Azt mondta az írszetteres néni Katicának, hogy a szaloncukorról olvasta, hogy magyar specialitás, a fára rakják és a gyerekek kilopkodják az édességet belőle. Egy hete, mióta vissza (haza?) tértünk Magyarhonból, hordozgatjuk magunkkal az ötfajta szaloncukrot a szemüveges írszetter-hajszínű néninek. Nem találjuk. Kivéve elseje hajnal dél körül, amikor kómásan vittem a kutyákat kicsavarni a zöldbe, akkor bezzeg! Én persze szaloncukor nélkül. Néni beszélt hozzám, én nem értettem, így le is tettem róla, hogy hazaszaladjak és megkérjem, várja meg a szaloncukrot.

Ja és azt mondtam, hogy megbeszéltük Katicával, hogy akkor a régi rendszer szerint továbbra is hétköznap hajnalonta én megyek gengsztertúrára, ő meg hétvégén? Mondta, hogy az egyszerűség kedvéért legyen úgy, hogy nem számít, hogy ünnep vagy sem. Persze, az észkombájnnak (aka me) le sem esett, hogy miért ilyen fontos mindezt kikötni. Lett viszont fény a sötétségben, amikor a szilveszteri buli után sajgó táncos lábakkal, hajnali hetes fekvés után hétfő, elseje lett és mehettünk… trükkös! (Kinda outsmarted you, ey little chum?)

Itt mesélném el, hogyan lehet az embernek két karácsonyfája, miért nem lett nekünk Milánóban, de munka hegyek, úgyhogy ezt majd egy másik postban, kiemelkedő érdeklődés esetén.

Naszóval, kaptak szaloncukrot kinti barátaink kis tasakban, meg hoztam be munkahelyre is
- többen rémülten néztek a kajára, Luis meg közölte, hogy három kilót hízott az ünnepek alatt. Így végül csak hármat vett. Első körben. Megyek körbekínálom megint.

És hogy játszunk is egy kicsit – tippeljetek, hány darab szaloncukrot vett a második körben Luis? (Eredményhirdetés minimum 5 tippelő esetén.)

Segítség: 3+3 piros, 2 kék, 4+1 sárga szaloncukor van még.