Tisztában vagyok vele, hogy igen jóképű férjjel áldott meg a sors. Szerencsére nem vagyok féltékeny típus, inkább büszkeséggel tölt el, amikor valamelyik nőtársam is szemet vet rá. Legszebb öröm a káröröm, hiszen ő már foglalt, és az enyém :-)
De azért az már mégiscsak túlzás, hogy valaki tudatában párom családi állapotával, nyilvánosan, sőt rajtam keresztül flörtöl vele! A nevezett illető ugyanabban a parkban sétáltat kutyát, ahol mi. Középkorú, magas, pirospozsgás, kissé molett, kissé őszes. Valószínűleg szórakoztató egyéniség egyébként, eléggé népszerű ugyanis a kutyás társaság körében. Már egy éve sétáltatom ebben a parkban a gengsztereket, de még soha nem szólt hozzám egy szót sem, de hát a nyelvi korlátok miatt ezt természetesnek véltem. Aztán egy-két hete egyik reggel azzal jön haza Amby, hogy beszélgetett vele, ugyanis beszél angolul.
Másnap valóban oda is jött hozzám a rajongó, de csak azért, hogy megkérjen, adjam át üdvözletét a férjemnek!
Következő alkalommal Amby ismét összefutott vele, akkor már kezdett tényleg nyilvánvalóvá válni a flörtölés: túlságosan is csábítgató mozdulatok, kacér kacagás, majd egy „Ciao, darling!" távozáskor. Aztán amikor megint én sétáltattam a parkban, megkérdezte tőlem, hogyan hívják a páromat. Megmondom, erre ő egy sóhaj kíséretében finom mozdulattal a mellkasára teszi a kezét és elkezd áradozni, hogy „ez micsoda gyönyörű név, milyen nemes, erős és férfias!". Majdnem mondtam neki, hogy a vezetékneve is gyönyörű, és egyébként én is azt viselem, csakhogy nyomatékosítsam a családi viszonyokat.
Na, persze, nem úgy tűnik, hogy zavarná egy olyan kis apróság, mint egy feleség. Kedvesem tegnap beszámolt a legfrissebb beszélgetésükről, melyben neki is elmondta nézetét a nevének férfiasságáról, majd megjegyezte, hogy milyen gyönyörű szemei vannak (- azért valljuk be, eléggé elavult szöveg), de nemcsak szavakkal, hanem mozdulataival, hanghordozásával is nyilvánosan flörtölt vele. Végre be is mutatkozott Amby-nak: Francise.
Gondolom ez a művészneve lehet, merthogy a parkban mindenki Attilio bácsinak hívja…
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -


It looks to me that this website doesnt load up in a Motorola Droid. Are other folks getting the exact same problem? I enjoy this blog and dont want to have to miss it whenever Im away from my computer.
Utterly composed subject matter, Really enjoyed looking through.
This internet site is my aspiration , real wonderful layout and perfect articles .
Can you message me with a few hints on how you made this website look this cool, Id appreciate it!
Simply wanna remark that you have a very decent site, I the pattern it really stands out.
hello karat team,