Attilio bácsival tovább fejlődik a kapcsolatunk, főleg most, hogy egyre melegebbek a napok. Nemrégen már odáig fejlődött a beszélgetés, hogy kitárgyaltuk a jóidőt, sőt, megkérdezte, hogy mit szeretek jobban, a hideget, vagy a meleg(ek?)et.

Persze, én (valóban) a hideget szeretem jobban – egészen pontosan, ha a túl hideg és a túl meleg között kell választani, akkor inkább a mínusz fokokat bírom jobban, mint a negyven Celsius feletti időjárást. Hogy ne szakadjon meg bimbodzó kapcsolatunk, persze Attilio bácsi is egyből a hideget preferálta, így lépésről-lépésre közelebb kerülünk egymáshoz.

Megtudtam még azt is, hogy egy csehszlovák (régi barátság lehet) fotós ismerősének kiállításán volt előző nap, ahova vitt sok embert magával (ahogy ő mondta: merthogy nekik van elég pénzük, hogy vegyenek képeket) és hogy a milánói művészek minden fekete-fehér, de legalábbis unalmas képeket készítenek, míg az ő csehszlovák barátja nem fél az élénk, rikító színektől és az életteli képektől.

Lehet, hogy csak én vagyok gyanakvó, de azért sokat gondolkodtam azon, hogy miért pont ezeket a dolgokat mesélte el…

FYI: a kiállítás a Plastik nevű diszkóban nyílt.