Hetedik fejezet

Péter zakatoló szívvel, és aggyal
kucorodott le az évszázadoktól megviselt
karosszékbe. Signor Ferrandi közelebb húzta
székét, mintha csak halkan, suttogva akarta volna
lehúzni ezt a porlepte leplet e rejtélyes múltról.

Egy pillanatig Péter arcát fürkészte…,
hezitálni látszott…, majd mély lélegzetet
vett és belekezdett…

-Apádat – az öregúr automatikusan az
informális tegezésre váltott – a múlt
század 70-es éveinek elején, Egyiptomban
ismertem meg. Akkoriban egy nemzetközi régészcsoporttal
a Gízai-fennsík híres piramisainál
végezünk ásatásokat már több
mint egy éve. Ugyanis, eredetileg, archeológus lennék…,
vagyis az voltam, amíg a sors az utamba nem sodorta Árpádot.
– tette hozzá sokat sejtető mosollyal.

-Dr. Ferenczy Árpád, akkor még csak Árpád
Ferenczy, egy 3 fős kiscsapat tagjaként a Szfinx jobb
elülső lába alatt meghúzódó,
már akkor is rejtélyektől és legendáktól
övezett, de a mai napig is feltáratlan kamra
felkutatásának szándékával
érkezett Gízába.

Látván a fiú felhúzott szemöldökét,
és zavart tekintetét, folytatta…

-Árpád Ferenczy, a magyar származású,
de családjával Amarikába immigrált,
mindenhájjal megkent, rendkívüli tehetségekkek
megáldott… „kincsvadász”!!!

-Miféle Egyiptom, …miféle immigráció,
… és miféle kincsvadász??? – törtek
fel belőle a szavak már-már sírós,
kisfiús hangon.

-Apai nagyszüleid, és az alig 7 éves Árpád,
az ’56-os ellenforradalom éveiben vándoroltak ki
Amerikába…

-Neeeeem…! – tiltakozott kétségbeesetten –
De, hisz nagyszüleimet az oroszok a Dunába lőtték…,
hogyan menekülhettek volna Amerikába…??? Nem, …nem
lehetséges…!!! – ismételgette zaklatottan
– És mi ez a kincsvadász história?

Kirázta a hideg verejték, remegni kezdett, úgy
érezte, valami elszorítja a torkát. Hirtelen
mozdulattal felkapta a grappával teli kupicát és
felhajtotta. Egy futó pillantást,… egy ösztöntől,
és kétségbeeséstől vezérelt
kéz…, és a másik kupica is követte
az előzőt. A tömény megtette a magáét;…
az, egy pillanattal korábban még, görcsberándult
testében a „folyékony tűz” felégette
megfeszült izmai ellenállását. Kellemes
bizsergéssel egyfajta (ha megnyugvást nem is, de)
higgadtságot eredményezett.

Csak most érzékelte Enrico vállára tett
kezét, és gondoskodó apai szavait.

-Figliolo, minden rendben!?

Péter, nem 100%-os meggyőződéssel ugyan, de
rábólintott.

-Akkor folytatnám, mert még a kezdet kezdetén
járunk, s temérdek dolgot el kell mesélnem…!

Ami az ezt követő másfél órában
elhangzott, még Indiana Jones, és az intrikált
Relic Hunter főhősnőjének is becsületére
válna. A fiú addig azt hitte, efféle történetek,
a valósághoz „nem hűen”, csak a
filmvásznon léteznek!?

Megtudta, hogy apai nagyszülei mindketten meghaltak 1977-ben egy
autóbalesetben. Az Ohio állambeli, Cleveland városában
éltek kivándorlásuk óta, s apja is ott
nőtt fel.

Ámulattal hallgatta a fantasztikus, lélegzetelállító
kalandokat, amiket apja és Enrico megélt.

Áhitattalteli elismeréssel nyugtázta a közöttük,
már „első találkozásra”
barátsággá kövült, szoros kapcsolatot.

Aztán Ferrandi hirtelen az órájára
tekintett: – …akkor, térjünk rá a
„kulcsra”…!

Péter minden agysejtjét kiélezve várta az
események „kulcsának” rejtélyét
felfedő szavakat.

De, ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. Enrico megrezzent
az éterbehasító csilingeléstől, majd
fiatalos fürgeséggel felpattant, hogy végetvessen
ennek az „éteri muzsikának”.

Arcán gondterhet kifejezéssel tért vissza…,
meglazította a csokornyakkendőjét, a fiú
kérdő szemeibe nézett és megszólalt.

- Úgy tűnik a „kulcsot” a következő
„fejezetre” kell hagynunk…!? Egy régi
barátom hívott Bécsből, tudatni akarta,
hogy Bruno Rossi, alias l’Orso, újra Európában
van. Találó becenevét nyers, arrogáns
stílusának, agresszív karakterének, és
a bal csuklójára tetovált csillagképnek
köszönheti. Ez a konstelláció l’Orsa
Maggiore,…. Brunora vonatkoztatva, l’Orso lett belőle.
Bruno egy megszállott, minden gátlástól
mentes… „relic hunter”. 20 évvel ezelőtt
sok borsot tört az orrunk alá. De, úgy 12 éve
nyoma veszett, … vajon mi miatt tűnt fel ismét a
színen…?!? – mormogta, végül, maga
elé meredve.

Majd felütötte a fejét.

- O.K. ragazzo,…. indulunk Rómába! Hívok egy
taxit, ami visszavisz a szállodába. Másfél
óra múlva, vagyis kettőkor érted megyek!

