Csak így tovább Alitalia!

Eddig kifejezetten nem szerettem az Alitalia-t. A szerdai hazautam Rómából viszont határozottan megváltoztatta a véleményemet. Kaptam ugyanis egy kis kárpótlást az ideálisnak nem nevezhető római időtöltésemért három fiatal és jóképű steward személyében. (Még szerencse, hogy otthon várt engem egy még jóképűbb és szerető pasi, különben lehet, hogy még mindig a repülőn ülnék)


Már eleve meglepő volt, hogy nem a szokásos kis csini stewardess lányok, hanem kizárólag fiúk szolgálták ki az utazóközönséget. Mindegyik másmilyen stílusú, de mindegyik megnyerő. Most kivételesen végignéztem érdeklődéssel a veszély esetén teendőkről szóló oktatást is :-)

Az egyik steward igazi latinos stílusú, sűrű, hullámos, fekete hajjal, fekete szemekkel és kis George Michael szakállal. Persze az összes női utashoz volt egy kellemes szava és segített mindegyiknek felpakolni a poggyászát.

A másik egy inkább északi típusú, magas, világosabb barna hajú, kék szemű fickó férfias vonásokkal.

A harmadik olyan fiatalka volt, kicsit alacsonyabb, állandóan mosolygós, szép arccal.

A negyedik ugyan idős is volt, meg nem is volt olyan jóképű, dehát kell valami az öreg nénikéknek is :-)

Most már értem, hogyan éreznek általában a férfi utasok és miért szeretnek repülővel utazni. Viszont most már sérelmezem is a diszkriminációt a női utasok iránt! Csak így tovább, Alitalia, hajrá nemi egyenjogúság!

 

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

315 megjegyzés a “Csak így tovább Alitalia!” bejegyzésre

  1. strona szerint:

    Hello, i think that i saw you visited my web site so i came to “return the favor”.I am trying to find things to improve my site!I suppose its ok to use some of your ideas!!

  2. Nous nous présentons, dj kmilles & dj remake du tacticalsynopsis,nous

  3. There are some attention-grabbing deadlines on this article but I don’t know if I see all of them middle to heart. There is some validity but I’ll take hold opinion until I look into it further. Good article , thanks and we want extra! Added to FeedBurner as well

  4. Filmy Download szerint:

    Gratis sex en porno video’s kijken.

  5. wrinkle cream szerint:

    I conceive you have mentioned some very interesting details , thanks for the post.

  6. I¡¦ve recently started a site, the information you offer on this website has helped me tremendously. Thank you for all of your time & work.

  7. Filmy Polskie szerint:

    Thank you for any other fantastic post. The place else may just anybody get that kind of info in such an ideal way of writing? I have a presentation next week, and I am at the look for such information.


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.