lehúzott ablakokon (no meg a
napfénytetőn) átjárt a szél szabadsága, szívem a World Is Mine zenéjére
dobbant. Aznap amatőr rally előkészületek voltak, így nyomunkban egy Alfa
Romeoval hajtottuk a 170 lovat, tapadtunk a kanyarban és dudáltuk a világba
jövetelünk hírét. Már az első kilátó elvarázsolt: lábat lógatni pár száz méter magasban, ahogy alattunk a szerpentin és a Garda-tó…

Waterfall at Garda lakeDe ez még csak a kezdet, feljebb árnyas sziklák között fut az út, vízesés
zuhog át felettünk, s hullik a mélybe, s egyenes utat a
következő húsz percben nem látunk. Így érkeztünk el a Panoráma étteremhez és
kilátós teraszához. Alkoholmentes sör, egy szendvics (ami inkább német, mint
olasz) és végtelen nyugalom. A tavon vitorlások, pár motorcsónak, rengeteg
kite-surf, szemben pedig hatalmas hegyek hófödte sipkával.

Aztán Betty, G. Kati, N. Csilla javasolták a sirmione-i termálfürdőt, amiből Fred ötletére egy egész hétvégét csináltunk, megtéve újból a szerptentines kirándulást…
Kell még magyaráznom?

A Garda-tó a kedvenc helyem Olaszországban. És még csak a tizedét láttuk.
:-)

View on Garda lake

 

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

Még nincs megjegyzés a “Kedvenc helyem Olaszországban” bejegyzésre

  1. Anubisz szerint:

    Hahh!! Én csak vonatablakból láttam eddig a Garda-tó kisebb részleteit, de máris szerelmes vagyok..:)) Igaz nálam a prímet az eddig csak képen és filmen látott Positano viszi…:)

  2. Kinga szerint:

    ha tò: marad a Como feletti Val d’Intelvi ahonnan mind a Lago Maggiore mind a Lago di Como làtszik…
    de Ischia….az obleivel ès a citromokkal….

  3. dani2005 szerint:

    En tengerpàrti vagyok, kimondottan kedvencem nincsen, tobb hely is eszembe jut: Polignano a mare (Ba), Santa Maria di Leuca stb..

  4. Nelly szerint:

    mi spec. tegnap delelott nezegettuk az Alpino (Mottarone) magassagabol az Isola-kat, Lago Maggiore-t, meg a teheneket e reten… jo volt, csend volt, beke volt, meg sokat bukfenceltunk a fuben :)
    egyebkent barmelyik olasz to csak a Varese-i ne… az olyan pocsolyas hangulatu.. brrr :(

  5. Zsic szerint:

    A Garda- tó tényleg nem rossz és nekem is bejött a sirmionei vár. A csónakázás is jó volt.. De azért nekem a No1 akkor is Caorle marad a csatorna- szerű “folyó”val, a gyönyörű óvárossal és az Adriával…

  6. Silvietta szerint:

    Azt hiszem én is Como- ra szavazok:) Attól a látványtól majd’ berosáltam:D

  7. Nuage szerint:

    Nálam évekig a Garda tó vezetett, különböző évszakokban mindig más-más szépségét mutatta meg. Talán a tavasz tetszett leginkább… de a zemerber lánya általában bugyuta szokás szerint nyáron nyaral, hát akkor láttam legtöbbször. Körbe-karikába, ide-oda utaztam és nem győztem betelni vele. Aztán egy szép napon gondoltunk egyet a párommal és elindultunk felfedezni a Lago di Como-t és a Lago Maggiore-t. Azóta beleszerettem és minden évben visszavágyom:-) Ahogy ott álltak azok a mesésen szép paloták és ahogy ott esett az eső, hát sehol máshol nem tud:-) Komolyan. Életemben nem láttam még ilyen szép esőt. Ha megtalálom, bescannelem nektek a fotót:-) Szép napot mindenkinek és írjatok, ha találtok még szép tavakat, mert hogy bizony van pár:-)

  8. Amby szerint:

    Nuage, köszi, hogy írtál :-)

    A comoit láttuk már sokszor, de olyan a Garda-tónál is van. Viszont a Maggiore esélyes, hogy másodikként majd felkerül a kedvenc helyek listájára – ott még csak egyszer voltunk :-)


Most Te jössz

Copyright © 2010 the italian job, életöröm Olaszországban.

