Ha valakit végre
sikerül telefonvégre cserkészni a távolból, az időjárás mindig kegyes téma, a negyvenfokos agyforraló júliustól a húszfokos decemberig, vagy a januárban
beköszöntött tavaszig.
Milánóban éppúgy
hülye az időjárás, mint szerte a világban. Nyoma sincs a tavalyi hónak, a
pulcsiba öltöztetett kutyáknak. A legjobbak persze az októberi halotti torok
voltak – az olasz kollegák minden napsütéses nap hosszasan magyarázták, hogyan
is lesz ez az utolsó napsütötte napunk áprilisig, majd egyperces néma csenddel
tisztelegtek a múló jóidőnek.
Aztán persze
jött a napsütés, így a teoretikus milánói időjárást már csak unokáink sem fogják látni jelleggel írom
le. Elméletileg tehát novembertől március végéig Milánó felett szürke az ég
(elég ocsmány látvány valóban amit eddig láttam), köszönhetően a megnövekedett
felhőképzésnek és annak, hogy nincs olyan irányú szél, ami kitisztítaná a hegyekből
leereszkedő felhőzetet. Így szépen megragad délen a Genova mellett lévő hegyek és a Milánótól északra húzódó hegyvonulat között és marad is 5 hónapig.
Hozzáadott extra a szürke felhős éghez, hogy persze mindez szépen beszorítja a szmogot is, így igen gyakran (általánosságban havi egyszer) autómentes napot (blocco del traffico) hirdetnek a teljes városra, illetve bizonyos útvonalakon tilos teherautóval közlekedni minden téli hétvégén.
- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

I really appreciate this post. I?¦ve been looking all over for this! Thank goodness I found it on Bing. You’ve made my day! Thank you again
I simply couldn’t go away your site prior to suggesting that I really enjoyed the usual info an individual supply for your visitors? Is going to be back steadily to check up on new posts.
Howdy! Do you use Twitter? I’d like to follow you if that would be okay. I’m absolutely enjoying your blog and look forward to new updates.
My developer is trying to convince me to move to .net from PHP. I have always disliked the idea because of the expenses. But he’s tryiong none the less. I’ve been using WordPress on various websites for about a year and am concerned about switching to another platform. I have heard very good things about blogengine.net. Is there a way I can transfer all my wordpress content into it? Any help would be greatly appreciated!
The structure for the web site is a tad off in Epiphany. Nevertheless I like your website. I may have to use a normal browser just to enjoy it.
Love the simple bit of bows can easily link it all up.
I believe this site has got some real wonderful information for everyone :D. “Laughter is the sun that drives winter from the human face.” by Victor Hugo.