PP írta: “és nagyon várom hogy a világ is megtudja micsoda nagyszabású terrorista
akciót leplezett le a Doumo egyik morózus biztonsági őre. nem tudom
arrafelé mi a legmagasabb állami kitüntetés, de szerintem megérdemli…”
Hát, íme, az oldal alján képekkel is dokumentálva, micsoda megátalkodott módon próbáltuk megdönteni az államrendet (és a Katolikus Egyház hatalmát). Azt történt vala, hogy július elején PP és Vicus meglátogattak minket meseországban. Vidáman bóklásztunk együtt (mit tehet az ember, ha csak olyan barátai vannak, akikkel jól érzi magát?) a nyári napsütésben a korzón, amikor hirtelen magához szólított a Walt Disney bolt és annak is legmélyéből egy buborékfújó Némó. A gondolatot tett követte (a lakásunk az ötödikről néz egy nagy belső udvarra, az Isten is buborékfújásra teremtette), így hamarosan boldog napközis mosollyal cserkésztük be a Duomot, annak is a tetejét.
Ha már ott voltunk, a vidámságtól (no meg az előzőleg elfogyasztott hatalmas epres kehelytől) megrészegedve remegő kézzel téptük le Némóról a műanyag borítást, + – - + elemek a helyére majd halk berregés keretében megindult száz színes buborék! A Szappanbuborék Felszabadítási Népfront nevében a Duomo jobb hátsó traktusánál találtunk egy helyet, ahonnan először kipróbáltuk a buborékeregetést. Sajnos a gótika jegyében épült Duomo a fiatornyokkal, a kétezer szoborral és a száz méter körüli magasságával szélcsendes helyet nem biztosít, de ezerfelé kergette a Szabad Buborékok Népi Frontja által szélnek eresztett csillogó gömböket. A jobboldalon előrehaladva végül találtunk egy eldugott helyet, ahol a buborékok a tér fölé ereszkedtek, lopakodva megközelítve a lent gyanútlanul sétáló embereket. A Szappanbuborékok Nemzeti Frontja épp győzelmét ünnepelte volna, több száz szabad buborék színes felvonulásával, amikor váratlanul hangos kiabálás zavarta meg az ünnepélyes hangulatot.
Az egyik biztonsági őr hangalámondással kísért gesztikulációval adta tudtunkra, hogy nem ért egyet politikai elveinkkel és a Szappanbuborékok Szabad Mozgalmának elnyomását és bebörtönzését követelte. Némót gyorsan elrejtettük, de az őr nem elégedett meg ennyivel, szeretetre és boldogságra képtelen kőszíve csak a Buborékok deportálását akarta, így Némó, illetve az őt rejtő szatyor (és a H&Mes rucik) az elnyomó hatalom kezére kerültek. Értésünkre adta, hogy körbenézhetünk, élvezhetjük a kilátást – de mit ér a látvány szabadság nélkül? Szomorúan néztük, ahogy eltűnik Némóval – és bár a Duomo gyönyörű, mozgalmunk veresége mélyen lesújtott minket.
Amikor már végleg megkeseredtünk, feladtuk a nézelődést és a Duomo kijáratánál PP protestálni kezdett Némóért (és az ártatlanul bebörtönzött ruhákért) a Nemzeti Szappanbuborékok Pártjának nevében.
Vicus, PP neszenektek! :-)
#flickr_badge_source_txt {padding:0; font: 11px Arial, Helvetica, Sans serif; color:#666666;} #flickr_badge_icon {display:block !important; margin:0 !important; border: 1px solid rgb(0, 0, 0) !important;} #flickr_icon_td {padding:0 5px 0 0 !important;} .flickr_badge_image {text-align:center !important;} .flickr_badge_image img {border: 1px solid black !important;} #flickr_www {display:block; padding:0 10px 0 10px !important; font: 11px Arial, Helvetica, Sans serif !important; color:#3993ff !important;} #flickr_badge_uber_wrapper a:hover, #flickr_badge_uber_wrapper a:link, #flickr_badge_uber_wrapper a:active, #flickr_badge_uber_wrapper a:visited {text-decoration:none !important; background:inherit !important;color:#3993ff;} #flickr_badge_wrapper {background-color:#ffffff;border: solid 1px #000000} #flickr_badge_source {padding:0 !important; font: 11px Arial, Helvetica, Sans serif !important; color:#666666 !important;}
| www.flickr.com
|

Nézd meg térképen
:) még jó hogy a sitten van net.. innen is tudok szervezkedni.
vasfm lgbumzia bkxzmysf hqplewi mjzpkodna avjitrzcd aoqkirf
I know this if off topic but I’m looking into starting my own weblog and was curious what all is required to get setup? I’m assuming having a blog like yours would cost a pretty penny? I’m not very web smart so I’m not 100% certain. Any recommendations or advice would be greatly appreciated. Kudos
I like what you guys tend to be up too. This type of clever work and exposure! Keep up the awesome works guys I’ve added you guys to blogroll.
I really believe that a foreclosure can have a important effect on the applicant’s life. Real estate foreclosures can have a 7 to few years negative impact on a applicant’s credit report. A borrower having applied for a mortgage or virtually any loans for that matter, knows that a worse credit rating is definitely, the more tricky it is to obtain a decent bank loan. In addition, it can affect a borrower’s capability to find a quality place to let or hire, if that will become the alternative real estate solution. Interesting blog post.
A formidable share, I simply given this onto a colleague who was doing a little evaluation on this. And he actually bought me breakfast as a result of I found it for him.. smile. So let me reword that: Thnx for the treat! But yeah Thnkx for spending the time to discuss this, I really feel strongly about it and love reading extra on this topic. If potential, as you grow to be experience, would you thoughts updating your blog with more details? It’s highly helpful for me. Large thumb up for this weblog publish!
Very nice post. I just stumbled upon your blog and wanted to say that I’ve truly enjoyed surfing around your blog posts. After all I’ll be subscribing to your rss feed and I hope you write again very soon!
When I originally commented I clicked the “Notify me when new comments are added” checkbox and now each time a comment is added I get several emails with the same comment. Is there any way you can remove me from that service? Thanks!
Some truly prize content on this website , bookmarked .