
Van Rómában egy hírneves kulcslyuk, ahová több ezren járulnak naponta, bár a turistacsoportok szinte sosem állnak meg itt. Ennek praktikus oka van, ki szeretne 50 emberrel sorban állni – ha fejenként csak 30 másodperc, akkor is majd félóra…
Kezdjük ott, hogy a programot VZsu ajánlotta nekünk, amikor mentünk Rómába. Az ajtó és a kulcslyuk a Máltai Lovagok terén a templomok és parkok között a Circus Maximustól és a Piramistól egyaránt megközelíthető helyen van egy dombtetőn. Mind a rend temploma, mind az előtte lévő kisudvar csodálatos, nem beszélve a parkokról és a kilátásról, ami este a legjobb (még mielőtt kirug a biztonsági őr záráskor, de erről majd máskor).
Megéri felgyalogolni (bár kocsival is megközelíthető) és bekukkantani a 1,5 centi átmérőjű kulcslyukon, aminek különlegessége, hogy mögötte egy lugas nyílik, ami a kaputól egyenesen a domb széléig vezet. A lugas vonala a kulcslyukon keresztül a dombon túl egészen a Szent Péter bazilikáig mutat, így aki beles, az összeboruló zöld bokrok között egyenesen a bazilika kupoláját pillanthatja meg. Hurrá!
Mi is megörültünk a látványnak és próbáltunk fotót készíteni – háromszor áltam sorba, hogy két sorozat normális fotót sikerüljön készíteni a felhős időben. Az eredmény így sem világszám (ellentétben a kulcslyukkal), de legalább látható miről is beszélünk. (A teljes mérethez kattintsatok a fotóra!)

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

Nézd meg térképen
http://www.italyguides.it/us/roma/rome/aventine/order-of-knights-of-malta/st-peter-keyhole.htm
Itt van egy jó kis leírás + panorámakép a kapuról
(egyébként köszi az ötletet, mindenképpen meg fogjuk nézni :))
Nézzétek meg Henna ajánlatát is: http://theitalianjob.hu/archives/2009/01/26/szexroma/ :)
Sziasztok!
Nem hittem volna, hogy megtalálom ezt a neten!
Mi egy kellemes vacsora után mentünk fel a dombra és csak néztük, hogy autók jönnek emberek kiszállnak benéznek a kulcslyukon és mennek tovább. És percenként érkeztek a helyiek, rendszámból ítélve. Gondoltuk érdekes lehet, így akadtunk erre a csodára mi is. Ezért is érdemes Rómában csak úgy sétálgatni! :-)
Hehe, itt a lyuk mögötti templom apátságban laktam 1 hétig. :) 2001ben és naponta nézegettük hogy milyen frankó. Annó nem is voltak emberek itt. Azóta nem tudom mi változhatott.