  • diet supplements distributors
  • treatment for hepatitis c
  • levitra effect
  • viagra cheapest online sellers
  • pharmacy drug prices
  • treatmemt of diabetes
  • drugs soma
  • how to white teeth
  • cures for depression
  • cat hairball remedies
  • generic cipro
  • cipro uses
  • levitra compare viagra
  • lorazepam medicine
  • breast enlargement info
  • vitamin shoppes
  • what is cla
  • cat health care
  • cephalexin prescription
  • list of anti depression drugs
  • high cholesterol diet
  • senna constipation
  • generic ultram online
  • symptoms high blood pressure
  • teeth whitening at home
  • ambien without a prescription
  • weight loss during pregnancy
  • burn fat
  • clomid no prescription
  • cholesterol how to lower
  • on line pharmacy
  • life cell skin
  • prescription medications
  • cialis buy online
  • buy soma cheap online
  • lowering cholesterol
  • purchase meds without prescription
  • control high blood pressure
  • buy valium
  • asthma asthma
  • no prescription propecia
  • cheap diabetes supply
  • acai berry products
  • where can i purchase phentermine online
  • naturally lower cholesterol blood pressure
  • augmentin information
  • drugstores online
  • bronchitis antibiotics
  • best birth control
  • high blood calcium levels
  • buy cialis delived next day
  • stress drug
  • medication for high cholesterol
  • on viagra
  • meds for skin infections
  • weight loss ideas
  • cialis cialis information
  • canadian discount pharmacies
  • cheapest price on phentermine
  • prednisone 10 mg
  • weight loss on line
  • stop smoke
  • all natural sleep aid
  • hiv discount drugs
  • prescription medicine without a prescription
  • hair loss prevention
  • dog treat recipes
  • buy dietary supplement
  • treatment of stroke
  • viagra on line order
  • drugs that reduce swelling
  • prescription drugs online
  • valtrex cheap
  • new pill to help stop smoking
  • allergies
  • chronic muscle pain
  • gonorrhea cure
  • female heart attack
  • effective acne products
  • relief for ear pain
  • azithromycin dosage
  • levitra online us
  • diflucan oral
  • buy claritin
  • cheap online cialis
  • stopping blood pressure medicine
  • discount online drug stores
  • diet pills online
  • how to cure diarrhea
  • wrinkle skin care
  • home remedy hair loss
  • where can you buy viagra cheap
  • tablet clomid
  • new depression drugs
  • medicine ultram
  • diabetes treatment drugs
  • acute pain control
  • how body burns fat
  • viagra in australia
  • general health care
  • treatments chlamydia
  • generic online viagra
  • buy cheap cialis online
  • medications for hepatitis c
  • us viagra
  • tramadol generic name
  • reduce swelling methods
  • jelly viagras
  • sleeping help
  • online diet meds
  • treatments for hypertension
  • burn the fat
  • viagra ad
  • anti smoking programs
  • phentermine buy
  • hair loss symptoms
  • antibiotics purchase
  • muscle and fitness
  • acne
  • metoprolol dosage
  • cures for lung cancer
  • flovent generic
  • bad body odor
  • perscription drugs
  • weight loss success
  • buy generic diabetes medicine cheap
  • anti depressant medicine
  • overdose on valium
  • valium with no prescription
  • cytotec tablets
  • no prescription cheap viagra
  • impotence problems
  • foreign medication no prescription
  • treating diabetes
  • canadian meds
  • medication pediatric insomnia
  • aciphex pregnancy
  • health benefit of stop smoking
  • giant pharmacy
  • no prescription prednisone
  • how to grow muscle mass
  • generic for levitra
  • senna constipation
  • muscle spasm relief
  • breast cancer drug treatment
  • asthma facts
  • generic depakote
  • hepatitis c treatments
  • health woman
  • the best rated diet pill
  • bronchitis relief
  • cheap diabetes supply
  • canada over the counter antibiotics pharmacy
  • antibiotics for acne treatment
  • legal online pharmacy
  • prozac vs lexapro
  • arthritis treatment
  • claritin prescription
  • allegra pharmacy
  • canada in levitra
  • buy now viagra
  • cheap beta blockers
  • best acne treatment
  • liver cancer treatment
  • bupropion anxiety
  • price zyban
  • cures for hair loss
  • blood sugar problems
  • diet supplements that work
  • cheap buspar
  • viagra vs levitra
  • generic augmentin
  • cheap no prescription viagra
  • stop smoke
  • swelling feet
  • online weight loss programs
  • flu during pregnancy
  • help reduce high blood pressure
  • help for psoriasis
  • order metformin online
  • dog care products
  • help with insomnia
  • female sex enhance
  • cheapest phentermine no prescription
  • viagra 50 mg
  • asthma asthma
  • infertility treatment
  • zolpidem
  • new medicines for depression
  • impotence treatment
  • beta-blockers for women
  • tramadol cod
  • facts about xanax
  • buy inderal
  • does valtrex work
  • generic plavix
  • no prescription needed pain medicine
  • buy drugs online
  • tramadol 100 mg
  • relieve sciatica pain