Az evés szabadsága

Ez az egyik olyan dolog, amit még mindig nehezen tudok elfogadni, pedig két hete ünnepeltem az 1 éves kint tarózkodásomat.

Igazi magyar lévén szeretem a zsíros, fűszeres és egészségtelen kajákat, és szeretek akkor enni, amikor éhes vagyok, vagy egyszerűen amikor kedvem tartja. Olaszországban viszont folyamatos attrocitásoknak vagyok kitéve evési szokásaim miatt az e területen különösen konzervatív kollégáimtól. Sok időbe telt, amíg az általában déltől korgó gyomrom hozzászoktattam az 1 óra utáni ebédeléshez. Viszont utána nem lehet sokáig húzni, mert fél háromtól nincs ebéd, és ennek megfelelően a menza és az éttermek is bezárnak. Aztán meg persze mindig fintorra húzott szájjal kérdik, hogy „Te ezt eszed? Che schifo! (Milyen undorító!) És egyébként is, hogy bírsz ennyit enni egyszerre?”

Megkapom rosszálló megjegyzéseiket akkor is, ha az olasz móditól eltérő módon kezelem a reggelit vagyis 1., ha nem reggelizem, 2., ha 10 órakor reggelizem (hiszen mindjárt itt az ebéd!), 3., ha sokat vagy kétszer is megreggelizem, 4., ha briosh (croissant) helyett valami sósat vagy ’istenments’ húsosat eszem, 4., ha nem capuccinot iszom. Viszont, ha reggelin kívül más időpontban kívánom meg a capuccinot, akkor ismét fel kell készülnöm a sápítozásokra, a tej ugyanis „nehéz” és egészségtelen. (Egyszer próbáltam meglepni őket Túró Rudival, de csak a felét bírták megenni, úgy „teli lettek” az első harapás után a tömény édességgel.)

Az olaszoknál egyértelműen a vacsora főétkezés, ami mindig szociális esemény, ilyenkor összejön az egész család vagy a baráti társaság. Na, persze azt sem akkor, amikor az embernek kedve szottyan hozzá… A bárok, éttermek este 7 körül nyitnak. Először aperitivozás hét és kilenc között, majd vacsora 9 órától. Elismerem, hogy az aperitivo egy nagyon jó találmány a részükről. Ha este mész egy bárba inni egy sört, koktélt vagy akár csak egy kólát, akkor a büféasztalról szabdon fogyaszthatsz, ugyanis az az ital mellé jár. (Jó magyar szokás szerint, időnként, amikor nincs otthon semmi a hűtőben, jól bevacsorázunk ily módon a közeli Cafe Ambrosiano bár büféasztaláról.)

Rettenetesen egészségesek: a saláta natúr, a tészta durum, a rizs üres, a pizza meg margherita. Jó ropogósra sült csülköt, toros káposztát és sültkolbászt akarunk! Sok tejföllel!

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

21 megjegyzés a “Az evés szabadsága” bejegyzésre

  1. Samantha Carter szerint:

    Megértelek. Szerintem ne foglalkozz velük, (t)edd azt ami jól esik. (Minden szokás kérdése.) Mi is küzdünk itt angolban. Nekem az a legfóbb gondom, hogy az angol, hasonló-de-mégsem-ugyanaz hozzávalókból kreáljak olyasmit enni a két magyar-gyomrú gyerekemnek, amit megesznek.

  2. Katica szerint:

    Hehe, ez ismeroős :-) Paprikás krumpli oliva olajjal, töltött káposzta californiai paprikával… Erről jut eszembe a Thaiföldön igen gyakori szólás: “Same same but different”

  3. teodora szerint:

    Szerintem egyátalán nem egészségesek. Pl. ebéd után a sziesztázás nagyon gáz és késő este bezabálni is. De legalább van jó kaja, itt Svájcban semmit nem lehet enni semmikor.

  4. carmela macaluso szerint:

    Ismered a mondast:
    “Romaban elj ugy mint a romaiak”?

