(…Continued)

Rövid száguldozás és hosszú döcögés után elértük a Garda-tó északi csücskét és Arco-n keresztül elindultunk Riva del Garda felé. A cél a Varone vízesés volt Tennoban, valami eldugott hasadák mélyén, de még mielőtt elértük volna, a Kitti által választott szerpentinen elénk tárult az egész Garda-tó látképe! Fék, teker, záróvonalon át a panoráma pihenőhelyre, Rezsőékkel a nyomunkban – hogy aztán 10 percig próbáljunk betelni a látvánnyal. Akkor már derengett a sejtés, hogy érdemes volt eljönni és sok-sok (-sok) órát utazni, de beletelt még további 25 percbe, míg elértük Tennot, a vízesést és a szívdobbantós eksztázis állapotát. A vízesés beléptidíjas volt, de a pénztárnál már éreztük a felénk áramló hűs, párás levegőt – ami elég jó marketingfogásnak bizonyult a 40 fokban – így aztán mikroszekundumig tartó döntéshozatal után máris beljebb találtuk magunkat. A meredeken felfutó sziklafalban egy mély hasadékba vezetett a két méter széles kövezett út, alig pár méter múlva szitáló aprócseppes vízfüggönnyel, zöldellő mohával és dübörgő falakkal. Tíz méterrel beljebb (és 100.000 vízcseppel vizesebben) szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, ahogy elénk tárul a dübörgő vízoszlop majd 100 méter magasságával a sziklák között és körbevesz a levegőben kavargó ezernyi táncoló csepp a reflektorok fényében. – „Hihetetlen!” – „Az!” – „Aha!” – „Hihetetlen!”, majd ugyanez a magasröptű párbeszéd még tíszer mielőtt a 20 fok különbség magunkhoz térít és boldog napközis vigyorral elkezdünk kimenekülni a nagymosásból. Kint ismét napsütés fogad, ahogy elkezdünk felmászni a felső erkélyhez vezető lépcsőn. Fent egy barlangon keresztül a vizezés kürtőjéhez lépdelünk, hogy ismét hűtsük a hangulatot és tovább áztassuk a fényképezőgépet. A parkolóhoz vezető botanikus kert biológia órával telik, na meg színes pillangók kergetésével és lencsevégre vadászásával – ami után hosszasan üldögélünk a kocsiknál, szendvicset majszolva. Nehezen indulunk tovább a tó nyugati partján vezető szerpentinek felé.

(To be continued…)