Mii megnyertük a teniszmeccset

Nemrég baráti Wii teniszmeccsen jártunk Miráéknál Milánótól nem messze. A Wii az egyik levidámabb dolog, amivel mostanában találkoztunk, mindenféle ismerőseink szeretnek bele a játékgépbe, töltenek órákat előtte és határozzák el, hogy másnap vesznek egyet maguknak :-)

Szerencsére Miráék is rendelkeznek egy ilyen vidámsággal, így kaptunk az alkalmon, hogy négyesben játszunk páros teniszmérkőzést, idegenben. Miráék először jól megvendégeltek minket, aztán este tíz körül nekikezdtünk a játéknak.

Mii még Katicával is nehezen férünk el kettesben a TV előtt, négyen pedig jóval nagyobb kihívás volt kezelni a helyzetet – ez persze nem tántorított el minket attól, hogy 2:1-re nyerjük az első mérkőzést. Sajnos a meglepetés ereje csak eddig tartott, a második mérkőzést már 1:2-re buktuk és látszott, hogy sokáig nem fog kitartani a tudásunk.

Ekkor segítségünkre sietett azonban egy változás: mivel kicsinek bizonyult a szoba, ezért átkerült a TV a nappaliba, ahol kandalló mellett, szőnyegen folytattuk a küzdelmet. Miráék ekkor még nem jöttek rá, hogy ez hiba volt – Kati ugyanis kibontakozott a nagyobb térben és széles mozdulatokkal lesöpört mindenkit :-) Újabb 2:1 ide.

Még egy játékba belevágtunk, de ekkorra már mindenkit elvarázsolt, ahogy a nagy lelkesedésben ide-oda csúsztunk a szőnyegen és nagyokat nevettünk a kis figurákon a TVben. Levezetőnek még 3:0 ide.

Pihenőt tartottunk (és benyomtunk valami space cake jellegű sütit), majd folytattuk a játékot: tenisz külön, együtt, boksz, bowling (mindben gyengék voltunk) kis szünetekkel megszakítva, míg hajnali háromkor úgy éreztük, jobb lesz hazasántikálni, kezdődő izomlázzal és Wii-könyökkel ;)

Mindenesetre annyira fellelkesedtünk, hogy hamarosan Wii partyt szervezünk, mihelyst kitaláljuk a megfelelő kereteket.

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

8 megjegyzés a “Mii megnyertük a teniszmeccset” bejegyzésre

  1. mimke szerint:

    Na erről is le fogok maradni ;(

  2. kicsikrumpli szerint:

    “valami space cake jellegű sütit”: Schütz Ila, mint Terka néni betépve?

  3. Mira szerint:

    Igen kicsikrumpli, nekem is pont ez ugrott be. Ja, és legálisan beszerezhető mélyfagyasztva.
    Azt hiszem halálos mennyiség van benne, 5% grass :)

  4. Thanks – Enjoyed this blog post, can you make it so I get an update sent in an email whenever you make a fresh post?

  5. I believe that avoiding highly processed foods would be the first step to help lose weight. They will often taste good, but processed foods contain very little vitamins and minerals, making you take in more simply to have enough vitality to get throughout the day. In case you are constantly feeding on these foods, transitioning to whole grains and other complex carbohydrates will make you to have more energy while having less. Thanks alot : ) for your blog post.

  6. I keep listening to the reports talk about receiving boundless online grant applications so I have been looking around for the most excellent site to get one. Could you advise me please, where could i acquire some?

  7. Reid szerint:

    If you’re still on the fence: grab your favorite earphones, head down to a Best Buy and ask to plug them into a Zune then an iPod and see which one sounds better to you, and which interface makes you smile more. Then you’ll know which is right for you.

  8. ukflashers szerint:

    It’s exhausting to seek out knowledgeable folks on this subject, however you sound like you already know what you’re talking about! Thanks


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.