- Roma…???? Csak így, se szó se beszéd,
útra kelünk… és mi lesz Máriával?

- Ne aggódj, Giulio mindent részletesen elmagyaráz
neki, és gondját is viseli a távollétünk
alatt! – mosolygott huncutul.

A taxi, 5 percen belül, nyikorgó fékezéssel
megérkezett az üzlet hátsó kijáratához.

Ferrandi kikísérte a fiút, megadta a sofőrnek
az uticélt, és épp visszalépett volna az
üzlet irányába, mikor valami mégis az ablak
megkocogtatására késztette. Péter
kíváncsian fordult felé.

- Még annyit…, hogy az általad meglelt fotón
lévő fiatal nő … apád első
felesége! – ezzel sarkon fordult, s eltűnt a
bottega tömör tölgyfa ajtaja mögött.

A taxi komótosan kisiklott a sikátorból, ezen
utolsó hírtől kővé meredt utasával
a hátsó ülésen.

Cikáztak a gondolatai. Nem volt elég a másfél
órányi információtenger, még ez a
„ráadás” hiányzott az, egyébként
is felületes, érzelmi egyensúlyának
tökéletes kibillentéséhez.

Próbálta összeszedni magát, és a
rázúdított információkat.

Most döbbent rá, hogy azok az áloműző,
fantasztikus, meseszerű történetek, amiket apja
mesélt neki esténként elalvás előtt,
… mind a saját biográfiájának
részét képezték.

Most már értette, hogy pici kölyökként
miért szenvedte oly gyakran apja hiányát, s
miért teltek el olykor hetek, hónapok is, mire újra
látta őt. Ezek az emlékképek lassan kezdtek
előbújni „csipkerózsika- álmukból”,
agya jobbféltekéjének egy távoli zugából.

Most már az is világossá lett, hogy anyai
nagymamája, Margit nagyi részéről miért
volt érezhető egy enyhén neheztelő,
ellenséges viselkedésmód apja irányába,
látszólagos indíték nélkül
is.

„Ki ez a 60 éves férfi, akit 23 évig
őszinte csodálattal, a világ legjobb apjának
tartott, s akit mindenki csak a szerény, visszahúzódó,
átlagonfeletti intelligenciával rendelkező, az
egyetemen történelmet fejbesulykolnipróbáló
tanárként ismert, és tisztelt!?

Vajon miért nem osztotta meg soha vele ezt a mázsányi
múltat? És anyja…, miért hallgatott ő
is? Mi történhetett évekkel ezelőtt, ami
végülis minden hidat felégetett apja, és
addigi élete között?”

- Signore…, signore! … siamo arrivati! – a sofőr
ismételten hozzá intézett szavai szakították
ki a meditációs transz állapotából.

A hotelszobába érve először felkutatta a
tartalékszemüvegét, majd összekészítette
az általa legszükségesebbnek vélt dolgokat.
Körbenézett, hasznát vehetné-e még
valaminek… Rómában!?

Még mindig hitetlenkedve vette tudomásul az
eseményörvényt, amelybe akaratlanul csöppent.

Aztán tekintete a jó öreg Mackó-úrra
esett. Végigsimította a megkopott játszótársat.
Ujjaival megpróbálta elszakítani azt a
cérnaszálat, ami Mackó-úr pocakjából
türemkedett kifelé. Ahogy meghúzta a fonalat, a
posztó rögtön szét is feslett, tátongó
nyílást hagyva maga után. A nyíláson
kikandikált valami… Péter kíváncsian
feszegette a repedést, és kutatni kezdett a
maci-pociban. A döbbenettől, ami már-már a
nap szlogenjévé vált, még a lélegzete
is fennakadt…

Annak a „bizonyos” kulcsnak a tökéletes
másolatát, és egy fotót kotort elő a
vatelintömés közül.

A félbehajtott fotogram hátlapján azonnal
megakadt a szeme egy odavetett, számára nem idegen
frázison: „OMNES VIAE ROMAM DUCUNT!”, vagyis
„Minden út Rómába vezet!” –
apja kedvenc mondásainak egyike. Így, most már
talán kezdi feltételezni, hogy nem alaptalanul az!

A képen a már ismerős fiatal nő, de ezúttal
a kolosszális Colosseum dominálja a hátteret…,
s a lány kezében még mindig….. „az”
a kulcs.

„Ugyan milyen fundamentális jelentőséggel
bírhat az a misztikus ’lakatosműves származék’…?
Az első dolog lesz, amit tisztázni fogok Enricoval…”
– elmélkedett, miközben a lányt méregette.

„Hmm, apám első felesége…?!”

A lány arcának bájos vonásai, a
melegséget tükröző szemek, a csábító
mosoly, ami leírhatatlan vibrációt keltett a fiú
minden porcikájában… „Én ismerem, …
én ismerem…!” – mondogatta egyre
határozottabban – „… de, hisz ez…..
Mária, a múlt századba katapultáltan!?”

A fejezet szerzője: Csilla

To be continued…

Érdekel, honnan indult a történet? Nelly felbujtására többkezes novellát írunk. Ha lent a témakörök között a "novella"-ra kattintasz, megtalálsz minden hasonló témájú bejegyzést.
Érdekel, hogyan folytatódik? Ha az "elfelejtett_kincsek"-re, akkor az elkészült fejezeteket olvashatod.

Ui.: Ha szeretnéd tudni, mikor érkezik az újabb fejezet, iratkozz fel a hírlevélre (a kék fejlécen csak írd be az e-mailcímed és nyomd meg a Feliratkozás gombot)!