  5. Amby szerint:

    Carmela: Dehát ez Milánóóóóóó! ;-)))

  6. carmela macaluso szerint:

    Ja,tenyleg…Akkor ismered azt,hogy :
    “Milanoban elj ugy mint a milanoiak”;-)))))

  7. Amby szerint:

    ööööö, azt nem… :-))) De én úgy élek ;) Holnap fel is veszem a rózsaszín ingemet…

  8. carmela macaluso szerint:

    :))))) es ne felejtsd a fiorentina-lila V-nyaku pulcsit sarga vagy zold nyakkendovel….;)

  9. Mira szerint:

    Kitartás, két-három év alatt meg lehet szokni az itteni kaját. Az egyetlen dolog ami először vicces volt, mostmár kifejezetten idegesit a fujjolás a nemzetközi konyhával kapcsolatban (tisztelet a kivételnek) és az emésztés mint társasági téma. ” Ho mangiato qualcosa ieri sera che non ho digerito ancora…non possiamo mangiare adesso, non ho digerito il pranzo… non ho dormito tutta la notte percé non lo digerivo piú quel pesce (!!!)…La carne devi cucinare cosi, perché si digerisce meglio” Nem ismerősek? Ja, majdnem kihagytam a legjobbat! Amikor ebéd után várni kell egy órát és csak utána mehetünk úszni!!!

    • Sunny szerint:

      Ezek után mostmár megtanultam tutira az emészteni igét… :D
      De a legjobb, hogy a mondatok nagy részét is felfogtam, hogy mit jelentenek… ez így 2 héttel indulás előtt bizalommal tölt el….

  10. Amby szerint:

    Mira, Te mióta vagy kint?

  11. Kinga szerint:

    ès a kamilla-teàtòl jòl lehet aludni, nem tudtàtok? (kàr, hogy a szagàt is utàlom) az osszes csecsemo azt issza, a tea NEM egèszsèges, izgatò! Csak a tein-mentes a jò(valami mestersègessel vontàk ki belole a teint, nem?)

  12. Zsuzsi szerint:

    nem minden tea tea. mármint, nem minden tea címszó alatt eladott dolog tartalmaz tealeveleket, így általában a patikákban kapható kamillatea is csak kamillavirágzatot tartalmaz, ami egyáltalán nem izgató hatású, mivel egy csepp tein sincs benne. sok gyümölcstea is ilyen, csak az adott gyümölcs, vagy gyümölcsök szárított, feldolgozott darabjait tartalmazza. szóval a tea csak akkor ‘igazi’ tea, ha az összetevőknél ott szerepel, hogy tea(levél) :)

  13. This internet website is my aspiration, extremely outstanding design and Perfect articles. 427684

  14. I’m extremely impressed with your writing skills and also with the layout on your weblog. Is this a paid theme or did you modify it yourself? Either way keep up the excellent quality writing, it’s rare to see a great blog like this one these days..

  15. tera walkthrough szerint:

    I do love the way you have framed this particular problem and it really does give me personally some fodder for consideration. Nonetheless, because of everything that I have observed, I only trust as the feed-back pack on that people today stay on point and don’t get started upon a tirade regarding the news of the day. All the same, thank you for this superb piece and whilst I can not necessarily concur with this in totality, I respect your perspective.

  16. tera mmo guide szerint:

    Hiya very nice website!! Man .. Excellent .. Amazing .. I will bookmark your site and take the feeds also…I’m satisfied to find so many helpful info here in the submit, we want develop more techniques on this regard, thanks for sharing. . . . . .

  17. graphic design szerint:

    Definitely, what a magnificent blog and revealing posts, I surely will bookmark your blog.Have an awsome day!

  18. Hi, Neat post. There’s an issue together with your web site in web explorer, would test this… IE still is the market chief and a huge component of other folks will leave out your wonderful writing due to this problem.

  19. niche marketing szerint:

    What’s Happening i am new to this, I stumbled upon this I’ve found It positively helpful and it has helped me out loads. I hope to contribute & help other users like its aided me. Great job.

  20. dogging uk szerint:

    The next time I read a blog, I hope that it doesnt disappoint me as much as this one. I mean, I do know it was my option to learn, however I truly thought youd have one thing interesting to say. All I hear is a bunch of whining about one thing that you may repair in the event you werent too busy in search of attention.


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.