Nápoly környékén
napokig üldöztük a jó pizzériákat**, éttermeket (aki aggódott, annak üzenem,
két kiló plusz volt az egyhetes gasztrotúra, de már leadtam azóta négyet).
Kiemelt helyen volt a programok között egy méter pizza elfogyasztása, amit
végül Vico Equense-ben sikerült is sajtoncsípni.

Bár este hatkor
nem sok reményt fűztünk a nyitvatartó éttermekhez***, azért igen mázlista módon
bemértünk egy teraszos, öbölre néző, kilátós, méterpizzás helyet. Massimo a
pizzasütő ugyan többet bámulta a vitorlásverseny közvetítését, mintsem a
költemény formálásával törődött volna, de szolid háromnegyed óra
gyomornedvkavargással ki is húztuk a raklap érkezéséig. Megérte!

Kétfajta
pizzából összeállított finomságot egymással versenyezve faltuk, négy személyre
pont jól szabva (értem ezalatt, hogy pont maradt négy kisebb szelet, amit
persze hogy megettünk és persze hogy pont túl sok volt de legalább nyöghettünk
látszatból duzzogva, hogy miért is ettük meg). Mikor végre a gyönyörtől
magunkhoz tértünk és utánaküldtük sörünket, bubimentes vizünket és miegymást,
beesteledett és mi kezdhettünk ámulni megint.

A Nápolyi-öböl
túloldalán a sötétben kirajzolódott a Vezúv, alatta megannyi fényes pontként
a kikötők fényei. Csöndes romantika. Emésztés. Boldog napközisek.

* Znek
ezúton is köszönjük a pizza metro szállóigét
** A nápolyi pizza ugyanis a legjobb, méghozzá
három dolog miatt: Nápoly környékének különleges levegője, az öböl vize és a
paradicsom, amihez kell a nápolyi levegő, a víz …
*** A Milánóban
szokásos három és hét közötti sziesztaidő (és zárt éttermek) idősávja még egy
órával odébb van Nápolyban.