Kiskutya azok közé tartozik, akik általános iskolában kimaradtak a második világháború utáni magyar történelemből (az állítólag ejtőernyős iskolaigazgató/történelemtanár már nem merte tanítani), gimnáziumban pedig – a történészek és politikusok lassú megegyezése miatt – még nem volt neki érettségi tétel, s lényegében tananyag sem '56.

Így az "átkosról" szóló történelmi élményei először a szerencsétlen nevű POFOSZ-szal kezdődtek, ahol mindenki azon vitatkozott, hogy kit kínoztak meg jobban (és ebből kifolyólag ki jogosult jobban képviselni 56ot, ki a magyarabb), illetve mennyi kitüntetés és csont jár mindenkinek. Persze kiskutyaként nem sok hozzáértéssel, első szavazóként ő is lelkes volt, akkor még együtt ünnepelte az MDF győzelmét a kutyaiskolában.

A régi, meghazudtolt értékeket szépen kihajították az ablakon mindenestül, hogy tiszta lappal indulhasson minden kutya. Örült, bár néha úgy tűnt, hogy a gyerek is távozott a fürdővízzel, a megtisztulás még mindig nagyobb élmény volt. (Legalábbis ezt mondták a kiskutyának.) Aztán valahogy a szép új világ nem akart beköszönteni, így el kezdett húzni a szíve az őt legjobban képviselő kölyökkutyák pártja felé. Az élet szép volt, a bimbódzó értékrendszernek volt megfelelő képviselője (mit tudta még akkor a kiskutya…) a csókolózós FIDESZ-szel. A nagy ürességbe végre elkezdtek megújult, modern értékeket tölteni, újragondolni Magyarországot és a kerek nagy világot.

Aztán eltelt egy év, közeledett a választás és még mindig a FIDESZ volt a legerősebb és talán legszerteágazóbb értékrendszerrel rendelkező párt. Kiskutya azonban mégsem volt lelkes, mert értékek ugyan voltak, de abban az egy évben teljesen megváltoztak. Bár a narancsos párt győzelemre állt, mégis kidobta értékeit (vele a gyereket is) és újakra cserélte. Kiskutya nem szereti a kiszámíthatatlan gazdikat, így másra szavazott és örült, hogy nyertek. Persze rövid volt az öröm, nem telt el sok idő és máris tüntetésen találta magát. Váratlanul érte az egyetemi tandíj, hát lelkesen megugatta a bajuszos embert. Azóta persze elmagyarázták neki, hogy az mégiscsak jó volt akkor és utána neki, de kiskutya nem sokat értett akkoriban az egészből, csak ment a többiekkel.

Eljött az idő és újabb szavazás (oda mindig megy, alapelv!), ahol kiskutya úgy gondolta jó az irány, de biztos lehet jobban is. Értékteremtéssel, az évek óta tartó üres pátosz újratöltögetésével. A narancsos emberre nem szavazott, mert ugyan még mindig a legerősebb értékrendszerrel rendelkezett, de négy év alatt ismét kétszer változott. Kiskutya nem szereti a kiszámíthatatlan gazdikat. Vakkantása nem hallatszott bele a nagy ugatásba, narancsos ember jött, győzött. Fejére koronát tett, s minden állatok királyának gondolta magát. Értékek voltak, de nem a jövőből, hanem ezer évvel ezelőttről. Szittya harcosok, Szent Korona és a szomszéd területek visszacsatolása nem mutat a jövőbe. Kiskutya morgott is rá, mert a narancsos ember lenézett mindenkit, aki nem járt kiképző iskolába.

Újabb választás és egyre nagyobb tanácstalanság. Kiskutya azt tudja, hogy királyságot nem akar, de nincsen más érték. Nincs kire szavazni, csak ki ellen szavazni. Új gazdi be, kis rendrakás, aztán még nagyobb tanácstalanság. Kiskutya nem szereti a határozatlan gazdikat.

Kiskutyát már nem érdekli mi van és össze van zavarodva. Néha megugat egy nyugdíjas nénit, aztán elszégyenli magát. Néha lepisil egy fát aztán elszégyenli magát. Manapság kiskutya leginkább csak szégyenli magát, szégyenli, hogy mindenkinek csak AZ jut eszébe arról, hogy magyar. Megunta, hogy neki kell szégyelnie magát, zavarban lenni,
mentegetőzni. Hogy ez nem az ország. Hogy ő még mindig büszke arra, hogy magyar…